Farkas papi alig találkozott emberrel, a
hideg kirázta tőlük. Valamelyik, már nem emlékszik hányszoros, lemenője,
átgenerációzva juttatta az üzenetet, hogy az emberek lőnek, és ha farkast
látnak, igen begorombulnak. Elkapja őket a végtelen gonoszság, mert a
farkasokra rásütötték a végtelen gonoszság megtestesítőjének billogját.
Volt arra egy idősebb
hölgy, akit soha nem értett meg, miért költözött négy órai járásra – még
farkasnak is lihegős távolságra – az erdő szélétől, oda, ahol a mobiltelefonok
jele is megszakad. Egy vezetékese sem volt, bár viszonylag közel lakott hozzá a
vadász. Azt már saját tapasztalatból tudta, hogy az ilyen csizmás emberi lény,
állatirtásra, azon belül vérszomjas farkasölésre szakosodott. Az őzikéknek
telente szénát dob, és a nyulaknak is kirak néhány répát, majd aljasul, lesből,
úgy, ahogy a ragadozók teszik, leöli őket. Bár a ragadozók és a vadász nevű
szörnyeteg között van egy alapvető különbség. A ragadozók éhesek, nehezen
bírják a fakéreg-rágást. Talán egyáltalán nem… A vadász, minden alkalommal
házába vonszolta a kilőtt egyedet, és talán meg sem ette... A farkasokat
biztosan nem, a rókákat sem, de mégis lövöldözött.
Ám – a három közül,
akit hosszú, tizenegy éves, matuzsálemi farkas életében megismert – akadt egy
olyan emberi lény, aki a szívéhez közel lopta magát, sőt egyenesen
belefészkelődött.
Már nem is tudott másra
gondolni, csak arra a piros bőrruhás leánykára, aki hetente háromszor,
ugyanakkor és mindig azonos útvonalon ment el, az úgynevezett nagymamához. Csak
ő, a farkas tudta, hogy a nagymama mindig vágtában futott haza a vadásztól,
akivel igen furcsa dolgokat műveltek – mikor az évente egyszer-kétszeri párzási
időszak rájön, abból valamit le tudott fejteni –, de ezek folyton és minden nap
helytelenkedtek.
A kis Piros hatalmas
hátizsákban cipelte az utánpótlást, mert nagymama képtelen volt rászokni a
vadhúsra, az erdei gyümölcsöket sem szerette és az erdő belsejében vásárolt
ranch egész területét parlagon hagyta.
Úgy dobogott a szíve,
hogy a füle is remegett, közeledett a kis, aranyos Piros picike. Mikor odaért,
kilépet, és úgy döntött, hogy mindazon keservet, ami belsejét nyomja, megosztja
vele. Látta a szemében a jóságot villogni, és azt is, hogy feltétlen bizalom
bimbózik e leányban.
Piroska megtorpant, leakasztotta
a hátizsák tetejéről zsebgéppisztolyát, és egy kisebb sorozatot eresztett a
farkasba, aki ott helyben feldobta a tappancsait.
Majd megfogta fülénél
fogva, és maga után vonszolta. Elgondolta, farkasprém bundája úgy sincs
senkinek a közelében, és most valóban örült! A mamája előbb gázspray-t akart
szerezni neki, a papája nagy nehezen kikönyörögte a forgópisztolyt, de végül
győztek, s a lőgyakorlatok eredménye után a legújabb modellű, szinte egyből
tárürítős zsebgéppisztolyt vásárolták meg.
Nem tudni, mi
történhetett, ez a csupa szív leányzó vonszolás közben meggondolta magát. Bár
vacillált még egy kicsit, hiszen a farmer is akkor az igazi, ha szétlyuggatták
és csupa rojt, de egy lyukacsos, szétszaggatott farkasprém mit sem ér.
Gondolatainak horizontja mögött, a végeláthatatlan csokitorták világában, mégis
lemondott egy rojtos, rongyos rémprémről. Hátizsákjának oldalzsebéből kivett
néhány békebeli parafa dugót – mindig hordott magánál –, és bedugaszolta a
farkas kilyukadásait.
Ettől természetesen azonnal
visszatért belé az élet, bár nem bírt még járni. Megpróbált ugyan
csúszni-mászni, de Piroska sietett, ezért a farkast felhajította zsákjának
tetejére, órájára tekintett, mert a vaskalapos, régimódi nagymama nem engedte,
hogy ne legyen neki ez a felesleges csuklóra csatolt izé, pedig minden kütyüje –
a mobiltelefonja és más –, kijelezte az időt.
Megszaporázta lépteit,
hogy – mivel ő maga is tudott annak fura, flörtös életéről – a nagymama
hazaérkezése előtt érkezzen meg. Farkasát befektette az ágyba, ő kiment,
elővette a láncfűrészt, és elkezdte felvágni a fát a fáskamrában. Nagymama
pirosabb lett, mint ő maga, mikor meglátta, hogy a leány – ez a velejéig
elgonoszodott, őt élni nem hagyó –, suttyomban hamarabb érkezett. Hirtelen
elkezdett nyöszörögni, „víz, vizet, vizet” kiáltások közepette betántorgott a
tizenhat emeletes épület földszintjének nappalijába. Elterelő hadműveletként –
így ugyanis teljesen kunyhó kinézete volt a háznak –, ott rendezte be
hálószobáját, egy deszkából eszkábált ággyal, két rendkívül kényelmetlen,
gyalulatlan székkel, egy szörnyű, alaktalan, összeszegelt asztallal. A falat
Piroska nulla hónapos korától napjainkig terjedő fényképeivel tapétázta.
