Éhségsztrájk

Harsogó kornyikálással üldögél a sarkon, kirakott kempingágyaikon kipufogógázban napfürdőzve, egy seregnyi ember, napernyőkkel védekeznek a káros felhevüléstől. Mellettük a sör, egekbe tör, és tortahegyek nőnek a semmiből. Egyikük váltásban, folyamatosan forgatja a rostonsültet. Eleve olyan helyre helyezkedtek, ahol söröző, cukrászda és jó sok étterem van. Már csak azt kellene felreflektorozni – hogy jó világos legyen –, vajon miért rakták körbe magukat, szinte érthetetlen jelmondatokat tartalmazó plakátokkal?

Ilyenekkel, hogy „most le a csöbrök bugyborékoló mélyébe, vagy „föl, föl, ti porrongyrázó, szélfútta seregek”.

Mi köze lehet a porrongynak, a pornak, a szélnek, seregnek a csöbörhöz? Kérem szépen, miről is lehet szó? Egyáltalán mit csinálnak ezek az emberek, hogy a város egyik legforgalmasabb csomópontjában jogszerűen úgy piknikeznek, zabáldává változtatva a helyszínt, mint mások erdei tisztásokon?

Sztrájkolnak! Mert mit is jelent a sztrájk? Valaminek a felfüggesztését, ugyebár. Mint tudjuk, többféle sztrájk létezik, az elsődleges sztrájkot munkafelfüggesztésnek is nevezhetjük, sőt talán így is szokták. Van ülősztrájk is. Ennek a megnevezése és kivitelezése is helytelen.
Az ülősztrájk, mint az ülés felfüggesztése, állással lenne szabályosan elvégezve. A következő ismert sztrájk az éhségsztrájk. Miből áll az éhségsztrájk? Mint az előbb is említettem, természetesen mindig fel kell függeszteni egy adott tevékenységet, esetünkben az éhséget. Hogyan lehet helyesen éhségsztrájkolni? Ha a sztrájkoló – aki nem sztrájktörő – már-már fulladásig tömi magába a kaját. Egy igazi, elkötelezett éhségsztrájkoló mindenképpen. És akkor meg is világosodott a helyzet, ugyanis az eső fúrta, lyukacsos dézsák csalfasága ellen folyik a megmozdulás.

Közben megettek még egy kör krémest, vaníliás fagylaltot, fejenként egy-egy vödör töltött káposztát, és a mérlegen – mert mérlegen a valóság –, örömmel érzékelik a napi két, három, négy kilós gyarapodást. Étvágygerjesztőnek harapnak még valami jó édes, tömör kalóriabombát, egy kevés szalonnával.

Tizennegyedik hete folyik a sztrájk, de azon túl, hogy látható önfelfüstölést végeznek, részben a benzingőz, részben saját tábortüzük kormos füstje következtében, csak híznak, híznak és híznak. Hizalom nélkül nem lehet elég komoly mennyiségű, tömeges étekégetésbe fogni.

 Képzeljék el, Lajos negyvenhat kiló, harminckét dekával indított, most kilencvenkettő. Ezek a főfölcsalfák, akikért, és akik ellen tüntetnek, a fülük botját sem mozdítják, marad minden ugyanabban a huncut mosolyú, még le nem vágott trójai faló szoborimitáció mosolyában. Mint látjuk, illetékesek, hatóságok, hivatalok és hatalmasságok, fittyet hányva elkötelezett szenvedésükre. Hát ez az az éhségsztrájk, kérem! És lám, nincs eredménye, pedig esznek, hogy ne legyenek éhesek.

 Talán, mikor már a legvéznább is túl lesz a kétszázon, kénytelenek lesznek jóllakottságsztrájkot ülősztrájkkal vegyítve tiltakozni, mert az érzéketlenség ellen mégiscsak tenni kell valamit.