Hosszú Vékony Semmi

– Hosszú Vékony Semmi, már megint nem az előadásra figyel!

– Bocsánat, professzor úr, kicsit elkalandoztam. Azon gondolkodtam, hová tűnik a napfény, mert miután becsuktam szemeimet, aztán két tenyeremmel leszorítottam, rá kellett döbbennem, hogy odabent sötét van. Ennek két oka is lehet, ami talán több is… Vagy eleve az volt, esetleg fokozatos beszürkülést követően  kialakult és lassú, észrevétlen, belső negatív világosság jött létre.

– Hosszú Vékony Semmi, az egész jó észkép, de szokásodhoz híven nem gondoltad végig a lehetőségeket. Csak bonyolítasz, bonyolítasz, bonyolítasz! Mi történik valójában? Az emberek évezredek óta tudják, hogy a növények felfalják a Napot. Régen nem hallottak klorofillról, sem fotoszintézisről, mint mostanában, de akkor is tudták. Tehát egy végtelenül felelőtlen hozzáállás, vagy önbesötétítési vágy hajt. Menjünk az udvarra, és nézzünk fel a Napra, csak egy pillanatra, mert káros a szemnek. Bella, kérem, mondja el, mit látott! Csak arra vagyok kíváncsi, magácska szerint a Nap kerek, avagy nem?

– Bár elméletileg izzó gömb lenne, de arra a villanásnyira, ameddig képes voltam feltekinteni, igen szabálytalan valamit láttam.

– Így van, Bella, mert a növények metszőfogaikkal harapdálnak ki belőle. Képzelheti, mi van a kazánbelsőben. A Titanic fűtői süllyedés közben is kutyafülek voltak azokhoz a szerencsétlenekhez képest, akik csak nyomják, nyomják a fűtőanyagot, de mindhiába. Fű, virág, fa  és levél falják fel a fejbelső egykor létező világosság-állományát. A Nap óriási sebességgel száguld a kialvás felé. Ezerévenként mintegy négyszázmillió a négyszáz milliomodik billió másodperccel rövidül a fénykibocsátás. Ha ilyen tempóban rohanunk, pár év múlva az összes fej beborul. Létezik külső és belsőfej, mi most a belsőfejről beszélgetünk, annak is a szájüregtől jól elkülöníthető részéről, az amúgy agykoponyának nevezett sötétkamráról. Az arckoponyában a beszéd segítségével, az egymás utáni nyitogatások külfény-bejutást tesznek lehetővé. Ám mi légyen a sötétben horkoló agy rejtekével?

– Professzor úr, kérem, én megrettentem!

– Nem szükséges, kedves Paranoia, eztán majd nyitott szemmel, felgyújtott villanynál alszik. Mi, akik ezt a nem újszerű felfedezést a növényekről átbeszéltük, több síkon is cselekedhetünk. Népszerűsítjük a növénytelen világot, illetve – mert nem vagyunk lusta, amfiteátrumban üldögélő, elméleti gondolkodók – fejszét, láncfűrészt, nyesőollót ragadunk, és laboratóriumban kifejlesztjük a láthatatlan, végérvényes növényirtót. Irtó jó lesz! Akkor majd rengeteg napfény jön újra az addigra teljesen elsötétült fejeitekbe, s az egész emberiség megújulva tekinthet egy éjsötét világra.

– Na de, professzor úr!

– Nem kell megijedni, Tompitusa! A Nap a helyére kerül, a magácska, önök és az emberiség egyedeinek sötétlő kobakbelsőibe. Így a füleik, szemeik, orrlyukaik gyönyörűen bevilágítják majd az utat. Soha nem lehetnek hasonló tájékozódásbéli gondjaik, mint a jelenben. Kis csoportokban a sajtót, politikumot és a gazdaság minden területét megközelítjük, mert a fejbelső elsötétedése miatt már senki nem látja ezt az alapvető tényt. Gyönyörű, kopár, növénytelen Föld víziója hullámzik behunyt szemeim előtt. Látják, néha a vaksötétből is előbukkannak bölcs gondolatok. Durvas, megbízlak a csoportok kialakításával, a cél egy éven belüli elérésének érdekében.