Terep az egész világ és terepfutó benne minden férfi és nő!

Peti tréningruhában indult el otthonról, ugyan a villamosmegállóban már szégyellte magát, egy rendes farmer mégis jobban illene az alkalomhoz. Szerencséjére bezötyögött az egyes, már nem fordult vissza.

Talán a gőz, vagy a panoráma vonzotta? Gyanítom, egyik sem, hiszen akkor még távoli ismeretei sem voltak arról az atlétikáról, amire egy osztálytársának kapacitálására bólintott rá.

 Az atléták gyülekező helye épp a bejárat előtt volt. Peti barátja és további nyolc-tíz emberke betódult, egy szigorú, matematika tanárnőre emlékeztető, izgága idősebb hölgy társaságában. Már harminc éves is lehetett!

Az öltözőben átfazonírozták magukat, persze csak a többiek…

 Emlékek szakadtak fel, amikor még a nagyközönség, köztük a talán négy-öt éves Peti is ott pancsolhatott a későbbiekben sportolói célokat kielégítő medencében.

 Az átlagembernek megmaradt az elviselhetetlenül forró két medence, a kopasztók. Az egyik ugyan félig szabadtérinek tűnhetett, ám egy alagúton kijutva a fuldoklás így is elkerülhetetlen velejárója maradt minden beúszásnak.

A belépés után az orrukat megcsapta a jellegzetesen klórozott vízgőz illata. Bizarr élménynek tűnt a gyermekkori nyitott időszak emléke, mikor telente, az üvegeken át felhevített erőtlen nap sugarainál ugyanúgy napfürdőztek, mint nyáron a szabadban. Persze fűtőtestek segítsége nélkül a benti hőmérséklet alulmúlja a várakozásokat…

Odébb egy zárt, ablaktalan medence gőze fojtott mindenkit, ám a csatornás, ha úgy tetszik, alagutas-kijutással elérhető rotyogtatóba tényleg senki nem vágyott. Olyan volt, mintha meg akarnák főzni az embert, és hiába próbál kiemelkedni, akkor is a leveszöldség-társaság tagja marad a nyakig érő vízben.

A nagy medence, amelyik olyan szép emlékeket idézett, üres. Lábregenerálók helyben nyújtott szolgáltatásairól, ugrálástól és egyebektől lefoglalta a vízilabdacsapat és az úszószövetség. Nekik is járt egy biztos bázis, hiszen még nyaranta sem lehet ilyen jellegű sporteseményeket a Körösben megrendezni, nemhogy telente.

Második alkalomtól kezdve, természetesen már Peti is civilben ment, ugyanis nem tartozik a sporton kívüliekre, hogy éppenséggel hová megy, nem is verte nagy dobra.

Rögtön átöltözés után nekieredtek a ligetnek. A szikár négyszer futtatta bemelegítőnek körül, amit úgy két kilométerre saccolt, majd kezdődött a dolog kellemetlenebbik része.

 Ez a Peti, vagy hogy hívják, rendkívül jó állóképességgel futotta a nagyon hosszú távokat – akár húsznál több kilométert –, de lehetőleg nem kiszámíthatatlan sebességváltásokkal. Itt viszont az izgága, később kiderült, hogy vezetőedző asszony, lelépett egy száz méteres futópályát. Ez abból állt, hogy a táv egyik és másik végén is lerakott egy ágat.

 Elvárása száz méter sprint volt, visszakocogással, újabb száz méter minden erőből, de visszafelé sem gyalogolva.

Tavaszodott a liget, színeiben kétszer is felöltözött. A télen ott felejtett avar még elég sok színben tarkállott és vegyült a zsenge, friss zölddel. Némelyik sétányt mindössze salakkal burkoltak, azt a gebesztőt is, amit a hölgyemény sprintelésre jelölt ki.

 Mérte az időt! Azt hiszem, Petinél gyorsabban senki nem futotta a százat, tehát potenciális rövidtávfutónak könyvelhette el, pedig az igazi erőssége az egyenletes tempójú hosszútáv volt, amit akkor még ő sem tudott.

Talán fél órán át csinálták ezt a sanyargatást, miután a Kálvária-dombnak eresztette a csapatot. Lányok három, fiúk hét fel-le futást voltak kötelesek végrehajtani, a nagyon is meredek dombon. Az érdekesség kedvéért, minden leérkezés után „lazításnak” egy ligetkerülő, az említett maga két kilométerével.

Peti, az első felfutást vágta tempóban hajtotta végre, nagyon szeretett bizonyítani. A másodikat csiga, a harmadikat hátráló vízi ollós sebességével, a negyedik és ötödik feljutásra alig emlékszik.

A Gombához felvezető meredeken, lehetetlen nem rugdosni és cipőorral belemarni a kaptatóba. Az egyik lábával, rejtett pocsolyába taposott bokáig, így semmiképpen sem márkásnak nevezhető sportlábbelijében jobbra, balra csúszkált a lábfeje.

Lefelé igazán üdítő lett volna, ha nincs az a kerülő. Szemgyönyörködtető ugyan a liget, de alig van lejtése, tehát majdnem sík területnek tekinthetjük. Minden egyes leérkezés után körberajongani, majd ismét nekiveselkedni a domboldalnak igazán élményszaggató.

Az ötödik felfutásnál megpróbálta a járdán, ami szerpentin módra jobbra-balra segítette a sétálókat, ám így megduplázódott a táv. Leérkezve órájára tekintett, érzékelte, hogy az edzés ideje hosszabb a vártnál.

Száraz tyúkanyó letelepítette fejre koppantós csibéit, majd bizonyos időnként pulzust mért. Nagy megelégedettségében még felirányította őket a reléhez, ami nem lett volna tragédia, mert bár magasan van, de egyenletes az emelkedő, sokkal fokozatosabban, mint a Kálvária-domb gombásított oldalán.

Három hónapig csinálta, de amikor a sportiskola edzőtermében, kínvallatásnak beillő önként vállalt mazochizmus következett, már tudta, hogy utoljára atletizál. Pedig az ideges, durván objektív edzőasszony épp a leigazolást kapacitálta. Peti erre önérzetes nemet mondott.

Igaz, sportolni kell, sportolni muszáj, ezért a családban egyedüli sportember nagybácsit megkérte, protezsálja be egy ökölvívó szakosztályhoz. Azt a sportot neki találták ki, és egész komoly odavonzást érzett. Imre bácsi széttárta karjait, legnagyobb sajnálatára ő ilyen körökben nem forgott, kizárólag a tájékozódási terepfutáséban.

Peti, markáns atléta előélete után megalázóan lealacsonyítónak találta a tájfutást, csak udvariasságból nem mondott önérzetes nagy nemet. Elmegy az első edzésre, gondolta, utána otthagyja, hiszen még szauna lehetőségük sincs, mint a stadionban futó kollégáknak, akik abban a borzalmasan meleg medencében, lazítás néven fuldokoltak egy keveset. Akármilyen hűvös volt kint, a legifjabb korosztályt is a hőguta kerülgette benne…

Csak azért ragadt a terepfutásnál, mert az első edzés el nem tévedni vágyását ragadással próbálta kivédeni. Már úgy érezte, minden lépéssel kitépi a lépét, amikor visszaérkeztek, és a húzóember hanyagul megjegyezte: „Jól fut a srác.” Ekkor még nem túl sokat tudott arról, hova keveredett, de már eldöntötte, terep az egész világ, és terepfutó benne minden férfi és nő!