Billy The Pig

Bill O' Willsontól mindenki rettegett. Nagypapája Kökörcsinhegyaljáról gyökerezett, élete végéig sem tanult meg csak repedezett, töredezett angolsággal hebegni, de nagy amerikánus lett belőle. A betűvetés távol maradt tudományaitól, úgy gondolta, legalább új nevébe bevisz egy kis írt, ezért keletkezett ez a furcsa, írül olvashatatlan valami.

Bill már nem emlékezett a gyökerekre. Lasszót ugyan remekül forgatott, de köszönte szépen a tehenészést. A sivatag vöröslő naplementéje adta a takarodójelet, és a kaktuszok jobbra-balra himbálózó nyúlványai között heverészett. Néha meg-megébredt, hol egy-egy csörgőkígyó kobakot,  hol egy étkezni vágyó skorpiót puffantott át.

Ám ez az életforma unalmas és fárasztó. Nem lett belőle rabló, mert megtanulta, hogy azokat felakasztják. Mindez idő kérdése csupán…

Az akkoriban feltalált, még fekete-fehér, néma, burleszk mozgófilmeket annyira kedvelte, hogy nem engedett közelébe senkit. Negyven lakosú városának réme lett, mert polgártársai mély fájdalmára, nála sebesebben – a szó minden értelmében – senki nem használta fegyverét.

Állandóan egy nagy üveg whisky tátogott mellette, s mert az alkohol irányába nem érzett rosszindulatot, időnként megcirógatta és öblögetett. Ha olyankor zavarta valaki, amikor kifogyott üvege tartalma, és a teljesen idegtépő ürességbe tompult, a figyelmetlen betolakodó – szerinte joggal – várhatta az azonnali fegyverhasználatot.

Jól ismerték kellemetlen szokását, a párbajra kihívást. Akkor, arrafelé ezt nem kellett szavakkal előrejelezni, tehát minden fegyveres ember folyamatos párbajlehetőséggel rótta az utakat. Hunyorgó szemmel méricskélték mindkét oldalt, a tetőket és ablakokat.

Amennyiben hátba lő valakit, talán nem tekinthető párbajnak, de tisztességes sportemberhez méltón viselkedett. Mindig oldalról, netán hátrafelé sütötte el fegyverét.

Csúnya világ járt arra, jó néhányan kiköltöztek a szikkadt fák menedéke alá. Ám mert enni, inni is kell (inni főleg), előbb-utóbb raboltak, s végül főtéri látványosság lett belőlük. Billt nem lehetett felelősségre vonni, az ingyen whisky csak akkor bűncselekmény, ha lopja. Az ajándékot mindenhol nyugodtan elfogadhatják, akár a gyomordegesztő étkeket is.

A baj akkor tetőzött, mikor kinevezték seriffé. Attól pillanattól tényleg ő határozta meg a dolgok menetét. Mondhatni, saját börtöne kerekedett, ahová bárkit bezárhatott, és szinte egy személyben mondhatott mindig ugyanolyan ítéletet.

Valamit ki kellett találni. Negyven lakos nagyon nagy szám, a tizenhét helybélit számláló Lawful és a huszonhárom lakót ismerő Shebend városaival összevetve. Náluk, Khaptaphaan, még inkább virágzásnak indult a moziipar. Huszonkét éjjel-nappali mozgóképszínház szórakoztatta a nagyérdeműt. Egyikből a másikba járkált, de képtelen volt leszokni, tán nagyapai betyárkorából magával hurcolt káros beidegződéséről.

Ekkor történt a nagy áttörés. Joe Canson, kizárólag a mindenkori seriff, illetve – mert e cím elveszthető ám – Bill O' Willson örökös használatára megnyitotta a Western-mozit.

Billy The Pig, ahogy akkor  már nevezték – a zsarukat Amerikában disznóknak hívják ám –, két órán át dermedten, nyitott szemmel és tátott szájjal nézte a rászakadt csodát. Az elején örültek, mert azt gondolták, nagy mozdulatlanságában kiszállt a nagy városzaklatóik listájáról, de a sorban maradt, az élőkében. Sosem látott még hangos filmet, úgy száz évvel ezelőtt nem is létezett. De ez nem csak hangos, de színes is volt egyszerre.

Nagyon hiányolta a falon átmenést, a bánat tortába fojtását és egyebeket, de a negyedóránként ismétlődő párbajok odaszegezték. Leragadt székére, és nézte, nézte, nézte az ivó fölötti elsötétített terasz főtérre nyíló falának helyét.

Az élelmes tulajdonosnak nem tellett mozigépre, egy háttér kereplővel helyettesítette a zajt. Csupán a falat vette ki, és Billy két napig nézte a saját utcájukon megrendezett – vaktöltényes, picit megmókázott, máskor jól eldramatizált – viadalokat. Néha mind a ketten, máskor egyikük sem – ezeket nagyon nem szerette –, de az egyik fél majdnem mindig porba zuhant.

Sötét, kalapos úriember látványos hosszú méricskélése és jegyzetelése után levonszolták az „ál-dozatot” és jöhetett a következő. Már észre sem vette, ha benyitott valaki, annyira film-, vagy egész másfüggővé vált. A rendezők soha nem hagyták kiürülni a whiskys üveget.

 Billy talán a mai nap is ott ül és néz kifelé a mozivászon méretű falrésen. Észre sem vette, hogy a lakók rég elköltöztek egészen másfelé, a városnak nyoma sincs, csak a szél nyekerget néhány szívósabb deszkaajtót, és lengeti székén az azóta is – ki tudja, hogyan, de – ottmaradt kalapját.