A szeretet jegyében

Farkas papi alig találkozott emberrel, a hideg kirázta tőlük. Valamelyik, már nem emlékszik hányszoros, lemenője, átgenerációzva juttatta az üzenetet, hogy az emberek lőnek, és ha farkast látnak, igen begorombulnak. Elkapja őket a végtelen gonoszság, mert a farkasokra rásütötték a végtelen gonoszság megtestesítőjének billogját.

Volt arra egy idősebb hölgy, akit soha nem értett meg, miért költözött négy órai járásra – még farkasnak is lihegős távolságra – az erdő szélétől, oda, ahol a mobiltelefonok jele is megszakad. Egy vezetékese sem volt, bár viszonylag közel lakott hozzá a vadász. Azt már saját tapasztalatból tudta, hogy az ilyen csizmás emberi lény, állatirtásra, azon belül vérszomjas farkasölésre szakosodott. Az őzikéknek telente szénát dob, és a nyulaknak is kirak néhány répát, majd aljasul, lesből, úgy, ahogy a ragadozók teszik, leöli őket. Bár a ragadozók és a vadász nevű szörnyeteg között van egy alapvető különbség. A ragadozók éhesek, nehezen bírják a fakéreg-rágást. Talán egyáltalán nem… A vadász, minden alkalommal házába vonszolta a kilőtt egyedet, és talán meg sem ette... A farkasokat biztosan nem, a rókákat sem, de mégis lövöldözött.

Ám – a három közül, akit hosszú, tizenegy éves, matuzsálemi farkas életében megismert – akadt egy olyan emberi lény, aki a szívéhez közel lopta magát, sőt egyenesen belefészkelődött.

Már nem is tudott másra gondolni, csak arra a piros bőrruhás leánykára, aki hetente háromszor, ugyanakkor és mindig azonos útvonalon ment el, az úgynevezett nagymamához. Csak ő, a farkas tudta, hogy a nagymama mindig vágtában futott haza a vadásztól, akivel igen furcsa dolgokat műveltek – mikor az évente egyszer-kétszeri párzási időszak rájön, abból valamit le tudott fejteni –, de ezek folyton és minden nap helytelenkedtek.

A kis Piros hatalmas hátizsákban cipelte az utánpótlást, mert nagymama képtelen volt rászokni a vadhúsra, az erdei gyümölcsöket sem szerette és az erdő belsejében vásárolt ranch egész területét parlagon hagyta.

Úgy dobogott a szíve, hogy a füle is remegett, közeledett a kis, aranyos Piros picike. Mikor odaért, kilépet, és úgy döntött, hogy mindazon keservet, ami belsejét nyomja, megosztja vele. Látta a szemében a jóságot villogni, és azt is, hogy feltétlen bizalom bimbózik e leányban.

Piroska megtorpant, leakasztotta a hátizsák tetejéről zsebgéppisztolyát, és egy kisebb sorozatot eresztett a farkasba, aki ott helyben feldobta a tappancsait.

Majd megfogta fülénél fogva, és maga után vonszolta. Elgondolta, farkasprém bundája úgy sincs senkinek a közelében, és most valóban örült! A mamája előbb gázspray-t akart szerezni neki, a papája nagy nehezen kikönyörögte a forgópisztolyt, de végül győztek, s a lőgyakorlatok eredménye után a legújabb modellű, szinte egyből tárürítős zsebgéppisztolyt vásárolták meg.

Nem tudni, mi történhetett, ez a csupa szív leányzó vonszolás közben meggondolta magát. Bár vacillált még egy kicsit, hiszen a farmer is akkor az igazi, ha szétlyuggatták és csupa rojt, de egy lyukacsos, szétszaggatott farkasprém mit sem ér. Gondolatainak horizontja mögött, a végeláthatatlan csokitorták világában, mégis lemondott egy rojtos, rongyos rémprémről. Hátizsákjának oldalzsebéből kivett néhány békebeli parafa dugót – mindig hordott magánál –, és bedugaszolta a farkas kilyukadásait.

Ettől természetesen azonnal visszatért belé az élet, bár nem bírt még járni. Megpróbált ugyan csúszni-mászni, de Piroska sietett, ezért a farkast felhajította zsákjának tetejére, órájára tekintett, mert a vaskalapos, régimódi nagymama nem engedte, hogy ne legyen neki ez a felesleges csuklóra csatolt izé, pedig minden kütyüje – a mobiltelefonja és más –, kijelezte az időt.

Megszaporázta lépteit, hogy – mivel ő maga is tudott annak fura, flörtös életéről – a nagymama hazaérkezése előtt érkezzen meg. Farkasát befektette az ágyba, ő kiment, elővette a láncfűrészt, és elkezdte felvágni a fát a fáskamrában. Nagymama pirosabb lett, mint ő maga, mikor meglátta, hogy a leány – ez a velejéig elgonoszodott, őt élni nem hagyó –, suttyomban hamarabb érkezett. Hirtelen elkezdett nyöszörögni, „víz, vizet, vizet” kiáltások közepette betántorgott a tizenhat emeletes épület földszintjének nappalijába. Elterelő hadműveletként – így ugyanis teljesen kunyhó kinézete volt a háznak –, ott rendezte be hálószobáját, egy deszkából eszkábált ággyal, két rendkívül kényelmetlen, gyalulatlan székkel, egy szörnyű, alaktalan, összeszegelt asztallal. A falat Piroska nulla hónapos korától napjainkig terjedő fényképeivel tapétázta.

