Rekkenő idill

Almafák. 

Az ütődöttje potyog. 

Pörkölt fű. 

Odébb, egylovas szekér döcög. 

Sok a szilva, 

Követik az almákat, hullanak. 

A kukoricás utolsó sora mögött

zsenge cefrelé enyészetet talál.

Kőkemény út nyomja a gerincet.

Szikkadt, mint
az udvar napégette földje. 

Már a lehajló kukoricacsövek

takarásában, 

szárnyatlan, mégis röppenő gondolat

is zötyögve távolodik.

Marad a néha-néha aláhulló, 

ami folyamatosan felveri a csendet.

Ilyenkor azt gondolom, 

vendég jön a fáról.