Édes naplóm!

Édes naplóm! Néha történnek velem olyan dolgok is, amelyeket csak neked merek elmesélni. Ez pontosan olyan. Tudod, életem elején, mikor a tanulás rögös útján elindultam, még nem voltak bütykeim. A cipőm kulturális szellőzése roppant komoly hiányosságokat szenvedett emiatt. Soha nem neveztem őket tyúkszemeknek, mert nem baromfik, sőt nem is baromiak. Alig van közük a marhákhoz.

Az élet egy folyamatos szárba szökkenés, amit beérés után enyhe hervadás, majd azt mesélik, hogy teljes a fonnyadás követ. Ugyan nem vagyok növény, de az emberek is élnek. Te tudtad ezt, édes naplóm? Ugye tudtad? A kemény bőrű lábujjdudoraim túlfejlődtek, úgy gondoltam, nem ártana nekik egy kis fazonírozás.

Különben meg is tanultunk valamit ebből a cipőbe szorult életbölcsességből. Csak fél sikert bírtam kiharcolni, mert az "új úthenger jól hengerel" közmondást ismertem, de mindegyik pöfögőről azt véltem, arról, hogy a kulturált lábbeliszellőzést még néhány évtizeden át tanulniuk kell.

Kedves naplóm, naivan azt is képzeltem, hogy létezik a szerénység, tisztelet fogalma, de ez csupán alma. Nem gondoltam egy ilyen sokoldalúan fejlett hengerről, hogy képtelen feldolgozni saját súlyának súlytalanságát, tehát hozzá folyamodtam. Legyen egy kis sikerélménye, pedikűrözzön.

Utólag elmesélték, jobb lett volna szakembert keresnem, de én mindenkiben megbízom. Azt hiszem, egészen jóhiszemű, tyúkszemtelen vagyok.

Felkérésem után, előjegyzésben kaptam megfelelő bütyökgondozási ígéretet. Ám most bakancsaim, melyek nélkül nem lehet ugrálni – tudod ugye, drága naplóm –, ismét kultúrafüggetlenné váltak, mert még őket levetni sem engedett... Talán csurgott belőle az üzemanyag, vagy beakadt a gázpedál, azért hajtott át egymás után tizennégyszer szerencsétlen tyúkszemeimen, és reccsentette őket lábaimmal együtt lapossá. Annyit sem bírtam mondani, hogy "jaj", mire megfordult és tovapöfögött. Akkor már láttam, hogy ömlik belőle az üzemanyag, tehát energiatúltengésben szenvedett. Miután a bakancsomba gyömöszölt pép sajgását átvészeltem, és végre sikerült szétválasztanom az alaposat a lapostól, utána is kiabáltam.

– Jóhenger! Én csupán egyszerű, intellektuális bütyökgondozást kértem, de maga lehengerelt!

– Nem érték el a normatív alapot! Ma már más koncepcióval dolgozunk, főleg én a döngölő legény. Lábujjszerte nyomom a bütyköket, laposodjon minden nyolc fokos látószögembe!

– Miért nem nyit száznyolcvan fokra?

– Azt a vén marhák is megtehetik! Én egy bütyöktelenedett világ szétlapult álmát dédelgetem, ahol senki nem tyúkszemtelenedik, és a hátsó, villogó irányjelzőimre – tudja a tarkómra – sem látnak.

Ilyen féktelenséget! Mondd, kedves naplóm, ki lehet ezt heverni? Ne kérdezz semmit! A hengerelést ugyan megköszönöm, de azt egyszer sem lapítom vissza. Mit kezd majd szegény úthenger, mikor elegyenetlenedik az első és két hátsó forgólába, kifelé is, befelé csupa bütyök, tyúkszem lesz? Most éppen ezen gondolkodom. Édes naplóm, ugye te értesz? Tudom, igen. Nekem ez a fontos...