Medúza elbújt. Két tenyerével
tapasztotta be füleit, behasalt az ágy alá, ám a kintről – andalítónak nem
nevezhető – szoprán sertésjaj túlordította tűrőképességét. Felkapta hát a
kantáros fazekat, és kirohant a kapun. Visítottak – szava szerint – a kivágást
átörvendők, mindketten. Már a hetedik háznál járt, amikor alábbhagyott az
ártányosítás véglegesítésének zaja.
Meg is nyugodott,
lépteit csendesítetten, a fejét szokásához híven büszkére emelte, amikor a
távolból, Kondorék portájáról, soha nem hallott kutyarívás furakodott
berzenkedően sejtjeibe. A kapufél környékén álldogáló Zotya, kissé
megszeppenten, de kimondott érdeklődéssel, mozdulatlanul, zsebre vágott kézzel
bámulta a történteket.
Kondor bá előbb zsákba
húzta az állatot, és mint orsóra forgatva ráerősítette, majd lábánál fogva
lengő kutyává tette. Lucsok felhortyogó kutyahörgéssel, és eszét vesztett
ugatással próbálta a zsákon át szétszedni gazdáját, amint a műtét
leegyszerűsített változatába – dróthurokkal, egy rántással – fogott. Meg akarta
enni a gazt, nem csak nyakát harapni át, de bármilyen jó volt a szeme és
szaglása, a zsák nem engedte. Vonaglott, és az öreg, hogy megóvja magát,
ide-oda dobálta, mint teremben a bokszzsákot.
A szomszéd gazdasági
területen, állatorvosi felügyelet alatt, hasonló akcióba fogtak. Egyszerre
nyolc nagydarab sertés kantalanításába. Egy egész sereg tódult be. A szebb
időkben nyugis turkálás és moslékfalás röfögő, majdnem csendéletéhez szokott
helyszínt elözönlötte a jajsikoly. Az állatorvos ivott néhány kupica pálinkát,
de a műveleti alanyok közelébe sem ment. Az összes férfi értett az ehhez
hasonló műtéthez otthonról, ezért egyenként bicskázták meg őket.
Medúza kataton
állapotba került, hiába magyarázta a helyszínek tanúja, Zotya:
– Duzi, itt egyszerű
sorozatherélés folyik. Figyeld, a Kondorék udvarában már alig leng a kutya,
most ereszti le Tibi bácsi. Elszabadítja, leveszi a zsákot, és ennél hálásabb
pofát még nem láttam Lucsoktól. Rárohant a teli kajatáljára, és habzsol, közben
odarohan, körbeszaladgálja Kondor bácsit, és hálás szemekkel liheg. Talán azt
gondolja, aki ilyen helyzetben elengedte, amikor biztosan a markában volt, az
sohasem fogja többet bántani. Lehet, még az is átfut gondolatai között, hogy
méltatlan volt pár perccel korábban olyan nagyon haragudni rá. Igazi hűség lett
belőle. Ennyi vizet kutya még nem lefetyelt, mint ez…
– Hallgass már te! –
sziszegte füleit befogva, az egy helyben megdermedt, fél kézzel villanyoszlopot
átkaroló Medúza. – Nem hallod, mi folyik ott, ez elől menekültem el otthonról!
– Ja, megyek, megnézem
– szólt Zotya, és bevágta maga mögött a deszkaajtót.
A nyolcadikon ügyködtek
épp. A többiek, olyan nyugodtan turkáltak már, mintha semmi nem történt volna.
Egy kicsit tátotta a száját, aztán visszament.
– Duzi, túlreagáltad,
ez nem olyan, mint a disznóvágás, azt nem élik túl!
– Semmi kifogásom –
szöszmögte a lány – a téli művelet ellen! Végül is azért tartjuk őket, de ez
olyan csúnyán fájdalmas lehet, hogy belegondolni sem szeretnék.
Közben megjelent Aranka
néni egy tállal.
– Csókolom! Hová
tetszik menni?
– A húsért, lyányom. És
te?
– Én Boriska nénihez
megyek tejért. Végre csend van, már otthon is lezajlott ez a kínkeserv… Nem
tudtam, hogy vágtak is, akkor hoztam volna pénzt magammal.
– Nem vágtak le egyet
sem.
– Milyen húsért megy
akkor?
– Ne pödörd a fejed,
menj már! Boriska jó nagyot néz, lehet, még meg sem fejt. Visszafelé kukkants
be hozzánk!
A kanyarban eltűnve,
már be is látott Boriska néni udvarára, aki épp a sajtárral billegett kifelé az
istállóból. Meglepődött, a lány később ment általában, de rövid beszélgetés
után megtöltötte fazekát.
– Boriska néni, maga
hogy bírta ezt a borzasztó lármát?
– Hát, kislyányom, elég
messze voltak tőlem, a hallásom sem a régi. Különben, minden ártánynak ez a
sorsa, másként nem tudnánk levágni télen. Tudod, a kan húsa olyan kellemetlen
ízű, meg bűzlik is. Te még túl érzékeny vagy, meg hát túl jól hallasz. Nem kell
ilyen mimóza lelkületűnek lenni. Csináld azt, amit a városi lyányok, fürtösítsd
a hajadat, és bíbelődj el vele. Kenegesd be, olyan oldószer-szagú izével a
körmeidet, oszt’ hagyd a férfimunkát azoknak.
– Megfogadom a
tanácsát, legalábbis elgondolkodom. Most indulok hazafelé, még Aranka nénihez
is be kell néznem, megígértem neki. Isten megáldja!
– Szervusz, lyányom.
Medúza óvatosan
ballagott, nehogy még egy esti ordibálás fülét s szívét megjajdítsa. De minden
olyan csendes volt, mintha semmi nem történt volna kicsivel korábban.
Szavatartóan nyitott be Aranka néniékhez, ahonnan már a majdnem teljesen kész
pörkölt szaga terjengett. Benyitott a konyhába.
– Jó estét kívánok!
Mondja, Aranka néni, miért füllentette, hogy nem mérnek húst?
– Azt nem mondtam, hogy
nem mérnek húst, csak a disznóvágást fél esztendővel elhalasztották.
– Most viccelődik
velem, szándékosan játssza a mézzel teli izét? Megbocsásson, de valamennyit
értőnek gondolom magam, majd csak rájövök.
– Legyen. Kész is van!
És meghívta az
asztalukhoz. Medúza nevéhez híven összehúzódott és kitágult, csak éppen a
levegőben nem haladt pompázón előre, mikor megtudta, hogy a kivágottak cseppet
veséhez hasonló, de sokkal finomabb ízű veszteségét nyakalja.
– Ha még az a kölyök is
azt mondja, nem siránkozik, én sem rinyálok tovább, mert szeretem a húst!
Együnk hát!
2 megjegyzés:
Ki nem szereti a húst és a humort?!
Remélem, a humort majdnem mindenki szereti...
Köszönöm, Ditta! :)
Megjegyzés küldése