Hamar bevágódott az
ágyba, remélte, hogy a lány amnéziás, és nem fog rá emlékezni, hogy percekkel
előtte javában breakelt a vadásszal a két ház közötti úton. Az út huszonnégy
percnyi járás volt csupán, de járdával, bicikliútvonallal, hippiknek
brék-sávval is ellátták, hogy ne zavarják a forgalmat.
A forgalmat egyedül a
vadász kétlovas terepjárója jelenthette volna, de aznap motorhibával leállt a
tragacs a garázsban. A nagymama rettenetesen fellelkesedett, ám a farkas
szörnyen megijedt. Ekkor, hogy ne kezdjen el sikítani, a vérmes hölgy egyenként
távolította el belőle az életmentő parafa dugókat. Sasszeme volt, azonnal
kiszúrta, hogy cseppet sem kedvelt kisunokája szétlyuggatta. Ekkor a farkas
visszaesett. Piroskáéknál és farkaséknál
ilyen, kérem, a halál! Néha krónikus…
A lány közben majdnem
az összes fát felvágta, és tényleg nem vette észre nagyanyó röptét, amikor a
szerelmét menteni vágyó vadász fegyverének csövét szegezte rá igen közelről.
Piroska ugyan hátrafelé nem látott, de véletlenül megfordult, és a
láncfűrésszel csőtelenítette a fegyvert, majd egy megszeppent, „kezét csókolom,
vadász bácsi”-köszönés és pukedli után, véletlenül a férfi két keze között is
átszelte a puskatust.
Ekkor a vadász bácsi
teljesen olyan hangokat kezdett kiadni, mintha satuba szorították volna a
nagylábujját. Eldobott mindent, ami a puskából megmaradt, még nézegette egy
darabig a csöveket, aztán hanyatt-homlok elvágtatott az út járműveknek
fenntartott szakaszán. Vesztére! Időközben megjavult a két-lóhúzatúja, azok
alig tudtak megállni sofőrjük előtt, hogy át ne dübörögjenek felette.
A vadász gyorsan –
annál gyorsabban már nem lehetett –, felpattant a volán mögé, kezébe kapta, és
egy alig hallható, vékony „gyía” kiáltással beindította mind a két motort. Azok
nyerítettek egyet, és helyben fordulással elindultak, fokozatosan növekvő tra-ra-ra-trapp,
tra-ra-ra-trapp hangú motorzajjal hazafelé.
Piroska észrevette a
közben történteket. Mellső lábánál fogva kirántotta farkasát az ágyból, és
szikrázó szemekkel dobálta a szemrehányást nagymamájára. Visszadugaszolta a
krónikus farkas kilyukadásait, aki természetesen nyomban meggyógyult a halál
nevű halálos kórjából. Bár Piroska felvilágosította, hogy sajnos élete végéig
dugópakolást kell viselnie ahhoz, hogy tökéletes egészségben garázdálkodhassa
az erdőt. Nagy könnyek csorogtak végig az érzelmetlennek vélt farkaspofán, és
kutyakeservvel nézett Piroskára, de a garázdálkodás gondolatától is feljajdult.
Nálánál vegetáriánusabb farkas nem is létezett, hiszen bár nem mohát, füvet, de
– mint a fakopáncs a kéreg alól – madártápot evett, nyakalta a szút. Öreg volt
ő már minden más felesleges erőpróbához.
Piroska teljesen
megszerette, és lassan nekiállt kipakolni. Előbb a hátizsákból, majd a
hátizsákon megfektetett zsebgéppisztolyát feltűnően a nagymama felé fordítva
vakarászott, aki kipattant az ágyból, és rekordokat döntve sprintelt lóvontatta
szerelme után. Már-már elvakultan, mert észre sem vette, amint egy poroszka ló
meghajtású jármű mellett elszáguld. Negyedórával hamarabb megérkezett, mint
titkos szerelme, és azonnal kollektív bűnbánatba estek.
Piroska – bár az öccse
is járkálhatott volna helyette órákon át, hetente többször az erdőbe – úgy
döntött, nem megy többet haza, ezt jelezte is egy kóbor SMS-ben, ami négy
nappal később valahogy meg is érkezett. Ottmaradt, örök hűségben a bedugaszolt
farkassal. Igazándiból szerette a természetet, a jó nagy ranchot, és
kortársaival ellentétben – kórosan – nem a lármára vágyott, hanem egy szerető
szívre, aki annyiszor önti ki neki a búját, ahányszor akarja és fordítva.
Ha a farkas túl sokat
beszélt, mentődugóinak eltávolításával krónikus állapotba juttatta, de végül is
harmonikusan élték végig azt az időt, amelyikről a farkas nem volt hajlandó –
önnön érdekében – Piroskát informálni. Arról, hogy a farkasok élete nem olyan
nagyon hosszú, ő emberléptékben már kétnagymama-korú volt. Döntése szeretetből
fakadt, így e szeretetteli történet elejétől végig a szeretet jegyében tombolt.
Ne higgyenek a
mesemondóknak, semmiféle nagymamaevés nem volt, ellenkezőleg, a farkast csak
azért nem ette meg akkor a nagyi dugóhúzás helyett, mert nem volt éhes.
6 megjegyzés:
Nagyon tetszett! :)
Kicsit átírtam... :)
Köszönöm!
http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/a-szeretet-jegyeben_5881
Ez a link márc. 17-től lesz látható! :)
Köszönöm! :)
http://irunk-olvasunk-szeretunk.webnode.hu/news/a-szeretet-jegyeben-boer-peter-pal/
Köszönöm Peti! :)
Én köszönöm! :)
Megjegyzés küldése