Lakás, személyzettel

Mackó és Anikó, a legjobb megoldást választották. Mikor utcára kerültek, eszük ágában sem volt parkokban dideregni, hogy aztán telente, de legalábbis egy napra köztéri jégszobor kompozícióvá váljanak. Ezért a szigorúan titkos, még mindig lezárt, senki által nem lakott, korábbi objektum kerítését átlépve elkezdtek válogatni.

– Cicuskám, nekem az a háromemeletes pöttömke tetszik, a száz méter széles, önként nőtt dzsungel takarásában. Jól eldugott, messze a bejárattól. Igaz, a kinti világból semmit nem lehet látni majd, de tudod, örökké viszolyogtam a tömegtől.

– Az a háromemeletes, ott jobbra, túl nagy. Nem is tetszik, mert mállik róla a vakolat – jegyezte meg Anikó.

– Mackóm, itt mindenről mállik-válik, kívül-belül a vakolat. De nézd csak – és rábökött egy, már széttört üvegű tűzoltó sürgősségi szekrényre –, a fejsze felhasználásával annyi tüzelőnk lehet, amennyit akarunk. Fázni nem fogunk, sőt a hőguta fog kerülgetni telente. Gyere, nézzük meg azt a picurkát!

Csapást vágtak maguknak a nyakig érő fűben. Már valaki járt előttük – vadon élő állat is lehetett, itt a város tőszomszédságában –, és elérték a szebb időket élt, talán hajdani parancsnoksági épületet. Mackó belerúgott a falba.

– Anyuskám, ez mind a hátralévő száz évünkre kitart és recézett. Bordásfalnak is használható, a gyerekek is jól használhatják majd mászókának.

Ekkor, épp a Lackóból Mackóba becéződött férfi előtt, kivágódott az alagsori betört ablak. Hátrahőkölés után felismerte őt.

– Mélységes tiszteletem, mister Georgeson, már nem is alkalmatlankodunk, egy pillanat és elhúzunk! Keresünk egy másik szigorúan titkosított, jól elfelejtett nyúlvermet.

Georgeson, aki elvárta a Georgy megszólítást, keményet vicsorított, két foga is kirepült.

– Ahogy akarja…

Mister Georgeson rázkódó zokogásba kezdett, ami átmenetileg, egy többszörösen összekötött légycsapó-kombináció hátulról bevitt ütésétől megszűnt.

– Prolizzatok be – mondta összeroppant zokogással –, mert engem nem szeret senki Janulámon kívül. Mikor először bemutatkozott, azt hittem, játszik velem, és elkezdtem röhögni. Ugye, ja-nulla! Ő is lenullázott, gondoltam. Bőgni is kezdtem, mert úgy az igazi, majd fél óra múlva, mérkőzés közben felaprítottam Propogit, aki a konvencionális K1-be, valamilyen gittegyletből, mindenképpen be akarta emelni a logikai csavart. Az lehetetlen! Épp olyan, mintha egy csillagász, befogott szemmel bámulná a pöttyös, fekete eget éjjelente. Janulám értelmet adott életemnek!

– Engedelmével, mister Georgeson…

És Georgy elkezdett vinnyogva zokogni. Átölelt egy választott lakásán belüli vasdorongot, ami vele együtt remegett. Mígnem Janula, egy nulladik típusú légycsapással, esetünkben kubikos lapáttal meg nem dorgálta.

– Engem senki nem szeret. Mindenki fél tőlem, mert bár harminc mérkőzésben haraptam le az ellenfél fülét, vagy orrát – ez persze nem igaz, plasztikával mindegyiket helyre lehetett hozni –, de látom, maguk is rettegnek, pedig csak szomjazom a szeretetet, mint a kutyám ott a sarokban – és rámutatott egy kerek, nagy gombszemű, aranyosan vigyorgó plüssjátékra. – Ő a legkedvesebb barátom!

Janula, a csapót és a lapátot egyszerre használta.

– Janulámmal élek, aki az életem értelme! Nem szeretem a tömeget, de mégis olyan egyedül vagyok… Ha ő nem lenne, már lenulláztam volna magam.

– Mondd, Georgy, miért pont ide költöztél?

– Elvonultunk a világtól, de egy jó szomszéd nagyon kellene, úgy látszik, te leszel az!

Mackó elragadtatása szétvert minden műszert.

– Mekkora a lakásod, Georgykám?

– Másfél szoba, konyha.

– Na, figyelj, a félszobát majd befalazom. Látom, így az ablakon keresztül is, hogy nincs fala. Akkor egyből két szobád lesz!

– Á, nekem jó, különben is konditeremnek használom. A krumplit is ott hámozom, és én vagyok Janula mosógépe is. Látod azt az öreg tölgyet?

– Igen, egészen érdekes, még sosem láttam kéregtelen, kopasz fát.

– Egyszerűen lepüföltem róla. Fogd meg a kezem!

