Billentyűmozgatás

  

   Bebendő, félredobva vízi és tűzi mérnöki elkötelezettségét, életének kései szakaszában lett távtávírász. Fejére dobta állíthatós fejhallgatóját, és elkezdett zizegni. Nagyon gyorsan tanult, pedig tulajdonképpen, ellentehetséggel megáldott, távtávírász analfabétának gondolta magát. De a negyedik napon, mikorra nemcsak tökéletesen elsajátította a jeleket, ám haladó távírászok tizenöt-tizenhat csoportos sebességével zümmögtette a billentyűt, örömbe gördült. Lám, volt értelme gyermek- és ifjúkori ábrándokért mindent feladni!

Egy hónap múlva, már az összes távkolléga zizegősebességét, lökhajtásos repülő kétszeres sebességére duplázta. Akkor figyelt fel rá Irénke becenevű távoktatója, aki egyben minden távtávirományának revíziós munkáját is ellátta.

A felfigyelés abból állt, hogy Irényi Kelemen nevéből anagrammált távtávoktató – akit nyugodtan lehet fülvigyázónak is nevezni, hiszen az volt a dolga, hogy az éter tengerének kiszámíthatatlanul hömpölygő hullámai közül kiszűrje az oda nem illőt –, háromszor egymásután magasra göndörítette homlokának ráncredőit.

Ekkor Bebendő, elővigyázatlanul ötvenszeres sebességgel röppötyögte le a fülnyúlvoltság rövidhullámú előrejelzését. A percenkénti tizenöt csomón fölül sosem jutó Irényi ilyen éterszagú dolgot nem engedélyezhetett. Beleharapott szivarjának végébe, és ezt a nem utánzat mondatot, egyetlen “ollónyisszantással” – barátunk nem is tudta, hogy ilyen jogosultság létezik – távolította el, minden fülhallgatók halláspittyegéséből.

Bebendő szomorú lett, addigra már a hadaróbeszéd szintjét kapirgáló ti-ti-ti tá-tázóját felpörgette, és keserves zokmegosztással lőtte a himbálózó hullámok közé az “azt a kutyafáját” keserű röpcsomagját. Irényi megelégedetten talált egy felesleges ti-t, a gyors kéztávtávírás expressz változatában, ezért sebesen négy órai letiltásban részesítette, mely Bebendő szívét sebesre marcangolta. Dúlt benne az önvád, talán ujjbegyének nincs elég kockahasa, vagy annyira rossz ez a gyorsírás? Közben fülelt, mert a hallgatási joga megmaradt. Ugyebár ismerjük: “Joga van hallgatni, de minden, amit mond, felhasználható ellene.”

Rendkívül komoran hallgatta a lassú távtáviratokat. Ha írhatott volna, nyugodtan begyorsítja magát és odaveti, “győződjön meg arról, hogy valamennyi szót helyesen írtam, próbálkozzon esetleg más billentyűvel, használjon más kérdőszót”. De nem tehette... Bebendő hallgatott, és egy adott pillanatban, éterbe zengett berzenkedő zümmögés csapta meg a fülét. “Bebendő renitens, kötekedő, nem hajlandó követni a legegyszerűbb utasításokat sem.”

Ettől még jobban megszomorodott, és önelemzésbe fogott. Bár jó számtanos volt, de most ujjait is használta, nem akart tévedni. Egyrészt nem emlékezett, hogy más utasítást kapott volna, mint azt, hogy maradjon legalul a lassú távtávírász közegben. Az is felsejlett benne, hogy ettől őt lekezelhetetlenezték, de erre végképp nem talált magyarázatot. Be-behallgatott a fület rezdítő hangokba, és fogakkal teli szája eltátódott, majdnem nyelven harapta magát. Megjött az első, már “renitensen” kapott, túlburjánzó távtávírói billentyűhasználati utasítás.

– Bebendő, fittyet hánysz ránk – elsősorban rám – és jóindulatunkra! Még a nevemet is kiforgattad!

Bebendő elgondolkodott. Nem ő forgatta ki, mindenki más. Egyszerűen úgy használta, ahogyan szokás. Különben is távtávírász körökben álnéven működnek közre a köz javára. De fülelt, mert tanulni akart. Irényi, ha félsebességgel működik is, de jó hosszú ideje van szelekciós pozitúrában. Mindenképpen okkal lehet...

– Bebendő, javasolnám, hagyd abba a távtávírást mindörökre!

Már nem tudott meghökkenni, elmosolyodott, és csuklója kolibri szárnysurrogást meghazudtoló sebességgel repítette szét a rádióhullámokat. Ez volna hát az egyik meg nem hallgatott tanács. Még mindig használta ujját, de fülelt is, miközben rendíthetetlenül gyorsult.  Bebendő a Trabantok világára már csikorgó űrhajóból nézett.

– Kérem, többedmagammal kérjük – helyesebben magunkkal –, lassulj! Ennek érdekében fel kell gyorsulnod!

Mintha ez ellentét lenne, gondolta ez az aranykezű, túlkoros távtávírógyerek, de még mindig fülelt.

– Szélsebesen repítsd át magad egy másik galaxis billentyűmozgatói közé, és...

A ha-ha-ha, hi-hi-hi, hú-hú-hú nevetés után barátunk rájött, hogy itt szándékos leszereléskísérlet történik. Attól a pillanattól, nagyjából minden tizedik zizegtetett üzenetét tudta – mint elefántormányon – betrombitálni a táguló fülekbe. De szépen szólt az az ormány! Lassan megszokta a tizedelést, ám sebessége még így is ráegyenlített, sőt talán pakolt is néhány lapáttal az amúgy közepesnek érzett, gyakorlott, régi távtávírászok minőségére.

Bebendő boldog volt, mikor új szelektálót kapott, aki látva egyedi billentyűkezelési módszerét, nem SOS-ritmusban, de morzézva veregette vállon a fekete öves Irényit követő magánórákon. Szeretett volna adni, végül is miért ne, gondolta Bebendő, tanulni vágyott, mert tanulni, pakolni, fakuni! Ezt ő valahol hallotta...

Már majdnem kiengedett elhavazottságából, amikor egyszerre több oldalról újra befagyasztották, és a csak egy személynek szánt, szomorú vészüzenetet éterbe ballagtatva, megroppant alatta és benne a jég.

Lefüggetlenedett és rövid traumaidőszak után, már tudva, hogy tehet akármit, ő juszt is renitens marad, tájból kilógó, nagy csizmájú, betonba ágyazott kotrógép. Nekiállt tehát kotorni. Nem a híres közmondás szerint, ami nem úgy hangzik, hogy “kotorj kurta”, de talán kicsit későn jött rá, hogy a szmogriadót fújók, általában a Kanári szigetekről riasztanak az éterbe. Ha valóban nagy a veszély, akkor az Alpok – bár ez már elég magas fok – svájci légkúrázóiból. A csíkoskardigán-kiosztást sem mindig csíktalanra érdemesek teszik...

Bebendő nyo-nyomkodta a bi-billentyűt, és a-akkor e-elhatározta, hogy a távtávírást ne-em ha-agyja a-abba se-enki szeszélye ke-edvéért, még akkor sem, ha már jól látta, hogy mindössze a középen pötyögtetők “sztárolásának” fenntartása az egyetlen igazi cél. De ez aztán nagyon acélos!

Most behunyom a szemeimet, szinte látom, amint vacak rádiója mellett megigazítja fején egyre kopottabb hallgatóját, és már nagyon felforrósodott, simára csiszolódott, szigetelésre szoruló billentyűmozgatásba kezd.