Felhajlított testvérek

– Testvér, plafon az egész világ!

– De néha olyan sötét és unalmas, hogy az borzasztó. Máskor, jól látom, hogy ott, oldalt valaki kattant, de azt hiszem, a rémunalmas, egyforma, pattogzó falat lentről  észre sem veszi.

– Hangokat hallok, beszélgetnek. Mindig olyankor kattan a láttató, vagy elvakító, amikor semmi kedvem hozzá. Te hogy viseled ezt a már nem is tudom, mikor kezdődött életszakaszt?

– Ugyanúgy, mint te. Szívemből szóltál, felhajlított testvérem. Mi, a négyesikrek vajon mikortól létezünk? A születésnapunkat soha nem tudjuk megünnepelni… Itt középen ez a lógva tartó a mi otthonunk. Kényelmetlenséglakunkon egyszerre pihenhetünk és serkenünk a kényelem és kiszámíthatatlanság elviselésére. Egyáltalán, hányféle vakolat létezik és mennyi hang? A világos és sötéten kívül van-e valami?

– Szerintem létezhet a derengő, mint alternatíva.

– Igazad van hármas, most is ott nyúlkál tőlünk észak-nyugatra búra-árnyékunk, vagy mi. Lespórol belőlünk kettőt, négy helyett fél négyet mutat.

– Igen, kettő per kettőt, azaz összesen kettőt. Csak azt nem értem, honnan tudod, hogy észak-nyugati az árnyékirány?

– Sehonnan sem tudom. Az a helyzet, hogy ráérzek a dolgokra, meg annyi mindent hall itt a felkunkorított stresszbarát, hogy már azt sem tudja, fémbúra vagy izzószál.

– Ezek képesek egynek tekinteni minket, testvéreket! Szoktam hallani, egyszerűen azt mondják, csillár. Sosem fárasztják magukat egyes, kettes, hármas, négyes felkunkorított testvér, becsületes nevünk használatára.

– Talán lázadni kéne, mert nem járja, hogy semekkora döntésünk nincs abban, hogy mikor kattintgatnak.

– Néha, legalább egymásnak egy-egy szót odadobva, bágyadt unalommal bambulunk, miközben teljes hirtelenséggel vagyunk kénytelenek váltani. Már a beszélgetéstől is elmegy a kedvünk és nézhetjük újra meg újra ugyanazokat a festékszemcséket. Nem teljesen azonosak önmagukkal, mert naponta változnak. Le-lepottyan belőlük egy-egy porszem.

– Fúj, eszembe juttatod a fejmosást, mikor egy láthatatlan rongyfogó valami kellemetlen ronggyal áttöröl!

– Gyerekek, hagyjuk a melankóliát, és a filozofálás ideje is, azt hiszem, megszakad egy darabig, mert kattintani fognak, hallom, hogy érkezik.

– Jé, ilyen nincs! Szerencsénk van, valami mással világítanak a plafonra.

A szerelő felnyúlt, elvágta a vezetéket, kiakasztotta a csillárt és készségesen nyújtotta át a háziasszonynak.

– Lujza asszony, a kedves Balambér úr már viheti is a műszaki szemétbe. Felszereljük az új, még sokkal szebb, antik térhatású világítótestet. No és, fűrészhang-utánzatot is bizserget.