Narancsozott citromba tört a jármű áramszedője. Valahol a
remízben rozsdásodik üresen, és nyitott ajtókkal várakozik. Nem a nemzetközi
helyzetről, egész másról van itt szó. Virág elvtárs kérem, az már fokozódott,
miközben még úgy hitte, csak a jövő emeli piedesztálra dicső tanítását.
Elől egy szolgálatos villamosvezető várja érkezését. Tán
hibernálták, vagy mi? Tény, ami tény, nem kapott semmilyen értesítést arról,
hogy Virág elvtárs elhagyta e a világot. Direkt leürítenék és félrehúznák a
kocsit, hogy ne kerülhessen ismét abba a kellemetlen helyzetbe, hogy az ajtón
fürtökben csüngő proletárok rá sem hederítsenek.
Aztán ez a Pelikán is gödény lett előbb, majd rálépett az
általa akaratlanul kitaposott útra. Úgy látszik mégsem találkoztak, mert sárga,
lila köd – tudják, a levegő nevű gázkeverék –
sem mozdul. A villamos még alszik és mállik. Majd előbb lépcsőit, ablakait,
oldalait, tetejét, áramszedőit és mindenét rozsda marta, hogy ne ragyogjon.
A vezető még áll megmerevedve, ő már nem is remél új
fogsort, sem idegrángást. A mozgalom tette elmozdulatlanná.
2 megjegyzés:
Remek..
Szívből köszönöm, kedves Jutka! :)
Megjegyzés küldése