Mackó lehajolt.

– Szupi! – mondta, még nem a meggyőződés csúcsán.

– Kerüljetek beljebb! Janulám, drága!

Janula, ilyen kedves szavakért mindig adott egy-két pofont, most is.

– De kedves vagy! Ideadnád a nagykalapácsot?

Janula, aki szláv volt, de nem meghatározható eredetű – csak úgy egyszerűen szláv –, mert soha nem beszélt, még Georgy kedvéért sem, odabökött a sarokba.

– Jól van, kedvesem, értem. Van kezem, veszem és csinálom.

Kapta a nagykalapácsot, odadobta Mackónak, aki gyorsan sérvet kapott, de ügyesen álcázta.

– Na, kérlek szépen, simogatás helyett, most hederints, amekkorát bírsz vele a kezemre!

– Georgy, biztos, hogy ezt akarod? – szepegte bátorságot mímelve, a sorsába lassan belenyugodni készülő Mackó, párja előtt.

Georgy, bugyogó könnyek mögül, vinnyogva zokogta:

– Kérlek, nagyon kérlek! – már, már rimánkodott.

"Ám legyen", gondolta és akkorát vágott rá, amekkorát bírt. A kalapács visszapattant…

– Igazad lehet Georgykám, végül is minek befalazni azt a félszobát.

– Nos, barátaim, hogy is hívnak titeket?

– A feleségem Anikó, én László vagyok. Nevezhetsz Lacinak, vagy ahogyan ő szólít, Mackónak.

– Ide költözzetek a földszint alatti lakásba, velünk szembe!

– A harmadikra szerettem volna…

Georgy megvonaglott, összevicsorította fogát. Néhány ismét kirepült, és könnyei áradata mögül nyöszörögte:

– Kérlek! Kérlek, kérlek, kérlek! – úgy, mint a lányok. – Ide költözzetek, szükségünk van…

Janula dobbantott egyet, amitől a plafon majdnem Georgy fejére esett, de ő felnyúlt és visszatette helyére.

– Elsősorban nekem van elsőbbségem. Janula, én legkedvesebb Janulám, szükségem van emberekre, szükségem van egy szomszédra!

– Oké, Georgykám, de valamit valamiért. Mondtad, hogy te vagy a mosógép – szólt Mackó.

– Persze, szívesen kimosom a ti ruháitokat is. Ott kint felpörgetem magam, és a centrifugánál sokkal gyorsabban megszárítok mindent.

– Rendi, akkor a mosást megdumáltuk. A cipőket itt találod a bejárat előtt.

– Köszönöm, Mackó, nem fogsz csalatkozni, mindig adtam a puccra!

– Takarítani tudsz?

– Ragyogni fog a lakásotok, mint a mienk!

"Ez nem túl meggyőző – gondolta Mackó –, de a semminél jobb".

– És főzni tudsz-e?

– Igen, kérlek szépen! Olasz, vagy francia recepteket, netán kínait használjak?

– Nem, nekünk magyar specialitásokat főzz!

Georgy megvonaglott, nem mert hangosan, csak testben rázkódva zokogni. Könnyei mögül vallotta be, hogy erre minimum egy fél nap szakácskönyv-tanulmányozás szükségeltetik. Még soha nem hallott olyanról, hogy magyar receptek…

– Nem baj, Georgykám, ebben az épületben minden van, a szakácskönyvet is megkeressük, és kívülről megtanulod az összes létező receptet! Holnaptól te főzöl, megértetted? Apropó, erről az objektumról valaki valamiért elfelejtette levenni a "Belépni tilos, szigorúan őrzött terület"-táblát, amit ezután sem fogunk levenni. Téged nem láthatnak, mert ahogyan én, úgy más is felismerhet, de a bevásárlást valakinek el kellene intézni. Nem gondolod, Georgy?

– Még nem tudom, hogyan, de megoldom, drága szomszéd úr, és csókolom a kedves feleséged kezét. Ugye, tegezhetlek úgy, mint eddig? Janula, kicsim, ők az új szomszédok. Bemutatom neked Mackót és Anikót!

Mackó elfehéredett, joggal.  A kézfogás után épp olyan lett, mint akit közvetlenül kivégeztek. Anikó nem mert nem kezet nyújtani, de Janula kegyesen orcán cuppantotta.

– Georgykám, itt szilencium van, amikor nem engedélyezem, és nem akarom észlelni, hogy léteztek… – Janula légycsapóiért nyúlt –, hogy létezel, Georgy. Viszont, ha szükségem van bármire, ugorj!

– Mindig erre vágytam! Erre a gyönyörű környezetre, és ilyen csodálatos barátokra, akikre fel lehet nézni.

És Gorgy csak zokog, zokog és zokog azóta is.

– Azt hiszem, jó választást csináltunk, kicsim – súgta Mackó fülébe Anikó.