Bebendő,
félredobva vízi és tűzi mérnöki elkötelezettségét, életének kései szakaszában
lett távtávírász. Fejére dobta állíthatós fejhallgatóját, és elkezdett zizegni.
Nagyon gyorsan tanult, pedig tulajdonképpen, ellentehetséggel megáldott,
távtávírász analfabétának gondolta magát. De a negyedik napon, mikorra nemcsak
tökéletesen elsajátította a jeleket, ám haladó távírászok tizenöt-tizenhat
csoportos sebességével zümmögtette a billentyűt, örömbe gördült. Lám, volt
értelme gyermek- és ifjúkori ábrándokért mindent feladni!
Egy
hónap múlva, már az összes távkolléga zizegősebességét, lökhajtásos repülő
kétszeres sebességére duplázta. Akkor figyelt fel rá Irénke becenevű
távoktatója, aki egyben minden távtávirományának revíziós munkáját is ellátta.
A
felfigyelés abból állt, hogy Irényi Kelemen nevéből anagrammált távtávoktató –
akit nyugodtan lehet fülvigyázónak is nevezni, hiszen az volt a dolga, hogy az
éter tengerének kiszámíthatatlanul hömpölygő hullámai közül kiszűrje az oda nem
illőt –, háromszor egymásután magasra göndörítette homlokának ráncredőit.
Ekkor
Bebendő, elővigyázatlanul ötvenszeres sebességgel röppötyögte le a fülnyúlvoltság
rövidhullámú előrejelzését. A percenkénti tizenöt csomón fölül sosem jutó
Irényi ilyen éterszagú dolgot nem engedélyezhetett. Beleharapott szivarjának
végébe, és ezt a nem utánzat mondatot, egyetlen “ollónyisszantással” – barátunk
nem is tudta, hogy ilyen jogosultság létezik – távolította el, minden
fülhallgatók halláspittyegéséből.
Bebendő
szomorú lett, addigra már a hadaróbeszéd szintjét kapirgáló ti-ti-ti tá-tázóját
felpörgette, és keserves zokmegosztással lőtte a himbálózó hullámok közé az “azt
a kutyafáját” keserű röpcsomagját. Irényi megelégedetten talált egy felesleges
ti-t, a gyors kéztávtávírás expressz változatában, ezért sebesen négy órai
letiltásban részesítette, mely Bebendő szívét sebesre marcangolta. Dúlt benne
az önvád, talán ujjbegyének nincs elég kockahasa, vagy annyira rossz ez a
gyorsírás? Közben fülelt, mert a hallgatási joga megmaradt. Ugyebár ismerjük: “Joga
van hallgatni, de minden, amit mond, felhasználható ellene.”
Rendkívül
komoran hallgatta a lassú távtáviratokat. Ha írhatott volna, nyugodtan
begyorsítja magát és odaveti, “győződjön meg arról, hogy valamennyi szót
helyesen írtam, próbálkozzon esetleg más billentyűvel, használjon más
kérdőszót”. De nem tehette... Bebendő hallgatott, és egy adott pillanatban,
éterbe zengett berzenkedő zümmögés csapta meg a fülét. “Bebendő renitens,
kötekedő, nem hajlandó követni a legegyszerűbb utasításokat sem.”
Ettől
még jobban megszomorodott, és önelemzésbe fogott. Bár jó számtanos volt, de
most ujjait is használta, nem akart tévedni. Egyrészt nem emlékezett, hogy más
utasítást kapott volna, mint azt, hogy maradjon legalul a lassú távtávírász
közegben. Az is felsejlett benne, hogy ettől őt lekezelhetetlenezték, de erre
végképp nem talált magyarázatot. Be-behallgatott a fület rezdítő hangokba, és fogakkal
teli szája eltátódott, majdnem nyelven harapta magát. Megjött az első, már “renitensen”
kapott, túlburjánzó távtávírói billentyűhasználati utasítás.
–
Bebendő, fittyet hánysz ránk – elsősorban rám – és jóindulatunkra! Még a nevemet
is kiforgattad!
