Maga engem összezavar!

Bátai Tibor, Összezavar, kimerít (sikerült megúszni) című versére

Talán csak nem csodálkozik azon, hogy észrevettem? Maga már-már szkafanderben védekezik az eső ellen, holott sehol egy felhő. Az esernyő még csak-csak elmegy napernyőnek, de ilyen hosszú nyakat, mint az öné, rendkívül veszélyes tekergetni. Látom, olyan határozatlan és félénkfajta, hogy legszívesebben lecsordogálna az első lefolyóba.  Unja magát, és most bámul az úttesten át. Igen, tökéletesen látja, abban a régről ottmaradt borbélyüzletben még arasznyian hosszú pengével simítják az arcokat. Minő bambán néz, és közben fülel! Azt képzeli, hogy megláthat, pedig legszívesebben beülne a saját zsebébe. Most már nem csavargatja a nyakát, olyan mereven néz az üres járdaszigeten, mintha önszoboravatásra készülne. Ne féljen, senki nem kap semmilyen fertőzést. A fodrász két finom kávékortyintás között, bárkit vagy bármit – egy luftballont is – sérülésmentesen borotvál meg, kétszáz kilométer/órás sebességre felgyorsulva. Bezzeg az ilyenek, mint maga, egy kortyban nyelik le a kávét. Fütyül a törvényekre, mint a túloldalon a beretváló is. Nyikorognak a fogaskerekek a fejében, idehallom. Megpróbálja kibogozni a törvények honnan voltát. Nem, rosszul gondolja! A hatóságok meglehetősen keveset hoznak belőlük, még a legrondább sem az ő számlájukra írandó. Megjegyzem, jól fizetik őket, hogy az ilyenek, mint maga azt képzeljék… Mit is? Amit akarnak. Mondjuk, hogy fizetéskor ugyanannyit vesznek fel, mint ők. Na, nyúljon már oda a pad szélére! Két odakészített sütőtököt talál, dobja fel őket és fejeljen beléjük. Látom, még mindig nem mozdul. Hogy lesz az ilyenből tisztes tökkelütött? Már belebújt az esernyőjébe, mint Frédi macskája – tudja, a Flinstone-éknál –, de ne reménykedjen, nem jön erre locsolóautó sem. Az ég tisztább, mint valaha, most mosták le róla a felhőket az ablaktisztítók. Másszon már ki sátor méretű leánybarnulás-gátlójából! Összezavarodott, és ez engem is egészen megzavar, idegesít. Itt állok maga mellett, de nem mer rám nézni. Elképesztő, végre megmozdult. Jaj, ne húzza rám azt az ernyőt, olyan leszek, mint egy lámpabúra! Nézze, magának sem könnyű az élete, de legalább odaát megborotválták az utolsó vendéget is. A tulaj csörömpölve ereszti le negyven évvel korábbi redőnyét. Muszáj volt magának ideállni, mi lesz, ha nem jön jármű? Azt hiszem, mind a ketten villamosra várunk… Na, bámulja tovább az eget, ha úgy akarja, legyen belőle csembaló! Itt hagyok a padon egy presszókávét, meg egy kancsót. Öblögessen, és húzza meg magát. Megyek, nekem most dolgom van, összegzést kell írnom a nagy havazásról és a maga fából faragott, fárasztó pupillamozgás-hiányáról.