– Épp olyan sötét ez az út, mint majd
negyven éve.
– Ugyan, fiam, nézz
körül, ha nem is minden oszlopon, de komoly kivilágítás van itt. Ezen a soron
egyetlen égő sem égett akkoriban. Emlékszel, hogy féltél, ha későre maradtál
valahol és rád sötétedett? Mint a szurok, olyan fekete volt a zug, a füledben
dobogott a szíved, de megjöttél. Azt hiszem, a házat megismered kívülről, ebben
a sötét derengésben is.
– Menjünk az udvarra!
Felkapcsolom az elemlámpámat, milyen érdekes, azt hiszem, itt komoly átépítés
történt, valószínűleg ultramodern iskolát hoztak létre. Igaz, csak egy osztály
van, de ultradizájnt látok. A folyosót is úgy vélem eltávolították, csak az
oszlopok maradtak. Egy kicsit közelebb megyek. Hoppá, ez vályog! Na, reggel
majd körülnézünk rendesen… Addig húzunk egy vödör vizet a kútból, és
lecsutakolunk. De hová lett a kút?
– Ne keresd, fiam, a
nyomára ugye még emlékszel?
– A pontos helyére is, apu.
Ugye nem omlott be? Az lehetetlen, hisz ez egy kitéglázott, masszív kút volt,
igaz, huszonöt méter mély, de létezik ilyen? Azt hallottam, ha egy házat nem
laknak, pillanatok alatt összedől, de érvényes ez a kutakra is? Beomlott volna?
– Pontosan, fiam, ezért
kérlek, legyetek óvatosak. A srácoknak is szólj!
– Mondd, apu, mi lenne,
ha a kiserdőben húznánk fel a sátrat?
– Nincs kiserdő, sem
kerítés, sem kert. Az utolsó fát is kivágták. Tudod jól, mindössze
húsz-huszonöt fa volt az egész, most meg sem lehet közelíteni, körbekerítette a
nyakig érő bürök és bodza, valamint jó sok szemét is akad.
– Elkeserítő, amit
mondasz…
– Emlékszel, hogy
féltél a kiserdő sötétjétől esténként, de azt is leküzdötted!
– Mondd, apu, mi ez a
feketeség itt, karnyújtásnyira?
– Fiam, az udvart és a
kertet nyugodtan tekinthetjük erdőcskének, tele van akácbokorral, kisebb,
nagyobb fákkal. Óvatosan világítsatok, és előre nézz! Most jobbra fordulj, ott,
ahol a nyúlverem volt, találsz egy akkora területet, ahová sátrat lehet verni.
– Igen, saját kezemmel
rontottam szét, mielőtt elmentünk… Minek hagytam volna meg lakatlanul? Milyen
lila-tintaszínű fellegek kószálnak a Hold világította égbolton! Valaki jön a
kapu felől. Még így is csontsötét van, de a mi lámpáinkhoz képest az övé
reflektor!
– Figyelj, fiam, Tomi
az, majd én beszélek vele!
A reflektoros egyén
odaröffentett:
– Maguk mit keresnek
itt?
– Telefüdi, megtanultad
végre az Anyám tyúkját?
– Na de, tanító bácsi,
maga hogy kerül ide? Most jól nézek ki!
– Igen, tudom! Liliom
Lázárral és Kettős Lőrinccel jöttél!
– Apu, én nem is látom
őket…
– A háta mögött állnak.
– A tanító bácsinak
igen kiváló a szeme, pedig ha jól számolom, kilencven körül járhat…
– Sose foglalkozz az
életkorommal!
– Miért jöttek? Ez már
hosszabb ideje magánterület!
– Tudom, fiam, akkor
iskola volt, korábban az egyházé, most is valószínűleg az egyházé.
– Úgy van! Tulajdonképpen
meddig tetszenek maradni?
– Nyolc-tíz napra
tervezzük, ha szép az idő, de ha ránk szakad egy komolyabb zuhé, megrövidül
minden. Bár az előrejelzések szerint nem kell félni. Már csak azt áruld el, mit
csináltok itt éjjel?
– Tetszik tudni,
felvigyázó őrség vagyunk!
– És ez rendszeres?
– Nem, egyszeri! Sem
tegnapig, sem holnaptól nem lesz többé, csak most.
– Egészen érdekes
egybeesés jöttünkel. Talán fogadóbizottság-féle vagytok? Ne magyarázkodj,
tudom, hogy el akartad látni a bajunkat, de most menjetek szépen haza, és
reggelre…
– Ne tessék folytatni, tanító
bácsi kérem, reggelre kívülről fújom az Anyám tyúkját, és még legalább három-négy
verset!
A reflektorosok
megfordultak, és ahogy jöttek, úgy tűntek el az éjben.
– Fiam, most
felállíthatjátok a sátrat, érezzétek jól magatokat. Tekints fel ide az égre!
– De boldog vagyok,
hogy látlak, apu, olyan régen láttalak utoljára… Szeretném, ha mától ez
megváltozna.
– Fiam, arra valók a
fényképek, nézegesd őket, különben a nap minden pillanatában veled vagyok, és
csak tőled függ, mikor szólítasz meg. Most hívnak az itteniek, ne feledd, amit
mondtam!
– Köszönöm, apu,
mindent köszönök!
Tehát nem ultramodern iskola lett, ahogyan
gondoltam, vagy mégis? Az sem elképzelhetetlen, hogy az osztályterem fotocellás
ajtókkal nyílik, és puszta dizájnból nem maradt meg a folyosó fala… Ez a
várszerű építmény is, aszimmetriájában emelheti az összkép hatását. Talán
falbontással megkisebbítették a nagyszobát, és egy irodát, olyan igazi
csúcsmodernet hoztak létre. Ott, a valamivel megkisebbített szobájú, szolgálati
lakásban lakó, egy szál pedagógus elvégezheti napi nebuló-adminisztrációját,
mindenféle terveket és jelentéseket.
Az éjjeli menet világító
felének vezére visszavonulóban volt. Anyám tyúkját és magánszorgalomból Falu
végén kurta kocsmát ment tanulni. Amikor hajnal előtt megkondult a nagyharang,
valaminek a végét és egy másik, lényegesen hosszabb dolognak a kezdetét tette
közhírré, a Hold is elbújt a fellegek mögé. Szuroksötét lett, csak a
hevenyészett sátor előtti tábortűz ropogott még egy picit, és világította be
sejtelmesen a bozótrengeteget, majd mindenki nyugovóra tért. Álmukat apu, és
még ki tudja, hányan őrizték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése