2014. január 19., vasárnap

Püspökfürdő

– Na kérem, huncut társaság! Most mindenki csukja le a szemét, dugja be a fülét, fogja be az orrát! Ez nem fog menni, mert csak két kezünk van és nincs is rá szükség... Számoljatok magatokban tízig, és utána nyissátok ki a szemeteket!
– Na de, teljesen felesleges befogni a fülemet, akkora lárma van! Itt mellettünk három kocsit indítanak, meg a strandból is ömlik a visítás.
– Fiacskám, tedd, amit mondtam, és még az is lehet, hogy örülni fogsz neki!
A fiacskák és a vezető szorosan becsukták szemeiket, megpróbáltak nem hallani és körbetekintettek.
– Azt a... Mi a menő manó van itt?! Hová tűnt a strand? Mi az a kis legelő? Bal oldalon elől valami gyengécske épület álldogál...
– Ne szomorkodjatok, megmutatok mindent, a tetején kezdjük. Ez a furcsaság itt a hullámmedence, előtte egy gyönyörűséges épület. Ugye, milyen szép?
– Pocsék, nekem nem tetszik – szinte elbőgte magát egy kislány.
– Nézd meg jobban!
– Jobban megnéztem.
– Most gyere, menjünk be!
– Csak a klór, vagy milyen illat terjeng erre... Elhiszem, hogy ez is strand, de milyen kicsi. Ott hátul egyetlen medence áll.
– Igen. Képzeljétek, nem harangoztak, nem is dudáltak, egyszerűen nekiindították a tengert. Egészen úgy éltük meg azt a kis vízhimbálózást. No menjünk lejjebb, itt a parkocskán keresztül. Azt az épületet ott fent, tekintsük mindenes szórakozóhelynek. Kocsma, cukrászda felnőtteknek. Akarom mondani, fordítva, szórakozóhely. Elöl park, hátul mozi lenne, a sarkon egy sörkert. Ez is egy komoly, jól termő ültetvény. Mint látjátok, nem férnek egymástól az emberek, állva nyakalják a korsók tartalmát, s hej, de szép itt ez a sétány!
– Igen, de hová lett a strand, a rengeteg medence, meg a kis házak és a kempinghely? Jé, itt egy híd, egy csomó ismeretlen épület... Milyen mogorva környezet!
– Ez fedett, belstrand. De maradjunk a hídnál, menjünk nézzünk körül. Oda fel vezet az út, a faluba, Rontóra.
– Itt folyik a...
– Labada!
– Nem Lababa, lótusz, tündérrózsa!
– Ebben a mocsárban nő ez az izé?
– Bizony! És Európában igen ritka jelenség. Igazad van, teljesen olyan a kosztól, mint egy mocsár, de gondosan befedi önmagát nagy, zöld levelekkel.
– Mondtam már, hogy lapu, vagy labada. A nagyanyám beszél így, amikor odakényszerítenek. Az is lehet, hogy liboda, már nem emlékszem... Apróra felvágja. Egyik a másikat megeszi!
– A liba a labodát, vagy laput. De most maradjunk itt, s menjünk még lejjebb. Lám, mit láttok itt?
– Parasztságot. Nagyon úgy gondolom, hogy ezek elfoglalták a kemping helyét...
– Ircsike, tévedsz, a kemping, fogadd el ezt a helyet. Itt egy kis falucska volt, még, azt hiszem, van néhány ház a dombtetőn. Gyertek velem, mutatok valamit! Íme, egy mező.
– Valami hajléktalan szállókkal.
– Nem, nem, azok ott katonai sátrak!
– Most ránk akarod hozni a frászt?
– Imrus, nézz magad mögé!
– Igen, megtettem. Az összes szálloda hiányzik, csak házak vannak, parasztporták.
– Ez azért van, mert falu. Na, gyertek velem! És most fogjátok be még egyszer az orrotokat, csukjátok be a szemeteket, és számoljatok tízig, hogy jól megnyugodjatok. Remek! Látjátok a függőleges szivárványt? Olyan, mintha belecsapna a földbe, pedig nem is esett az eső. Az első sátorban a fiúk, a másikban a lányok aludtak. Megmutatom!
