A herceg válla és valahol mélyen
elhelyezkedő álla között aszimmetrikusan hullámzott többrétegű, tömörített
tokája. Lihegett a kimerültségtől, de szemének érzelmetlen tekintetével
teljesen lenyűgözte a két szélen, kötelességtudóan hajukat tépve hempergő,
hisztérikus… talán nép…, vagy ehhez hasonló nevű, leigázni valókat. A
hopmester, bizonyos tradíciókra és történelmi előzményekre célozgatva, ki
akarta erőszakolni, hogy több kilométert gyalogoljon a papa limuzinja után. De
egyrészt viszketett a feje a koronázatlanságtól, másrészt ilyen förtelmes
ötleteket gyártó hopmesterre nincs is szüksége. Megkínálta hát egy tányér
gombóccal.
Szép számú tudóscsoport
nyaldokolta cipője talpát már jó ideje, pedig a papa még élhetett volna
elméletileg, de azt már tényleg rossz néven vette-veszi. Így nem neheztelt
túlságosan, végül is harminc-egynéhány évesen még bőséges ideje van kiuralkodni
magát. Speciális gombócot kapott a hopi, kicsit megpreparáltat, amint lenyelte,
tekegolyóvá növekedett, majd hopmester nélkül maradt az árva udvar.
Maga választott
fődirigenset, nem volt hajlandó három méternél többet cammogni! Se jobbra, se
balra nem nézett, ült a hintón, de megvolt az a képessége, hogy mindkét
irányban, hátrafelé is lásson.
Megelégedett volt, mert
az új ceremóniamester bizalmasan teljesítette elvárásait. Annyi frissen tépett
haj, csak a dédpapa és nagypapa Csendlegyen-telepre költözésekor volt.
Megváltoztatta, hiszen egy – körbeborzongó fejű, hangyásan koronára váró – de
facto király megteheti, a teljes koreográfiát. Az összes tánc, zene és színházi
rendezőt mozgósíttatta, hogy az elavult „meghalt a király, éljen a király”
helyett egymás után háromszor kiáltsák, „éljen a király, éljen a király, éljen
a király”, aztán csak nagyon halkan és röviden, mintegy hadarva, hogy „meghalt
a király”. Erre a pár másodperc volt a kötelező visítás időzítve.
Rendes körülmények
között, ahogy ezt megboldogult Kuglis Pampogó akarta, heteket kellett volna
várni, a másfél napja – rendkívül gálánsan – hirtelen elhalálozott papa
végfektetőjére. Másfél napot is alig bírt ki, nemhogy heteket!
Ekkora empátiapangással
küzdő bizalmi hivatalnok, nem maradhatott sleppjének eleven állománya
közelében. A szakács viszont, ha a papa önkényesen még több mint fél évet
eloroz a neki jogosan járó elnyomkodásból, már csak baleset útján úszhatta
volna meg. Mert közveszélyes dolgokban közveszélyesen viselkedni parancsra
kötelező, de számolni kell a következményekkel, hogy netalán figyelmetlenségből
beleszalad egy szabályosan közlekedő lándzsába.
Komkomkomku, akinek
apját Komkomkomkunak, nagyapját Komkomkomkunak és dédapját is Komkomkomkunak
hívták, azt is megalázónak tartja, hogy negyedik Komkomkomkunak fogják nevezni.
Ezért dédapja lesz a negyedik Komkomkomku, nagyapja a harmadik, apja a második,
és ő lesz az első! Ezt már sürgősségi határozatban rögzíttette is. A koronázás,
közvetlenül egy kínos kötelesség lebonyolódása után zajlik, nem várhat napokig,
vagy hetekig. Aztán mindazok, akik azt várják tőle, hogy népe érdekében, apját
követő politikát folytasson, és oly bölcsen uralkodjon, mint amaz,
roggyantottan tévednek. Senkit sem akar követni!
Az ország azért van,
hogy ha már van, legyen! Ilyen harmadosztályú, pancser falakat, nem emlékszik
már, milyen országokban csináltak, de ő egy ötven méter magas betonfallal veszi
körbe az egész birodalmat.
Aztán a népnek joga
lesz, sok-sok joga! Megduplázza a munkaidőt, és lenegyedeli a béreket. Sokáig
gondolkodott, mi kell ahhoz, hogy egy uralkodót egyáltalán számon tartson a…
nép, a dicsőítésről nem is beszélve. Ha teletömi őket, mondjuk, naponta annyit
esznek, amennyit a macskája, elszemtelenednek, és soha nem jut eszükbe, hogy
első Komkomkomku a legdicsőbb koronás fő, aki valaha uralkodott.
Már mindent jól
kifundált, tulajdonképpen zsenge kamaszkora óta erre készült. Nem szolgálni, nem
uralkodni, hanem a koronások alapjogával rettenetesen elnyomni! Itt
belesikított a velejébe a fájdalom: egy nagyon aprócska elemet kifelejtett. Mi
lesz, ha gyereke születik? Nem szándékozik sem a Komkomkomku nevet továbbadni,
sem az uralkodásról leszokni. A papa jelenlegi előzékeny, rá tekintettel lévő,
pillanatnyi fekvő testhelyzetében sem szeretne múltidézettel, lélegzetet
veszetten feküdni.
Ezért most rögtön, az
időrabló és unalmas papakísérő után, na meg a számára egyértelműen gyógyerejű
fejkoronázást követően, berendeli az összes igazi tudóst, mert ennél égetőbb,
ami megoldandó, probléma nem is létezik!
Gyerekkorában tanult
latinul, egészen régen valahol, valaki azt mondta, hogy „navigare necesse est”.
Jó mondás, de elavult. Uralkodni,
necesse est! Ennek állandósítására kell beinjekciózni a lusta agyakat.
Uralkodni mindhalálig minden kezdő képes, de ki kell védeni az uralkodás
bármikor történő elvesztését, és ezt a faterféle állapotváltozást.
Utódok vagy ne
legyenek, vagy ha igen, akkor eleve az apró termetű, hangyaszintűnek sem
tekintett, nép nevű csicskatársaság szintjén nevelődjenek. Hatalmas oldalba
rúgásért, mert így elkerülik, hogy a papa, azaz ő – elképesztő, hogy majd így
fogják hívni, nem is engedi nekik, csak a felség szót, és koszosan járatja
őket, enni sem ad nekik – ne a futóvad íjászversenyén, ahol egyedüli indulóként
mindig győz, főszerepeltesse őket.
2 megjegyzés:
Már az első mondatoddal levettél a lábamról Kedves Peti...a többiről nem is beszélve. Gratulálok, mestermunke....)))
Szívből köszönöm, Kedves Laci! :)
Megjegyzés küldése