Bebendő
elgondolkodott. Nem ő forgatta ki, mindenki más. Egyszerűen úgy használta,
ahogyan szokás. Különben is távtávírász körökben álnéven működnek közre a köz
javára. De fülelt, mert tanulni akart. Irényi, ha félsebességgel működik is, de
jó hosszú ideje van szelekciós pozitúrában. Mindenképpen okkal lehet...
–
Bebendő, javasolnám, hagyd abba a távtávírást mindörökre!
Már
nem tudott meghökkenni, elmosolyodott, és csuklója kolibri szárnysurrogást
meghazudtoló sebességgel repítette szét a rádióhullámokat. Ez volna hát az
egyik meg nem hallgatott tanács. Még mindig használta ujját, de fülelt is,
miközben rendíthetetlenül gyorsult. Bebendő a Trabantok világára már
csikorgó űrhajóból nézett.
–
Kérem, többedmagammal kérjük – helyesebben magunkkal –, lassulj! Ennek
érdekében fel kell gyorsulnod!
Mintha
ez ellentét lenne, gondolta ez az aranykezű, túlkoros távtávírógyerek, de még
mindig fülelt.
–
Szélsebesen repítsd át magad egy másik galaxis billentyűmozgatói közé, és...
A
ha-ha-ha, hi-hi-hi, hú-hú-hú nevetés után barátunk rájött, hogy itt szándékos
leszereléskísérlet történik. Attól a pillanattól, nagyjából minden tizedik
zizegtetett üzenetét tudta – mint elefántormányon – betrombitálni a táguló
fülekbe. De szépen szólt az az ormány! Lassan megszokta a tizedelést, ám
sebessége még így is ráegyenlített, sőt talán pakolt is néhány lapáttal az
amúgy közepesnek érzett, gyakorlott, régi távtávírászok minőségére.
Bebendő
boldog volt, mikor új szelektálót kapott, aki látva egyedi billentyűkezelési
módszerét, nem SOS-ritmusban, de morzézva veregette vállon a fekete öves
Irényit követő magánórákon. Szeretett volna adni, végül is miért ne, gondolta
Bebendő, tanulni vágyott, mert tanulni, pakolni, fakuni! Ezt ő valahol
hallotta...
Már
majdnem kiengedett elhavazottságából, amikor egyszerre több oldalról újra
befagyasztották, és a csak egy személynek szánt, szomorú vészüzenetet éterbe
ballagtatva, megroppant alatta és benne a jég.
Lefüggetlenedett
és rövid traumaidőszak után, már tudva, hogy tehet akármit, ő juszt is renitens
marad, tájból kilógó, nagy csizmájú, betonba ágyazott kotrógép. Nekiállt tehát
kotorni. Nem a híres közmondás szerint, ami nem úgy hangzik, hogy “kotorj kurta”,
de talán kicsit későn jött rá, hogy a szmogriadót fújók, általában a Kanári
szigetekről riasztanak az éterbe. Ha valóban nagy a veszély, akkor az Alpok –
bár ez már elég magas fok – svájci légkúrázóiból. A csíkoskardigán-kiosztást
sem mindig csíktalanra érdemesek teszik...
Bebendő
nyo-nyomkodta a bi-billentyűt, és a-akkor e-elhatározta, hogy a távtávírást
ne-em ha-agyja a-abba se-enki szeszélye ke-edvéért, még akkor sem, ha már jól
látta, hogy mindössze a középen pötyögtetők “sztárolásának” fenntartása az
egyetlen igazi cél. De ez aztán nagyon acélos!
Most
behunyom a szemeimet, szinte látom, amint vacak rádiója mellett megigazítja
fején egyre kopottabb hallgatóját, és már nagyon felforrósodott, simára
csiszolódott, szigetelésre szoruló billentyűmozgatásba kezd.
2 megjegyzés:
Örömbe görbült zümmögtetett sebességgel jelzem Kedves Peti, hogy vettem az adásodat, mely roppant tetszett...)))
Örömmel köszönöm, Kedves Laci! :)
Vétel! ;)
Megjegyzés küldése