Namostakkor!

Nem bírom tovább magamban tartani, sajog a lelkiismeretem, pedig az nem is szerv. Úgy tudom, nincsenek benne érző receptorok, de ami tegnap történt, azt nem rejtegethetem tovább. Hát, íme, közzéteszem! Amint kikeltem nyeherés likelemből, elindultam, és egy ellenállhatatlanul vonzó reklámlogójú helyiségbe léptem, ahol egy sapec teljes erőből rombírozott. Meg kell adni, gyapjasan tette! Én beálltam, és kecüs rönbével konkozált, valab savarkos tamu bögyözésbe kezdtem. Amikor a félfüles kisilányító elkockásított, nyomban a bendele útjára léptem, hogy mind a tizenöt plusz öt köröm nagy fehér placcsokkal lampított.

Nem is tudom, mit csináltam volna, ha rendesen tovább megyek? Hej, de csábított az a hely! Nyugalomban maradva, addigi világom elszállt lelkiismeret-furdalás nélkül. Én, mint egy sávos karhipú szétszögellt, pratytos topor, szívfájdítóan térsublivá váltam. Koránt sem alaktalan renyegés ritkított övítése, ismételt macurázású, börgösű kicegy!

Már azt teszem, több mint huszonnégy órája.

Fesztelennek nem nevezhető lelkiismeretem, mely a szorításból kimenekült, végre felsóhajthat, hiszen a galléros übülü lerétesítését leszámítva, mindent megosztottam veletek. Puszta hanyagságból, vagy a lelkiismeretiség teljes túltengése miatt, most már azt is. Megnyugodtam! Ha valaki a csusszanás özönében járatos, kérem, mondja el a véleményét, hátha nem is csináltam akkora nagy galibát. Szívből köszönöm! A kupac nataronót különösen!