– Hé, maga, mi az ott?
– Jaj, bocsánatot kérek! Ott felejtettünk egy
nem kivágottat.
– Csak azért, mert én a kivágott fák erdejét
vásároltam meg! Hatezer katasztrális holdat. De itt minden olyan egyenetlen, mint
háborús filmekben a bombatölcsérek.
– Kérem tisztelettel, ezek a
kivágott fák helyei.
– Aha… Szóval itt vannak az erdőm
alkotóelemei. Eresszen neki gyorsan valakit, és tüntesse el azt az ott
ocsmánykodó élhetetlenséget, helyesebben élőséget! Nem vagyok én bujkáló, nincs
szükségem semmiféle rejtekhelyekre. Valaki azt hazudta, hogy már az összest
kivágták erre, különben soha nem vásároltam volna erdőt magamnak, de azt az egy
szerencsétlent pont az én… Micsoda is ez?
– Tölgyes, uram, kivágott tölgyes.
– No, pont az én kivágott tölgyesemen
arcátlankodtak otthagyni, hát lehet ilyet? Tudhatná, hogy minden nagyobb
élőlény egy potenciális egészségkárosító. Tele van parazitákkal, meg mindenféle
egyéb zitákkal. Még állatok is laknak rajta! Soha nem volt se kutyám, se
macskám, mert büdösek és fertőzőek, de azért természetesen mégis van otthon
mind a kettőből egy-egy plüss példány. Az a helyzet, hogy a két élőlénnyel nem
lehet megtenni azt, amit a kivágott fák erdejével. Ha ad abszurdum kivágjuk
őket – vagy ehhez hasonló –, akkor jobb őket gyorsan másfelé irányítani.
Hallom, hogy rendkívül szolgálatkész emberei vannak, és visit a fűrészből az az
izé. Vigyék a túróba, mert még szárazon sem kellene, nem azért fizettem olyan
hatalmas árat! Holnap majd felkötöm és megmetszem a gödröket, vagy ezt nem úgy
szokták, mint hajdanában a szőlővel? Végül is, azt hiszem, mindegy. Nem? A
szakboltban vásárolok két tonna műszút, hadd nyikorogjon. Telehajigálom a
területet – az erdőséget – plüssmókusokkal. Oda beállítok egy lebarnult medveutánzatot.
Természetesen farkas, róka, nyúl is lesz, és vadászszezon. Magasles helyett
mélylest csinálunk, valamelyik kitermelt gyökereinek helye alá és majd
műkutyaugatással akkora trófeagyűjteményt hozunk össze, hogy csak csuda!
Agyaggalambok fognak röpködni a legkiszámíthatatlanabb irányokba. De így
természetesen unalmas lenne, lesz agyagnyúl, meg egyebek is. Miért nem repülnek
a nyulak? Nem számít, majd most megreptetjük őket! Apropó, ott valami nyirkot
látok. Áh, azt hiszem, patak volt, csapolják le és szárítsák ki! Ez itt a
kiszáradt patak erdeje. De csodálatos lesz, s milyen nagyon szép, ha majd este,
a piros holdvilágtól megvilágított óriási gidres-gödrösömön, hűsölve nézzük a
sötétlő lombosok helyét. Mert vega vagyok, ál-szalonnasütés nosztalgikus
ernyője alatt habzsolom a műzsírt csöpögtető, szabványbiztos 0926 G2-es
szalonnajellegű formátumot, tizenhat százalékban kenyérjellegű szeletekre
vagdosott, majdnem teljesen hagymákra. Magának is összefutott a nyál a
szájában? Mert nekem nagyon! Jó vétel volt ez az erdő, pedig nagyon féltem
tőle, tudja. Jut eszembe, holnap hozzanak egy – legyen inkább két-három –
kamionnyi gerendát! Oda, arra az árnyas szakaszra, ahová behajbókolnak a gödrök
gyökereinek helyei, egy jó kis menedékházat építek natúr, nem fajellegű fából.
– Azonnal telefonálok a
sógoromnak, uram, mert ez volt az utolsó, amit épp az ön ültetvényének
kedvéért, annak szívderítő otthonosságáért nyisszantottunk ki.
– Ássák ki a gyökereket is!
– Nagyon operatívak vagyunk,
kérem, percek múlva nyoma sem lesz, hogy ott valaha egy, akarom mondani az
utolsó fa tespedt. Na de, így, magunk között megsúgom, hogy tudok segíteni. Egy
pillanat.
A közvetítő elővette zsebéből a
telefonját, és tárcsázott.
– Gáborom, sógorom! Szükség volna
a krumpliültetvényed álcája alá rejtett, hatszázötven hektárnyi erdőből néhány
kamionnyira… Jó, jó, nem kell kiabálni, tudom én, hogy a föld alatt nehezen nő
a fa, azt is, hogy állandóan újra kell ültetned. A csemetetelepítés veszi el az
időtök nagyját, de ha tetszik, ha nem, monopolhelyzetbe kerültél. Azt hiszem,
annyit kérsz, amennyit akarsz. Igen, igen, értem! Nos, uram, a sógorom igen
nagylelkű ember, anyaggal és összeállítással együtt, felszámolja magának két
tonna aranyért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése