Szoprán bivalybőgés

Egy TU–134 nem szállt fel olyan kecsesen, mint az a bivaly, amelyiket orrszarvújellegű hátbatámadással illetett egy oroszlán fogaival. A bivaly nevű állat hasonló a házi tehénhez, színe sokkal sötétebb, és a szarvai általában lefelé kunkorodnak. Az igazi nagy különbség az, hogy általában nem istállóban éli életét, bár találkoztam már olyannal is, még a nevére is emlékszem. Én bemutatkoztam, ő nem…

Nos, az oroszlán-meghajtású bivaly, amelyikről beszélek, valami teljesen egyedit produkált. Ezek az állatok rendes körülmények között mély, böfögő hangot adnak ki, ám ő – mint lejtőn száguldó vonat szikrázva visító kerekei – felsikoltott.

Mondhatnám, bizarr jelenség a szoprán bivalybőgés. Ez az egyed, nevezzük Egyednek, nem a szokásos mélabúval, patetikusan leste a szavannát, hanem magasra felcsapott fejjel visította bele minden színpadok mezzoszoprán primadonnáit megszégyenítve a szomorúság jajszavát.

Talán azért szúrta ki a fenevad mert a homlokán kétfelé fésült sörényszerű hajzata elcsábította. Vinny, vinny és megint vinny! Skálázása közben alkar hosszúságú nyelvet nyújtott, ám gyorsan visszarántotta. Eszébe jutott, hogy az oroszlán ugyanúgy szereti a húsos bivalynyelvet, mint a többi részét. Érdekes, ő nem kedveli az oroszlánnyelvet, nem is tud oroszlánul…

Nagy rúgás volt! Ez e kaffer, ritmikus gimnasztika gyorstalpaló könyvecskét rántott elő kofferéből, és a szélsebes olvasás lapozás nélküli változatával, szempillantás alatt betanulta. Innentől, a szoprán bivalyskála csak háttérkellék, hiszen a páros artistákat megszégyenítő világszámot hozott össze, melyben az oroszlán hol fejjel felfelé, hol fejjel lefelé repült. A gondos operabivaly, már rég beforrt oldalsérüléseire sem emlékezve, sosem kapta el. Ez itt a világszám egyike alapvonzereje.

A macskajellegű, elnyúlt fogas húsevő jelenléte nélkül, egyetlen operaház sem szerződtetné őket. Így is a cirkuszban kezdték, végigjárták a revüket, vendéglátóztak és cirkuszi mutatványukkal munkát nem kímélve küzdötték magukat a világ legmenőbb operaházainak színpadára.

Az állatkerti hang és mozgás attrakció nélkül a rém hosszú metszőfogú, a teljesen névtelen unterman már vegetálni sem tudna a vegetarianizmustól megmentője nélkül. Nyílt színi taps és ovációk után, a közönség minden előadást követően, jutalmul rózsacsokrok helyett feldob egy boglya szénát és természetesen az oroszlánnak kijáró csokrot, egy bivalyt is.

Egyed nélkül a szoprán bivalybőgés tanulmányozása eleve kudarcra ítéltetett volna, így viszont a műélvezők és zoológusok mellett tudóscsoport is vizsgálja a trillázó hústömeg hangváltozását, melynek eredete már a múltba veszett.

Soha nem fogják megfejteni, hogy a segédstatisztája provokálta ki belőle, s így az nem is kap egy szemernyi többletjuttatást sem. Marad az örök, természetellenes alárendelt. Feladták a leckét művészeteknek és tudománynak egyaránt!