A kivágott fák erdeje

– Hé, maga, mi az ott?

 – Jaj, bocsánatot kérek! Ott felejtettünk egy nem kivágottat.

 – Csak azért, mert én a kivágott fák erdejét vásároltam meg! Hatezer katasztrális holdat. De itt minden olyan egyenetlen, mint háborús filmekben a bombatölcsérek.

– Kérem tisztelettel, ezek a kivágott fák helyei.

– Aha… Szóval itt vannak az erdőm alkotóelemei. Eresszen neki gyorsan valakit, és tüntesse el azt az ott ocsmánykodó élhetetlenséget, helyesebben élőséget! Nem vagyok én bujkáló, nincs szükségem semmiféle rejtekhelyekre. Valaki azt hazudta, hogy már az összest kivágták erre, különben soha nem vásároltam volna erdőt magamnak, de azt az egy szerencsétlent pont az én… Micsoda is ez?

 – Tölgyes, uram, kivágott tölgyes.

 – No, pont az én kivágott tölgyesemen arcátlankodtak otthagyni, hát lehet ilyet? Tudhatná, hogy minden nagyobb élőlény egy potenciális egészségkárosító. Tele van parazitákkal, meg mindenféle egyéb zitákkal. Még állatok is laknak rajta! Soha nem volt se kutyám, se macskám, mert büdösek és fertőzőek, de azért természetesen mégis van otthon mind a kettőből egy-egy plüss példány. Az a helyzet, hogy a két élőlénnyel nem lehet megtenni azt, amit a kivágott fák erdejével. Ha ad abszurdum kivágjuk őket – vagy ehhez hasonló –, akkor jobb őket gyorsan másfelé irányítani. Hallom, hogy rendkívül szolgálatkész emberei vannak, és visit a fűrészből az az izé. Vigyék a túróba, mert még szárazon sem kellene, nem azért fizettem olyan hatalmas árat! Holnap majd felkötöm és megmetszem a gödröket, vagy ezt nem úgy szokták, mint hajdanában a szőlővel? Végül is, azt hiszem, mindegy. Nem? A szakboltban vásárolok két tonna műszút, hadd nyikorogjon. Telehajigálom a területet – az erdőséget – plüssmókusokkal. Oda beállítok egy lebarnult medveutánzatot. Természetesen farkas, róka, nyúl is lesz, és vadászszezon. Magasles helyett mélylest csinálunk, valamelyik kitermelt gyökereinek helye alá és majd műkutyaugatással akkora trófeagyűjteményt hozunk össze, hogy csak csuda! Agyaggalambok fognak röpködni a legkiszámíthatatlanabb irányokba. De így természetesen unalmas lenne, lesz agyagnyúl, meg egyebek is. Miért nem repülnek a nyulak? Nem számít, majd most megreptetjük őket! Apropó, ott valami nyirkot látok. Áh, azt hiszem, patak volt, csapolják le és szárítsák ki! Ez itt a kiszáradt patak erdeje. De csodálatos lesz, s milyen nagyon szép, ha majd este, a piros holdvilágtól megvilágított óriási gidres-gödrösömön, hűsölve nézzük a sötétlő lombosok helyét. Mert vega vagyok, ál-szalonnasütés nosztalgikus ernyője alatt habzsolom a műzsírt csöpögtető, szabványbiztos 0926 G2-es szalonnajellegű formátumot, tizenhat százalékban kenyérjellegű szeletekre vagdosott, majdnem teljesen hagymákra. Magának is összefutott a nyál a szájában? Mert nekem nagyon! Jó vétel volt ez az erdő, pedig nagyon féltem tőle, tudja. Jut eszembe, holnap hozzanak egy – legyen inkább két-három – kamionnyi gerendát! Oda, arra az árnyas szakaszra, ahová behajbókolnak a gödrök gyökereinek helyei, egy jó kis menedékházat építek natúr, nem fajellegű fából.

– Azonnal telefonálok a sógoromnak, uram, mert ez volt az utolsó, amit épp az ön ültetvényének kedvéért, annak szívderítő otthonosságáért nyisszantottunk ki.

– Ássák ki a gyökereket is!

– Nagyon operatívak vagyunk, kérem, percek múlva nyoma sem lesz, hogy ott valaha egy, akarom mondani az utolsó fa tespedt. Na de, így, magunk között megsúgom, hogy tudok segíteni. Egy pillanat.

A közvetítő elővette zsebéből a telefonját, és tárcsázott.

– Gáborom, sógorom! Szükség volna a krumpliültetvényed álcája alá rejtett, hatszázötven hektárnyi erdőből néhány kamionnyira… Jó, jó, nem kell kiabálni, tudom én, hogy a föld alatt nehezen nő a fa, azt is, hogy állandóan újra kell ültetned. A csemetetelepítés veszi el az időtök nagyját, de ha tetszik, ha nem, monopolhelyzetbe kerültél. Azt hiszem, annyit kérsz, amennyit akarsz. Igen, igen, értem! Nos, uram, a sógorom igen nagylelkű ember, anyaggal és összeállítással együtt, felszámolja magának két tonna aranyért.