– Eltöltenék itt egy-két éjszakát... Olyan romantikus, vadregényes katasztrófaturizmus. Hányan aludtak ezeken a matracokon? Már a színük sem látszik.
– Ne azt keresd, hanem, ami sugárzik belőlük, most az egyszer ne szaglászd meg őket!
 Az utca túloldalán valószínűleg nagyon jól szórakoztak, mert Jóska és Lajos “Ki mit tud”-ot nyertek itt. Meg kell vallanom, az utolsók között végeztem, de magam is felléptem. Mindössze egy szűk negyvennyolc órás, lélekemelő kikapcsolódás volt. Átrepültünk az éjszakákon. A második este táncdalfesztivált szerveztek. Az olyan, mint most a Megasztár, csak kicsiben. Rózsika nyerte. Ropogott a tábortűz, szalonnát ettünk, cikkekre vágott, hagymás kenyereket faltunk, egyiket a másik után. Volt egy nagy fürdőzés is, sőt a szivárvány becsapódási helyét is megkerestük, biza! Átmentünk ott azon a fennsíkon. Olyan, mint egy havasi legelő, de ahhoz még alacsony. Gyertek, átviszlek benneteket is oda, ahol már jártam, de nem abból az irányból. Meg ne kérdezzétek, hová tűntek a szállodák! Egyszerű a válasz, nem voltak. Sőt, ezen a két pavilonon kívül semmi sem volt, csak erdő, de az nagyon sok. Mint látjátok, kár volt letarolni... Aztán olyan lubickolást rendeztünk, mintha a világon semmi jobb nem létezne, és elpazaroltuk az összes pénzünket törökmézre. Ma már bevallom, majdnem elbőgtük magunkat, mikor Margitka néni, valamint a tanító bácsi és tanító néni sátorbontást rendelt el. Nem a sátrakat kellett lebontani, csak összecsomagolni a cókmókot. A másfél napig tartó, úgynevezett kétnapos kirándulás sajnos véget ért. Pár év múlva visszalátogattam, akkorra lebontották a sörkertet. Jól tették, nagyon rozoga állapotban álldogált. Majd felépítették a, nem is számolom, hány medencéjű tömeglubickolót. Közvetlenül szemben, egy bizonyosan alvásra alkalmatlan kempinget, ahol sátor sátor hátán állt. Rádiók és magnók bömbölése egymással vetekedve visította szét az éjjel-nappalokat, de mire felépült az általatok nagyon hiányolt első szálloda, én már odébb is álltam. Igaz, látjátok azt az erdőt, látjátok azt a fát? Ameddig azt látjátok, meg is tanulhatjátok, hogyan tűnik tovább. Egy kicsit átköltöttem egy Petőfi verset... Az erdő alját tüzelőnek alkalmasabbnak vélték néhány hektáros területen, így csak bennem zeng a sátrak előtti “Mindenkinek van egy álma”, és persze a bravúrosan hangzó “Kis kút, kerekes kút” Lajos előadásában, aki végül megosztott első helyezett lett. Turistaösvények, és előlük eldugott, majdnem igazi vadon nyomai is kapirgálják a memóriámat, és a hullámban ugrálás. Apró, piros hasú halak és rengeteg brekegő béka, mind a múlté. Talán még a névadó lótuszvirágot is belefárasztották egy beton, lecsapolt, feltöltött, ki tudja, milyen medencébe. Nem nézem meg. Még csak azt az egy hidat tekintsétek meg, amit már említettem. Hogy a domb két oldalán levő falu azonos egységet alkotott vagy nem, már nem tudom. Akkor Püspökfürdő volt és Május1. lett. Ma egyáltalán van még neve? Ha van, akkor meddig? A szemhéjam mögött most is csodaszép, fehér szirmú lótusz nyílik szokásához híven télen, nyáron, mert meleg vizű az a tócsa. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése