2012. január 26., csütörtök

Csónakban



Imbolyog alattuk. Cserepes szájukat harapdálni sem bírják. Nincs verítékük, bírni kéne még, de hogyan? Hiszen ott vannak, a semmi vizes, mégis kiszáradt közepén, füllesztő forralóval felettük, ami szétsüti szemeiket. Enniük sincs mit, és ahol minden vizes, úgy tűnik, szomjan fognak veszni…
Hárman háromfelé roskadnak. Száraz minden, az evezőket elvitte a víz. Á, nem, az egyik megvan! Az idősebb – girhes testében ondulált alakot felvéve – félig fekszik az ülésdeszkákon. Asszonya önkéntelenül zuhan rá, és a láthatár mögötti semmiben megmentőt fürkésző ifjabb is odadől. Ha már rájuk szakadt a száraz vizű szerencse, legalább egymás lelki melegével tegyék elviselhetőbbé az időt, SOS-jeleiket visszaigazoló megmentőik érkezéséig. Cserzett kezek egymáshoz idomultan, összefonódva várják, némileg türelmesebben a jövetelükig átvészelendőt.
Éllel előre, árván repíti őket az ébredő szél. Delelőn, kaszálni vágyik az éktelen égető is. Tompa láng gyúl, belül szólamként dalol. Mosolyt lopott, lágy, kék vágykép sajgón tétova reménnyel bámul, a nemsoká kitavaszodóra.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése