Orrnagyobbodott séta

Bár szokásosnak indult az a délután, mégis különbözött az összes előzőtől. Orrnagyobbodott úr húsosan pufók, vastag orcáját tarajos bizsergés lepte. Haja is megborzolódott picit, és elálló metszőfogai között a hézag is felnevetett. Tele volt optimizmussal. Kalappal, nyomóként, leigázta élemedni vágyó hajszálait, majd megkötötte csokornyakkendőjét. Sétapálcát ragadott, és kikerekedett derűfejjel elindult, nem szebb és jobb világot keresni. Azt már megtalálta.

Az is lehet, csak kialakította magának, de amint az ágaskodó lovak szél-lobogtatta sörénye, akképp önállósult ez ítélőképességétől.

Ha elefánt lett volna, azonnal trombitál széles jókedvében, de nem az volt… Kalapemelgetéssel jobbra-balra köszöntötte polgártársait, egy-egy határozott arc- és tokarezzentő biccentéssel.

Amikor olyan helyen sétált, a városi park közelében, ahol senki nem látta, hátraemelte fejét, széttárta karjait, hogy beigya azt, amire aznap már kijelentette, hogy nagyon kellemes. Öccse ugyanis reggel megkérdezte tőle, milyen az idő. Erre ő, egyéniségéhez kapcsolódóan, a jellemes, töretlen optimista ember szinte kifakadó örömével válaszolta a nagyon kellemeset.

Néhány kutya rohant át az úttesten, mindegyiknek külön kalapot emelt, azok is visszavakkantottak. Ismerték, mert délutáni sétájának idejét percre pontosan betartotta, úgy bizonyosan egészséges. Ezért az útvonalat sem változtatta soha, egy akkora városban nem is nagyon tehette volna, hiszen a főúton kívül szinte egyáltalán nem voltak leágazások.

A város egyik oldalán kopár, sivatagszerű, ki tudja, meddig érő mezőség kezdődött. Másik felől még teljesen irtatlan, irdatlan kiterjedésű, addig egészen soha fel nem derített erdő. Benézett egy kirakatablakon és akkor – orvul, vagy szándék nélkül, akarva vagy akaratlanul – felsikoltott benne a bűnözési hajlam körkörösen forgó, pancsszerű hulláma. Húsos feje mintha megfagyott volna, és a békés kígyótársadalom, mely soha nem gondolta, hogy épp ez a délutáni cammogó az ellensége, felszisszent.

Orrnagyobbodott úr megtorpant, és brutális, szemtengely-ferdülését is kiegyenesítő, egyszeri csapással vágta kupán sétapálcájával az aznap rohamsisakot éppen nem viselő, jámbor csörgőkígyót. Ettől természetszerűen veszítette el béketűrését, és kissé mérges lett, mint a Hófehérke mostoha mamája által előkezelt, szinte már ugrabugrálni is képessé változtatott, előzőleg világbékés alma.

A kígyó felkönyökölt, aztán elgondolkodott, hogy nincs könyöke. Jobb pisztolytáskájáért kapott, de az sem volt. A se kéz, se láb, tekergő létben úgy viselkedett, ahogy egy tisztességes csavargó, bokán harapta Orrnagyobbodott urat, aki ezután még brutálisabban kezdte ütlegelni immár a járdát. Merthogy a kígyó, miután az egyik kirakatban saját tükörképén elgyönyörködött, teljes lelki nyugalomban adta át kegyetlen támadójának helyét. Orrnagyobbodott úr előbb leült, majd könyökére támaszkodott, aztán hanyatt feküdt. Bámulta még egy kicsit az égen kúszó, háborgásmentes kígyófelhőket, majd elaludt. Ez volt az ő óriási szerencséje. Ellenkező esetben a sietve riasztott, kiérkezése után mérlegelés nélkül szabhatta volna ki rá az ilyen lealacsonyodottaknak járó legmagasabb büntetést. Orrnagyobbodott úr megúszta, mert akit nem sikerül semmilyen sűrűsítéssel bíróság elé állítani és elítélni, az vétlen.

A kisváros közössége Orrnagyobbodott úr végérvényes távozása után, gyűjtést szervezett a szerencsétlenül járt kígyó csörgőjének és fejének, valamint lelki traumáinak gyógyítására. Így a saját önbecsülésüket és a helyi békét is visszaállította.

Az oregoni Kalamath Fallsban illegális a járdán menvén sétabotunkkal egy kígyó fejére ütnünk.