2013. november 8., péntek

Haj, hajajaj...

– Megvörösödött a hajam, velem sikít!
– Az semmi, Izolda! Mi felkenődtünk a falra…
– Poszter lett belőletek?
– Nem, de sajnos összevissza festettek.
– Miért sopánkodtok? Úgy látom, szemüvegetek sincs. Én a falvédőn vagyok, belehímeztek…
– No, tényleg, ennek a sorsa legrettenetesebb közülünk, mert te, Izolda, legfeljebb kopaszra nyírod magadat, és már meg is oldódott a gondod.
Izolda egy nagy pofont  adott a falnak, amitől a keze bepirult. Mindjárt úgy érezte, hogy tizenegy darab megdagadt tenyere lett, és mindegyik pirosul ragadt. Szóval már nemcsak a haja… De vajon mitől? Valami festéket kent rá, amit tulajdonképpen minden nap szokott, de ez természetes. Ja, most jut eszébe, hogy ilyen színt akart… Akkor jó! Akkor jó! Akkor jó!
– Hé, srácok, most már szálljatok le a falról!
– Nem lehet, minket sajnos idefestettek.
– Az előbb még azt mondtátok, csak összemázoltak benneteket.
– Túlságosan eredményesen! De képzeld el, mi még a vakolattal csak leugrunk innen, viszont az a szerencsevesztett félfordulat, akit beleszőttek a falvédőnkbe…
– Micsodába?
– Sajnos, amíg le nem pattogzunk, falon vagyunk. Falat véd, tehát minket! Akiket beleszőttek a falvédőbe, nem szabadulnak ki, míg a moly szét nem rágja, vagy le nem cserélik, bár akkor sem, ha csak… Nincs ha csak!
– Ajjaj! Micsoda sorsok kacérkodnak itt, közben duzzadnak és dagadnak, mint, a selyemhernyóbáb, amiből kimászik a csokibarna fonál.
– Hülyeségeket beszélsz! Valaki mosson már le minket!
– Nem érek rá, mert közben elkövettem egy újabb önhajfestést, most hófehér lett. Jaj, most én vagyok a Hófehérke!
– Kislány, neki a bőre volt a hófehérje, a haja pedig ébenfekete.
– Ha jól értem, akkor kezdhetek egy újabb sminkes tükörbenézéshez.
– Rosszul érted, mert az a hófehér csaj simán sosem sminkelt.
– Bumm, hülye volt szegény! A piros után maradok fehér hajjal! Majd küldök egy festőbrigádot, szabadítsanak meg benneteket az önkéntelen exhibicionizmustól.
– Csak azt ne! Most képzeld el, nem látnánk le a falról, ha ránk festenének…
– Lárifári és fütyülüsz, kit érdekel? Falvédős, jó hírem van, megtetszettél, viszlek magammal, te leszel a párom, minden mindenáron. Szeretem a verseket, ezért mindig hersegek. Gyorsan szállj le! Ugye, én is megtetszettem?
– Nem lehetne valahogy engem is felfalazni inkább?
– Nem, mert kivetettem rád a szemem hálóját, ha még sokat sértegetsz, alád gyújtok!
– Pingált srácok, akkor mi elhúzunk a csajjal!
Izolda felgöngyölítette a falvédőt, nekitámasztotta a falas fiúknak, majd görijén hazakorcsolyázott. Ott a mindenkor szolgálatos édesanyját rábírta, hogy amíg ismét hajszínt változtat, feltétlenül gombolyítsa ki a szabadságától megfosztott, már majdnem intim barátját. Ő nem is olyan rossz szívű, majd levésetteti egy szobrásszal a túlzottan festett odaragadtakat.
Édesanyja hiába győzködte volna arról, hogy első kívánsága zöldségsaláta, már megszokta, jobb, ha cselekszik. Ezért kiszabadította, átadta a pamutgombolyagot és mielőtt kitört volna a botrányos sikító izé, bezárkózott a konyhába. Az egyedüli helyre, ahová biztosan nem követi hajváltoztatós leánygyermeke.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése