Papírkecs

Papírkecs

Segíteni akart a papírhéjának, mert hajtogatás után ólmosan röppent oldalt. Fel akarta hajtani szárnyait, ám azok fegyelmezetten hasadtak végig és szakadtak le. Így munkája hatalmasra nagyított, szétlapult mezei poloskára hasonlított, és csüggedt nyugalommal – akárcsak héja korában – pislogott szemtelen. Mert nem voltak szemei.

Sokat dolgozott vele, pedig nem állhatta a papírtűrögetést, így különösen sajgott szíve a többszörösen papírlétű, élettelen szárnyszegésétől.

Csinálhatott volna másikat az útmutatásokat követve, de így is majd egy órájába került a rendes kivitelezés. Most körmeit rágta, mert röptetni akart, de háromszoros kellemetlenkedésnek nem volt hajlandó alávetni magát.

Így gondolkodott – valahonnan ez az ősi, sokak szerint helytelen tulajdonsága megmaradt – és rájött, megtalálta a kézenfekvő megoldást. Majdnem ott feküdt a kezén. Miért kellene papírhéját csinálni, ahhoz papírcsirke is illene, azt pedig végképp nem tud hajtogatni. Amúgy is ez egy lomha madár, állandó szárnykorrekciókra szorul, mint látjuk, ami fatális állapotokat idézhet elő.

Most egy nagydarab papírból, előre rajzolt hajtogatási terv nélkül, egyetlen erős marokszorítással hozta létre első papírkavicsát, majd a másodikat, harmadikat, és mivel ez könnyen készíthető, nem sablonokra épülő elkészítést feltételez, már tele is volt az asztala.

Higgyék el nekem, nincs az a papírhéja, amelyik két-háromméternyit száll. Az első kavics tíz métert repült, nem fújta a szél, mint a sárkányokat, és engedelmeskedett a tömegvonzásnak is. De nincs az a hatalmas, hosszan összekínlódott, nagydarab papírmadár, amelyik hasonlóra képes.

A másodikat meredekebb pályán még tovább segítette, és rájött, ha mindenáron papírfigurákat akar röptetni, a saját találmányú papírkövecs – ami sokkal jobban illik hozzá, mint a ráerőltetett szabályozású egyebek –, az ő igazi papírkecse.