Alibi

Szabóéknál szakadt a szövet, repedt és recsegett minden. Robi higgadtságot erőltetve magára próbált érvelni, hiszen minden autóútról mindkét oldalra van letérés. Erika benyúlt ékszeres dobozába, kirántotta hagymaszemű, sírós majomtalanító átmeneti álarcát, és bevágta a duzzogósat.

– Robikám, hogy van az, hogy ezek a mocskos pasasok, mint te most, finomkodást várnak el ilyen fajsúlyú kérdésben? Mennek a kupikba, meg mindenfelé, talán még az út szélére is viszi őket a gaz, övön aluli gondolkodás, képesek egy életre szőtt köteléket holmi kurváért lecserélni.

– Prostituált, kicsim! – próbálkozott Robi.

– Kurva, megértetted!? Ott hagynak mindent, aztán úgy elhúznak, mint a lefolyó örvényébe került, pókot berántó vízörvény.

– Nézd, drágám, maxi tévedésben vagy! Minden krapek egy másik nővel csalja meg a feleségét, aki, a maga részéről szintén megcsal egy férjnek nevezett szerencsétlent. Nem fogod elhinni, a regényekben olvasott bordélyházak, jól van, na, kupik, lakói, nem hiszem, hogy egyetlen házasságot is szétrebbentettek volna. Aki az útszéliekhez süllyed, azt az ormányos, patás sünlovaglók szintjére emelném.

– Te Robi, még mindig a mocskos férfiakat véded? – sziszegte Erika.

– Én nem védek senkit, drága. Levente hogy is járt? Eszter, a gyerekek lefektetése után, egy este mélán a fülébe búgta, hogy másfél éve csalja, és válni akar. Reggelig beszélgettek. Levente húsz kilót fogyott, persze válás után, Eszter is két szék között a pad alá került. Emlékszel, mennyit sipákolt, ha legalább egy picit akart volna harcolni érte, maradt volna? Érte, aki megcsalta!

– Jó, jó, ez egy eset – ugrott, mint egy elektrosokkból, Erika –, mindenhol van kivétel!

– Hát akkor idefigyelj, mi van Kovács úrékkal, ahol a kenyérvágó kést Anna abban a pillanatban a házasság szétfaragására használta, amint ez a hülye Kovács, aki bányászni járt – ilyent sem hallottam még, hogy valaki ötven kilométerre ingázzon bányászni, amikor tele a város munkalehetőséggel –, két hetet otthon maradt, mikor egy csille szétrepesztette a sípcsontját. Igaz, jól keresett, biztos háromszor annyit, mint bármelyikünk, de én mégsem bányásztam volna a helyében. Mit is csinált a neje? Bevonult a diliházba!

– Ne sértegesd Rózsikát! Pszichiátriai problémái adódtak, depressziós lett szegénykém!

– Szegénykéd! Azt a szerencsétlent, szerteszét repedt lábbal, két hét után visszazavarta a bányába, és mikor hazajött duplájára dagadtan, nem lehetett megkülönböztetni a felsőtestét és a két lábát. Egybekerekedett fatörzsnek nézett ki. Rózsikád a szomszéd szobában hengergőzött az öccsével. Nos, ki itt a hibás szerinted?

– Hát az a mocskos öcs, ugye?

– Igen, kedves, a mocskos öcs, akivel a te lábról levevődött, drágalátos barátnőd hosszasan röhögött. Röhögtek a fájdalomtól fetrengő, lekékült férjen.

– Mindig kiforgatod az ember szavát! Ti vagytok azok, akik, ha megláttok egy nőt, rögtön a dudáit és a fenekét bámuljátok!

– Nem értem, ez hogy jön ide, csillagom, bogárkám? Hát…

– Tessék? Te is összevissza becézel hülye nevekkel. Persze kivakarnám a szemedet, ha nem, de most én is adtam neked egy becenevet, Fonnyadt narancs! Megértetted? Érzem a szavaidból, hogy tele vagy háttérgondolatokkal, nyugodt göndör mosolyod mögül felcsipkézett vádözönt zúdítasz rám. Mire célozgatsz folyamatosan? Még hogy a nők!

