Fejkoronázás

A herceg válla és valahol mélyen elhelyezkedő álla között aszimmetrikusan hullámzott többrétegű, tömörített tokája. Lihegett a kimerültségtől, de szemének érzelmetlen tekintetével teljesen lenyűgözte a két szélen, kötelességtudóan hajukat tépve hempergő, hisztérikus… talán nép…, vagy ehhez hasonló nevű, leigázni valókat. A hopmester, bizonyos tradíciókra és történelmi előzményekre célozgatva, ki akarta erőszakolni, hogy több kilométert gyalogoljon a papa limuzinja után. De egyrészt viszketett a feje a koronázatlanságtól, másrészt ilyen förtelmes ötleteket gyártó hopmesterre nincs is szüksége. Megkínálta hát egy tányér gombóccal.

Szép számú tudóscsoport nyaldokolta cipője talpát már jó ideje, pedig a papa még élhetett volna elméletileg, de azt már tényleg rossz néven vette-veszi. Így nem neheztelt túlságosan, végül is harminc-egynéhány évesen még bőséges ideje van kiuralkodni magát. Speciális gombócot kapott a hopi, kicsit megpreparáltat, amint lenyelte, tekegolyóvá növekedett, majd hopmester nélkül maradt az árva udvar.

Maga választott fődirigenset, nem volt hajlandó három méternél többet cammogni! Se jobbra, se balra nem nézett, ült a hintón, de megvolt az a képessége, hogy mindkét irányban, hátrafelé is lásson.

Megelégedett volt, mert az új ceremóniamester bizalmasan teljesítette elvárásait. Annyi frissen tépett haj, csak a dédpapa és nagypapa Csendlegyen-telepre költözésekor volt. Megváltoztatta, hiszen egy – körbeborzongó fejű, hangyásan koronára váró – de facto király megteheti, a teljes koreográfiát. Az összes tánc, zene és színházi rendezőt mozgósíttatta, hogy az elavult „meghalt a király, éljen a király” helyett egymás után háromszor kiáltsák, „éljen a király, éljen a király, éljen a király”, aztán csak nagyon halkan és röviden, mintegy hadarva, hogy „meghalt a király”. Erre a pár másodperc volt a kötelező visítás időzítve.

Rendes körülmények között, ahogy ezt megboldogult Kuglis Pampogó akarta, heteket kellett volna várni, a másfél napja – rendkívül gálánsan – hirtelen elhalálozott papa végfektetőjére. Másfél napot is alig bírt ki, nemhogy heteket!

Ekkora empátiapangással küzdő bizalmi hivatalnok, nem maradhatott sleppjének eleven állománya közelében. A szakács viszont, ha a papa önkényesen még több mint fél évet eloroz a neki jogosan járó elnyomkodásból, már csak baleset útján úszhatta volna meg. Mert közveszélyes dolgokban közveszélyesen viselkedni parancsra kötelező, de számolni kell a következményekkel, hogy netalán figyelmetlenségből beleszalad egy szabályosan közlekedő lándzsába.

Komkomkomku, akinek apját Komkomkomkunak, nagyapját Komkomkomkunak és dédapját is Komkomkomkunak hívták, azt is megalázónak tartja, hogy negyedik Komkomkomkunak fogják nevezni. Ezért dédapja lesz a negyedik Komkomkomku, nagyapja a harmadik, apja a második, és ő lesz az első! Ezt már sürgősségi határozatban rögzíttette is. A koronázás, közvetlenül egy kínos kötelesség lebonyolódása után zajlik, nem várhat napokig, vagy hetekig. Aztán mindazok, akik azt várják tőle, hogy népe érdekében, apját követő politikát folytasson, és oly bölcsen uralkodjon, mint amaz, roggyantottan tévednek. Senkit sem akar követni!

Az ország azért van, hogy ha már van, legyen! Ilyen harmadosztályú, pancser falakat, nem emlékszik már, milyen országokban csináltak, de ő egy ötven méter magas betonfallal veszi körbe az egész birodalmat.

Aztán a népnek joga lesz, sok-sok joga! Megduplázza a munkaidőt, és lenegyedeli a béreket. Sokáig gondolkodott, mi kell ahhoz, hogy egy uralkodót egyáltalán számon tartson a… nép, a dicsőítésről nem is beszélve. Ha teletömi őket, mondjuk, naponta annyit esznek, amennyit a macskája, elszemtelenednek, és soha nem jut eszükbe, hogy első Komkomkomku a legdicsőbb koronás fő, aki valaha uralkodott.

Már mindent jól kifundált, tulajdonképpen zsenge kamaszkora óta erre készült. Nem szolgálni, nem uralkodni, hanem a koronások alapjogával rettenetesen elnyomni! Itt belesikított a velejébe a fájdalom: egy nagyon aprócska elemet kifelejtett. Mi lesz, ha gyereke születik? Nem szándékozik sem a Komkomkomku nevet továbbadni, sem az uralkodásról leszokni. A papa jelenlegi előzékeny, rá tekintettel lévő, pillanatnyi fekvő testhelyzetében sem szeretne múltidézettel, lélegzetet veszetten feküdni.

Ezért most rögtön, az időrabló és unalmas papakísérő után, na meg a számára egyértelműen gyógyerejű fejkoronázást követően, berendeli az összes igazi tudóst, mert ennél égetőbb, ami megoldandó, probléma nem is létezik!

Gyerekkorában tanult latinul, egészen régen valahol, valaki azt mondta, hogy „navigare necesse est”. Jó mondás, de elavult.  Uralkodni, necesse est! Ennek állandósítására kell beinjekciózni a lusta agyakat. Uralkodni mindhalálig minden kezdő képes, de ki kell védeni az uralkodás bármikor történő elvesztését, és ezt a faterféle állapotváltozást.

Utódok vagy ne legyenek, vagy ha igen, akkor eleve az apró termetű, hangyaszintűnek sem tekintett, nép nevű csicskatársaság szintjén nevelődjenek. Hatalmas oldalba rúgásért, mert így elkerülik, hogy a papa, azaz ő – elképesztő, hogy majd így fogják hívni, nem is engedi nekik, csak a felség szót, és koszosan járatja őket, enni sem ad nekik – ne a futóvad íjászversenyén, ahol egyedüli indulóként mindig győz, főszerepeltesse őket.