Fel-plakátemberesítés

– Maga mit keres itt?

– Elnézést, uram, idetévedtem ebbe a zajos borzalomba. Hátam, ha volna, kipattogzana. Onnan fentről sosem gondoltam, hogy ez van itt. Milyen más a tágabb perspektíva, a nyüzsgést még ennél is jobban érzékeltem, de a hang nem jutott el hozzám, és függetlenül attól, hogy mindenki itt hemzsegett, jól átláttam a teret.

A kérdező azon gondolkodott, hogy rendőrt hívjon, a mentőket, vagy egyszerűen csak húzzon be annak, akit megkérdezett. Miért kell ilyen összetett zagyvaságokkal halandzsázni? Aznap már túl sok, igazságban kificamodott mondat zavarta dobhártyán, de mégsem lódult az ökle.

– Mi a – paplan alatt nyugvó – selyemrétet hord itt össze nekem?

– Tudja, uram, onnan fentről pottyantam ide. Magam sem értem a mikéntjét, bár néha vágyódtam abból a statikus állapotból kiszabadulni, de ebben a háromdimenziós micsodában hihetetlenül eltájoltnak érzem magam. Nem is túl jó a közérzetem.

– Maga a falvédőről szállt le?

– Nem, uram, mint mondtam, onnan, ni, látja az az üres falfelületet ott? Egy picit, ha előre néz, láthatja a lehullt vakolatot. Végül is, azt hiszem, egész egyszerűen kipottyantam.

– Forduljon csak oldalra! – suttogta lovakat is megbokrosítóan fenyegető fejjel a kérdező.

A lepottyant egészen elbizonytalanodva fordult egy sosem tanult jobbraátot.

– Hé, ember, hová tűnt? Jobbra át! Most sem látok semmit. Jobbra át! Hát megint itt van? Ezt hogy csinálta?

– Tudja, kérem, miután kétdimenziós vagyok, nem érzékelhette a hátamat, bár erről nem volt ismeretem, de most felvilágosított, hogy átlátszó vagyok. Később megint oldalról látott, és most elölről.

A kérdező vakargatta a fejét és gondolkodott, ám a lepottyant egysíkú hamar hozzászokott a korábban csak látott nyüzsgéshez és zsibongáshoz, már nem vágyott vissza a falra.

Megérkeztek a kőművesek, egy reklámszakértő restaurátorral, szórópisztollyal a kezében.

– Nos, a vakolatot lapátoljuk szét, keressük meg azt a mihasznát, aki, míg haszna volt, jól elnyújtózkodott a falon, aztán már nem lett hasznunk belőle. Tehát mi haszna van? Semmi. Ezért tegyük újra hasznossá a mihasznát! Valószínűleg nem találjuk meg, de ha igen, még restaurálhatjuk. Körülbelül kétpercnyi munkaidőt, helyesbítek, alkotó időfelületet rabol majd el.

Az egysíkú megijedt, gondosan forgolódott. Már szerteszét volta és a helyreállítók  szemfényvesztő képzöngetései, megdagasztották. Laposból alaposan háromdimenziójúra, mert egy nagyon kövér embert ábrázolt, épp olyat, mint aki vele szemben rá kérdezett.

– Hé, emberek, itt van a lepottyant! – mutatott az őt faggatóra.

A kövér kérdező hiába pancsolt ökleivel, a semmibe hullottak ütései. Ő, a reklámfigura megdimenziósodottságához hasonlóan, elveszítette a harmadikat. Felpakolták, kiigazították, és bár torkaszakadtából ordított, nem hallotta senki, mert reklámfigura lett.

A turista nézte a kitágult teret, melynek széleiről minden fölöslegesnek ítélt házat lerobbantottak. Még emlékezett a korántsem hétköznapi ötletére, hogy milyen lenne ott fent plakátemberként. Na, nem olyan felplakátozott, reklámszendvicsesen – ugyan! –, hanem odafalazva élni.

Örült, hogy ez nem lehetséges, és a teljesen megváltozott, számára idegen külsejű tér elképesztő forgalmában mégiscsak nevetett egyet azon, hogy milyen jó is lett volna, ha meg tudja valósítani azt a fel-plakátemberesítést.