Hamar bevágódott az ágyba, remélte, hogy a lány amnéziás, és nem fog rá emlékezni, hogy percekkel előtte javában breakelt a vadásszal a két ház közötti úton. Az út huszonnégy percnyi járás volt csupán, de járdával, bicikliútvonallal, hippiknek brék-sávval is ellátták, hogy ne zavarják a forgalmat.

A forgalmat egyedül a vadász kétlovas terepjárója jelenthette volna, de aznap motorhibával leállt a tragacs a garázsban. A nagymama rettenetesen fellelkesedett, ám a farkas szörnyen megijedt. Ekkor, hogy ne kezdjen el sikítani, a vérmes hölgy egyenként távolította el belőle az életmentő parafa dugókat. Sasszeme volt, azonnal kiszúrta, hogy cseppet sem kedvelt kisunokája szétlyuggatta. Ekkor a farkas visszaesett.  Piroskáéknál és farkaséknál ilyen, kérem, a halál! Néha krónikus…

A lány közben majdnem az összes fát felvágta, és tényleg nem vette észre nagyanyó röptét, amikor a szerelmét menteni vágyó vadász fegyverének csövét szegezte rá igen közelről. Piroska ugyan hátrafelé nem látott, de véletlenül megfordult, és a láncfűrésszel csőtelenítette a fegyvert, majd egy megszeppent, „kezét csókolom, vadász bácsi”-köszönés és pukedli után, véletlenül a férfi két keze között is átszelte a puskatust.

Ekkor a vadász bácsi teljesen olyan hangokat kezdett kiadni, mintha satuba szorították volna a nagylábujját. Eldobott mindent, ami a puskából megmaradt, még nézegette egy darabig a csöveket, aztán hanyatt-homlok elvágtatott az út járműveknek fenntartott szakaszán. Vesztére! Időközben megjavult a két-lóhúzatúja, azok alig tudtak megállni sofőrjük előtt, hogy át ne dübörögjenek felette.

A vadász gyorsan – annál gyorsabban már nem lehetett –, felpattant a volán mögé, kezébe kapta, és egy alig hallható, vékony „gyía” kiáltással beindította mind a két motort. Azok nyerítettek egyet, és helyben fordulással elindultak, fokozatosan növekvő tra-ra-ra-trapp, tra-ra-ra-trapp hangú motorzajjal hazafelé.

Piroska észrevette a közben történteket. Mellső lábánál fogva kirántotta farkasát az ágyból, és szikrázó szemekkel dobálta a szemrehányást nagymamájára. Visszadugaszolta a krónikus farkas kilyukadásait, aki természetesen nyomban meggyógyult a halál nevű halálos kórjából. Bár Piroska felvilágosította, hogy sajnos élete végéig dugópakolást kell viselnie ahhoz, hogy tökéletes egészségben garázdálkodhassa az erdőt. Nagy könnyek csorogtak végig az érzelmetlennek vélt farkaspofán, és kutyakeservvel nézett Piroskára, de a garázdálkodás gondolatától is feljajdult. Nálánál vegetáriánusabb farkas nem is létezett, hiszen bár nem mohát, füvet, de – mint a fakopáncs a kéreg alól – madártápot evett, nyakalta a szút. Öreg volt ő már minden más felesleges erőpróbához.

Piroska teljesen megszerette, és lassan nekiállt kipakolni. Előbb a hátizsákból, majd a hátizsákon megfektetett zsebgéppisztolyát feltűnően a nagymama felé fordítva vakarászott, aki kipattant az ágyból, és rekordokat döntve sprintelt lóvontatta szerelme után. Már-már elvakultan, mert észre sem vette, amint egy poroszka ló meghajtású jármű mellett elszáguld. Negyedórával hamarabb megérkezett, mint titkos szerelme, és azonnal kollektív bűnbánatba estek.

Piroska – bár az öccse is járkálhatott volna helyette órákon át, hetente többször az erdőbe – úgy döntött, nem megy többet haza, ezt jelezte is egy kóbor SMS-ben, ami négy nappal később valahogy meg is érkezett. Ottmaradt, örök hűségben a bedugaszolt farkassal. Igazándiból szerette a természetet, a jó nagy ranchot, és kortársaival ellentétben – kórosan – nem a lármára vágyott, hanem egy szerető szívre, aki annyiszor önti ki neki a búját, ahányszor akarja és fordítva.

Ha a farkas túl sokat beszélt, mentődugóinak eltávolításával krónikus állapotba juttatta, de végül is harmonikusan élték végig azt az időt, amelyikről a farkas nem volt hajlandó – önnön érdekében – Piroskát informálni. Arról, hogy a farkasok élete nem olyan nagyon hosszú, ő emberléptékben már kétnagymama-korú volt. Döntése szeretetből fakadt, így e szeretetteli történet elejétől végig a szeretet jegyében tombolt.

Ne higgyenek a mesemondóknak, semmiféle nagymamaevés nem volt, ellenkezőleg, a farkast csak azért nem ette meg akkor a nagyi dugóhúzás helyett, mert nem volt éhes.