Babbal

– Uljanov úr, maga milyen elővigyázatlan a mai hajnalon. A cáratyuska emberei bármikor lepuffanthatják engedély nélküli kószálás miatt.

– Mikoljov, holnap a kivégző osztag elé rendellek!

– Ugyan már, bátyuska, te csupán egy egyszerű Uljanov vagy.

– Mikoljov, ha nem gondolod át tévelygő eszméidet, valósággá válhat a rémálmod, mert a mai délutántól én leszek a cár!

– De hát, gasztyapin Uljanov!

– Nevezz csak továrisnak!

– Az mi, ha nem haragszik, drága Vlagyimir Iljics?

– Olyan, mint a gaszpatyin. A cárságot sem úgy fogom hívni, mint elődöm, majd más nevet találok magamnak. Menj haza, szólj Trotyomotyovnak, keltsék fel az én drága Nagyezsdámat, főzzön egy nagy üst babot.

– Drága jó bátyuska, az egész környékről nem tudnék összeszedni annyi babszemet, ami egy üstöt megtölt. Nagy itt a szegénység, s hát szolgáljuk híven atyuskánkat, a cárt.

– Mikoljov, ha még egy ilyent szólsz, a tenger jegén dörrentelek le. Tudsz lopni?

– Ne haragudjon, kedves Vlagyimir Iljics, nem értem a szót…

– Jegyezd már meg, délutánra én leszek a cár!

– Ja, az más. Persze, hogy tudok!

– Egy óra múlva rotyogjon a bab, és Trotyomotyovval falasd fel az egész üstnyit!

– Ma igazán szűkmarkú, jövendő cárom, legalább egy kisebb kondérral én is megennék…

– Nagyon nagy kondér lesz, Mikoljov, akkora, hogy úszkálhatsz is benne, csak ezt az éjszakát bírd még ki. Aztán étkezés után, azt a szegény jóllakottat, aki negyedév alatt eszik annyit, mint most fog, állítsátok az Auróra cirkáló irányába a tenger partjára, és kezdjen el önálló egyszemélyes sortüzet ropogtatni.

– Családos ember maga, Léna-menti – igaz, hogy nem onnan származik, de ez most nem számít –, borzasztó bonyolultan fogalmazott, mégis értettem. Jóllakatom, teszek róla és annyit eregethet, amennyit akar, de tudja, olyan hideg van mostanában, hogy a cirkáló embereiig nem jut el semmi a nekik szánt küldeményből. Sem füstmérgezést, sem hasonlót nem kapnak.

– Valóban nem, de válaszul elsütik az ágyút.

– Ebben sem vagyok biztos, továris bátyuska.

– Sebaj, ezt úgysem tudja más, csak te. Az én Nagyezsdám, babevő Trotyomotyov és a cirkálósok. Majd azt mondjuk, elsütötték, ha valaki a hajóról mást merészelne állítani, szélsebesen én is odaállítanám valahová, de meglátod, nem lesz ellenszegülő! Jut eszembe, kicsit később a babbal teli Trotyomotyovot vezessétek még a Téli Palota elé is. Az őrség elmenekül, vagy elájul, és megcsináltuk a forradalmat!

– Ilyet én még nem hallottam… babfőzelék, ami forr szegény Trotyomotyovban?

– Mikojlov, mit értesz te a dialektikához!

– De furcsa szavakat használ ma…

Az események olyan bonyolult forgatókönyv szerint zajlottak, amit évek, hónapok, de az is lehet, hogy igen hosszú másodpercek alatt terveztek meg. A cirkálósok délután örömtüzeket gyújtottak hajójukon, és a Téli Palota helyőrségének emlékére – akik Trotyomotyov álgolyózápora után elmenekültek – tényleg lőttek. 

Beköltöztek. Ilyen volt ám az ostrom, hosszú, tervezett és szervezett. Délután, vagy estefelé a személyzetváltás is megtörtént, s lám, mi mindent ki lehet hozni babilag az érdemtelennek tűnő dolgokból.

A cárváltás majdnem automatikusan ment, és Mikoljov átmenetileg valóban kondér mellett ülő nagyfaló lett, és persze Trotyomotyov.

Egy zimankós kora délelőttön Uljanov bátyuskának felsejlett a lénai hovatartozás. Ez a délelőtt rögtön az előzőt követte, amit egy másik követett, s így Nagyezsda Krupszkaja és első lénai – nem összekeverni jénaival –, megkezdték rövid uralkodásukat, melynek következménye úgy hetven évig tartott.

Szegény jó stratéga nem élhette meg ezt a gyümölcsöző hetven évet, ezért a rotyogó borsó, alvásellenes felkelő – ám ki tudja, lehet, hogy a későn kelést kedvelte – hosszú-hosszú szundikálásba kezdett.