Érzéstelenítés nélkül

Medúza elbújt. Két tenyerével tapasztotta be füleit, behasalt az ágy alá, ám a kintről – andalítónak nem nevezhető – szoprán sertésjaj túlordította tűrőképességét. Felkapta hát a kantáros fazekat, és kirohant a kapun. Visítottak – szava szerint – a kivágást átörvendők, mindketten. Már a hetedik háznál járt, amikor alábbhagyott az ártányosítás véglegesítésének zaja.

Meg is nyugodott, lépteit csendesítetten, a fejét szokásához híven büszkére emelte, amikor a távolból, Kondorék portájáról, soha nem hallott kutyarívás furakodott berzenkedően sejtjeibe. A kapufél környékén álldogáló Zotya, kissé megszeppenten, de kimondott érdeklődéssel, mozdulatlanul, zsebre vágott kézzel bámulta a történteket.

Kondor bá előbb zsákba húzta az állatot, és mint orsóra forgatva ráerősítette, majd lábánál fogva lengő kutyává tette. Lucsok felhortyogó kutyahörgéssel, és eszét vesztett ugatással próbálta a zsákon át szétszedni gazdáját, amint a műtét leegyszerűsített változatába – dróthurokkal, egy rántással – fogott. Meg akarta enni a gazt, nem csak nyakát harapni át, de bármilyen jó volt a szeme és szaglása, a zsák nem engedte. Vonaglott, és az öreg, hogy megóvja magát, ide-oda dobálta, mint teremben a bokszzsákot.

A szomszéd gazdasági területen, állatorvosi felügyelet alatt, hasonló akcióba fogtak. Egyszerre nyolc nagydarab sertés kantalanításába. Egy egész sereg tódult be. A szebb időkben nyugis turkálás és moslékfalás röfögő, majdnem csendéletéhez szokott helyszínt elözönlötte a jajsikoly. Az állatorvos ivott néhány kupica pálinkát, de a műveleti alanyok közelébe sem ment. Az összes férfi értett az ehhez hasonló műtéthez otthonról, ezért egyenként bicskázták meg őket.

Medúza kataton állapotba került, hiába magyarázta a helyszínek tanúja, Zotya:

– Duzi, itt egyszerű sorozatherélés folyik. Figyeld, a Kondorék udvarában már alig leng a kutya, most ereszti le Tibi bácsi. Elszabadítja, leveszi a zsákot, és ennél hálásabb pofát még nem láttam Lucsoktól. Rárohant a teli kajatáljára, és habzsol, közben odarohan, körbeszaladgálja Kondor bácsit, és hálás szemekkel liheg. Talán azt gondolja, aki ilyen helyzetben elengedte, amikor biztosan a markában volt, az sohasem fogja többet bántani. Lehet, még az is átfut gondolatai között, hogy méltatlan volt pár perccel korábban olyan nagyon haragudni rá. Igazi hűség lett belőle. Ennyi vizet kutya még nem lefetyelt, mint ez…

– Hallgass már te! – sziszegte füleit befogva, az egy helyben megdermedt, fél kézzel villanyoszlopot átkaroló Medúza. – Nem hallod, mi folyik ott, ez elől menekültem el otthonról!

– Ja, megyek, megnézem – szólt Zotya, és bevágta maga mögött a deszkaajtót.

A nyolcadikon ügyködtek épp. A többiek, olyan nyugodtan turkáltak már, mintha semmi nem történt volna. Egy kicsit tátotta a száját, aztán visszament.

– Duzi, túlreagáltad, ez nem olyan, mint a disznóvágás, azt nem élik túl!

– Semmi kifogásom – szöszmögte a lány – a téli művelet ellen! Végül is azért tartjuk őket, de ez olyan csúnyán fájdalmas lehet, hogy belegondolni sem szeretnék.

Közben megjelent Aranka néni egy tállal.

– Csókolom! Hová tetszik menni?

– A húsért, lyányom. És te?

– Én Boriska nénihez megyek tejért. Végre csend van, már otthon is lezajlott ez a kínkeserv… Nem tudtam, hogy vágtak is, akkor hoztam volna pénzt magammal.

– Nem vágtak le egyet sem.

– Milyen húsért megy akkor?

– Ne pödörd a fejed, menj már! Boriska jó nagyot néz, lehet, még meg sem fejt. Visszafelé kukkants be hozzánk!

A kanyarban eltűnve, már be is látott Boriska néni udvarára, aki épp a sajtárral billegett kifelé az istállóból. Meglepődött, a lány később ment általában, de rövid beszélgetés után megtöltötte fazekát.

– Boriska néni, maga hogy bírta ezt a borzasztó lármát?

– Hát, kislyányom, elég messze voltak tőlem, a hallásom sem a régi. Különben, minden ártánynak ez a sorsa, másként nem tudnánk levágni télen. Tudod, a kan húsa olyan kellemetlen ízű, meg bűzlik is. Te még túl érzékeny vagy, meg hát túl jól hallasz. Nem kell ilyen mimóza lelkületűnek lenni. Csináld azt, amit a városi lyányok, fürtösítsd a hajadat, és bíbelődj el vele. Kenegesd be, olyan oldószer-szagú izével a körmeidet, oszt’ hagyd a férfimunkát azoknak.

– Megfogadom a tanácsát, legalábbis elgondolkodom. Most indulok hazafelé, még Aranka nénihez is be kell néznem, megígértem neki. Isten megáldja!

– Szervusz, lyányom.

Medúza óvatosan ballagott, nehogy még egy esti ordibálás fülét s szívét megjajdítsa. De minden olyan csendes volt, mintha semmi nem történt volna kicsivel korábban. Szavatartóan nyitott be Aranka néniékhez, ahonnan már a majdnem teljesen kész pörkölt szaga terjengett. Benyitott a konyhába.

– Jó estét kívánok! Mondja, Aranka néni, miért füllentette, hogy nem mérnek húst?

– Azt nem mondtam, hogy nem mérnek húst, csak a disznóvágást fél esztendővel elhalasztották.

– Most viccelődik velem, szándékosan játssza a mézzel teli izét? Megbocsásson, de valamennyit értőnek gondolom magam, majd csak rájövök.

– Legyen. Kész is van!

És meghívta az asztalukhoz. Medúza nevéhez híven összehúzódott és kitágult, csak éppen a levegőben nem haladt pompázón előre, mikor megtudta, hogy a kivágottak cseppet veséhez hasonló, de sokkal finomabb ízű veszteségét nyakalja.

– Ha még az a kölyök is azt mondja, nem siránkozik, én sem rinyálok tovább, mert szeretem a húst! Együnk hát!