A póri sereg

— Kolléga elkészült?

— Ja.. Mindjárt kezdődik a mészárlás.

— Nekünk bezzeg nincs elővédünk...

— Valaki azt mondta, a tükörbenézés ártalmas, mert hizlal. Vigyáztam, nem szeretnék túl nagy ütközési felületet adni. Ronda dolog ilyen póri gyalogseregben kullogni a pusztulásba.

— Mi az az egy darab, jobbra vagy balra ütés? Látja, ott, a túlsó sarokban azt a színes fejűt? Észre sem vesszük, úgy dönt le, mint egy lopakodó repülő pilótája. Az a másik fura fej meg hosszában, ugyancsak nagy távolságból. Látja azt a lovat? Huszár a művészneve. Fittyet hány póri seregünkre, akárcsak azok, akiket mi fedezünk. Jól tudom, csupán időt akarnak nyerni általunk. A huszár nevű ló, hátsó lábára áll, a patkójára, jobbra-balra fordul és lerúg. Ezek a mi kilátásaink, kedves sorstárs!

— Megfújták a riadót, indul a vérontás. Nyugodjon békében… Az a piszok ló le is rúgta, de nekem van még legalább egy oldalütésem. Védekezem az utolsó csepp kérgemig!

A leütött gyalogot már rég eltávolították, a másik kidöntött egy ellenséges parasztot, az ellenséges gyalogságot ő is így nevezte. Aztán mire észbe kaphatott volna, a prüszköl ló, avagy huszár, néhány ide-odaugrálás után őt is lerúgta.

Megint takarítottak, bedobták a nagy, szenvtelen dobozhantba, ahol senkiért sem ejtettek könnyeket.