– Nem, drágám, a nők és a férfiak! Egy darab megcsaláshoz, egy darab férfi és egy darab nő kell. Az egy darab férfi, általában az egy darab nőt csal meg. A másik egy darab nő, általában egy darab férfit.

– Ez akkora lelilásítása a valóságnak, hogy én elmegyek vissza a mamához, vagy…

– Vagy mit csinálsz? – kérdezte tupírszagot érezve Robi.

– Mondd, kedvesem, csak nem képzeled, hogy a csőszerelő azért jön, ha kell, ha nem, mert nem dugul el valami? Az ilyen hülye műszaki neveket nem jegyzem meg! Nem tudom elmondani, mi, de mindig eldugul, és ki kell takarítani!

– Ne izgulj, drágám, egész nap itthon voltam.

– Tényleg, miért vagy ma itthon?

– Mert szabadnapos vagyok. Apropó, azt mondtad, hogy folyton jön a csőszerelő.

– Á nyelvbotlás, folyton a postás jön, tudod, minden nap hordja.

– Mit hord?

– Levelet!

– Legalább egy éve nem kaptunk. Az újságkihordást réges-régen nem a posta intézi. Vagy újabban mégis? De talán tíz éve nem járatunk újságot…

– Te piszok, mégis sértegetsz! Ugye? Tudtam!

– És hányszor csenget a postás?

– Hányszor csengetne, huszonkétszer.

Ekkor valaki nekitámaszkodott a csengőnek, és Robi elkezdett számolni. A huszonegyediknél gyanússá vált, a huszonkettediknél fejeződött be.

– Várj, megyek, ajtót nyitok!

– Ó, hagyd, drágaságom! – túrt hajába Erika –, majd én megnézem, ki alkalmatlankodik.

És ajtót nyitott.

– Imruska, jó hogy jössz, mondd meg anyukádnak, ma nem lesz palacsintasütés!

– Mit akarsz, cicám? – dörögte egy középkorú férfihang.

– A kiscicád is itt van? Mondom, nem lesz palacsintasütés! Mondd meg már a mamádnak, és tűnj el a francba, fiam! – sziszegte Erika.

– Ki volt ez az öreg hangú gyerek?

– Ki lett volna, Imruska, a szomszéd gyerek!

– Melyik szomszédé? Nem tudok Imruska nevű szomszéd gyereket… Hogy hívják a szüleit?

– Hogy hívnák? Imruska szülei! Értem, te még mindig vádolsz és sértegetsz… Most elmegyek, legalább kiszellőzöm ezt a hihetetlen megalázást!

Erika bevágta maga mögött az ajtót. Robi kényelembe helyezkedett a fotelben, vette a telefonját és csörrentett.

– Szia, Micikém, bocs, hogy ma nem tudtam menni! Nem lesz több féltékenykedés, éppen most vettem el Erika összes kedvét. Lefüleltem, hogy legalább kettővel is csal.

Egy Imruska nevű postással meg a… Tessék?  Mondom, Imruska nevű postással… Igen? A férjedet Imruskának hívják és postás? Tudod, hol lakunk, nem? Aha… szóval ő az. Mondd meg neki, hogy csókoltatja Kamilla, egykori jó barátnője, figyeld meg, hogy reagál. Szerintem, ha lesápad, az elég alibi neked egy életre, és akkor nem lesznek ilyen tikkadt, szikkadt pezsgésmentes napok. Az állandó órabámulást is leszokhatjuk. Ők jól ellesznek együtt, mi meg egymással. Válni meg ki a fene akar? Te sem vagy bolond, meg én sem. Gyűlölök költözni, azt hiszem, te is. Holnap a szokott időben megyek. Micsoda Imruskád van! Öblös gyermekhangú szegényke. Na, szia, cuppantalak!