Bill O' Willsontól mindenki
rettegett. Nagypapája Kökörcsinhegyaljáról gyökerezett, élete végéig sem tanult
meg csak repedezett, töredezett angolsággal hebegni, de nagy amerikánus lett
belőle. A betűvetés távol maradt tudományaitól, úgy gondolta, legalább új
nevébe bevisz egy kis írt, ezért keletkezett ez a furcsa, írül olvashatatlan
valami.
Bill már nem emlékezett a
gyökerekre. Lasszót ugyan remekül forgatott, de köszönte szépen a tehenészést.
A sivatag vöröslő naplementéje adta a takarodójelet, és a kaktuszok
jobbra-balra himbálózó nyúlványai között heverészett. Néha meg-megébredt, hol
egy-egy csörgőkígyó kobakot, hol egy étkezni vágyó skorpiót puffantott
át.
Ám ez az életforma unalmas és
fárasztó. Nem lett belőle rabló, mert megtanulta, hogy azokat felakasztják.
Mindez idő kérdése csupán…
Az akkoriban feltalált, még
fekete-fehér, néma, burleszk mozgófilmeket annyira kedvelte, hogy nem engedett
közelébe senkit. Negyven lakosú városának réme lett, mert polgártársai mély
fájdalmára, nála sebesebben – a szó minden értelmében – senki nem használta
fegyverét.
Állandóan egy nagy üveg whisky
tátogott mellette, s mert az alkohol irányába nem érzett rosszindulatot,
időnként megcirógatta és öblögetett. Ha olyankor zavarta valaki, amikor
kifogyott üvege tartalma, és a teljesen idegtépő ürességbe tompult, a
figyelmetlen betolakodó – szerinte joggal – várhatta az azonnali
fegyverhasználatot.
Jól ismerték kellemetlen
szokását, a párbajra kihívást. Akkor, arrafelé ezt nem kellett szavakkal
előrejelezni, tehát minden fegyveres ember folyamatos párbajlehetőséggel rótta
az utakat. Hunyorgó szemmel méricskélték mindkét oldalt, a tetőket és
ablakokat.
Amennyiben hátba lő valakit,
talán nem tekinthető párbajnak, de tisztességes sportemberhez méltón
viselkedett. Mindig oldalról, netán hátrafelé sütötte el fegyverét.
Csúnya világ járt arra, jó
néhányan kiköltöztek a szikkadt fák menedéke alá. Ám mert enni, inni is kell
(inni főleg), előbb-utóbb raboltak, s végül főtéri látványosság lett belőlük.
Billt nem lehetett felelősségre vonni, az ingyen whisky csak akkor
bűncselekmény, ha lopja. Az ajándékot mindenhol nyugodtan elfogadhatják, akár a
gyomordegesztő étkeket is.
A baj akkor tetőzött, mikor
kinevezték seriffé. Attól pillanattól tényleg ő határozta meg a dolgok menetét.
Mondhatni, saját börtöne kerekedett, ahová bárkit bezárhatott, és szinte egy
személyben mondhatott mindig ugyanolyan ítéletet.
Valamit ki kellett találni.
Negyven lakos nagyon nagy szám, a tizenhét helybélit számláló Lawful és a
huszonhárom lakót ismerő Shebend városaival összevetve. Náluk, Khaptaphaan, még
inkább virágzásnak indult a moziipar. Huszonkét éjjel-nappali mozgóképszínház
szórakoztatta a nagyérdeműt. Egyikből a másikba járkált, de képtelen volt
leszokni, tán nagyapai betyárkorából magával hurcolt káros beidegződéséről.
Ekkor történt a nagy áttörés. Joe
Canson, kizárólag a mindenkori seriff, illetve – mert e cím elveszthető ám –
Bill O' Willson örökös használatára megnyitotta a Western-mozit.
Billy The Pig, ahogy akkor már nevezték – a zsarukat Amerikában
disznóknak hívják ám –, két órán át dermedten, nyitott szemmel és tátott
szájjal nézte a rászakadt csodát. Az elején örültek, mert azt gondolták, nagy
mozdulatlanságában kiszállt a nagy városzaklatóik listájáról, de a sorban
maradt, az élőkében. Sosem látott még hangos filmet, úgy száz évvel ezelőtt nem
is létezett. De ez nem csak hangos, de színes is volt egyszerre.
Nagyon hiányolta a falon
átmenést, a bánat tortába fojtását és egyebeket, de a negyedóránként ismétlődő
párbajok odaszegezték. Leragadt székére, és nézte, nézte, nézte az ivó fölötti
elsötétített terasz főtérre nyíló falának helyét.
Az élelmes tulajdonosnak nem
tellett mozigépre, egy háttér kereplővel helyettesítette a zajt. Csupán a falat
vette ki, és Billy két napig nézte a saját utcájukon megrendezett –
vaktöltényes, picit megmókázott, máskor jól eldramatizált – viadalokat. Néha
mind a ketten, máskor egyikük sem – ezeket nagyon nem szerette –, de az egyik
fél majdnem mindig porba zuhant.
Sötét, kalapos úriember látványos
hosszú méricskélése és jegyzetelése után levonszolták az „ál-dozatot” és
jöhetett a következő. Már észre sem vette, ha benyitott valaki, annyira film-,
vagy egész másfüggővé vált. A rendezők soha nem hagyták kiürülni a whiskys
üveget.
Billy talán a mai nap is ott ül és néz kifelé
a mozivászon méretű falrésen. Észre sem vette, hogy a lakók rég elköltöztek
egészen másfelé, a városnak nyoma sincs, csak a szél nyekerget néhány szívósabb
deszkaajtót, és lengeti székén az azóta is – ki tudja, hogyan, de – ottmaradt
kalapját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése