Szemüvegük színe is megváltozott, rózsaszínből befeketedett minden, mígnem a Cybor csoport egyik eleme ki nem zuhant a téglaként egymáshoz kapcsolódó elemek közül. Beverte a fejét, szeretett volna egy pianínó billentyűire csapni, hogy ne fájjon, de annyi kékeslila, zöldes-rózsaszín, átlátszó pillangót még soha nem látott, mint akkor. Ezért inkább tűrt. Jól tette, mert váratlanul fejének kaktusztövisei közé, bevándorolt a megoldás.
Óvatosan visszacammogott, nehogy még egyszer kupán lódítsa magát, majd olyan napnagyobbodással hevítette rájuk a kitikkasztó száradást, mint a Szahara kellős közepén. Lógó nyelvvel, és jelzésekkel próbálták jobb belátásra téríteni. Közben a munkavezető is elájult. Ő, a kipottyant elem lett az utolsó csepp vízért könyörgőknek az oázis - egyenlőre csak - látványa.
- Akarjátok-e azt a megszámolhatatlan pénzecskét, ami a győzteseknek, minden pingvinek között kijár?
A pingvin szótól fellelkesültek, hideg hullámot és vizet sejtettek. A Mikulást és a Niagara vízesést is megjegyezte még, bedobta őket hűtőcsali mézesmadzagként. Ekkor, a csoport tagjai, tíz apró keretből álló független ablakszemből, egy nagy, összefüggő ablakká változtak.
- Mi, kibernetikai szobor létrehozását vállaltuk, magunk között végig Cybornak neveztük, most, a legalgásabb vizekben élőknek is közhírré tesszük, hogy a Cybor szoborcsoport - kell valami húzós név, különben nem megy -, mindig betartja a szavát.
- Nos, kérlek benneteket, nézzetek ki az ablakon és jelezzétek, ha nem látjátok a sarkon a két szoborfőt!
Ettől a többiek tátogtak, mint a partra vetett hal, de miután egy elméleti folyómederből rájuk zúdítva némi vigaszvizet kaptak, nekibátorodva jelezték, hogy csak két szerencsétlen, vacakokba takarózott, hajléktalan formájú hajléktalant vélnek látni.
- Gyerekek, ébresszétek kómás kománkat! Jelezzétek annak, aki ebben a pillanatban veszítette el a csoportvezetői címet és státuszát, hogy kinevezem fő-vakolatbeszerzővé. Ti ketten lementek, meggyőzitek vacogóékat, hogy triplatál levest, és öröklakást kapnak. Sosem kell többé fázniuk. Bevakoljuk őket - persze csak úgy, a gumi fáslihoz hasonló nyiszogós agyagra - és pár nap betanítás után tökéletes cyborok lesznek. Olyan cybor szobrot még senki nem látott, mint ők! Az alkoholmegvonás esetleg delíriumos állapotot hozhat létre az első időben, ilyenkor meghibásodásra fogunk hivatkozni, de később a jóltápláltság meghozza gyümölcsét. Annyi hozzáértésünk mégis van, hogy egy szilárdító rendszert építsünk be lazult szobor külsejükbe, így éjszakára tökéletes házuk lesz. Testre szabott! Olyan jól aludhatnak, mint még soha, igaz kissé különlegesen, de ezek a sorsukat elkockázottak mindenhez alkalmazkodni tudnak. Te és te megtanítod őket, nyöszörgő, szaggatottan beszélni! Ti hárman pedig, az egyik lábról a másikra történő súlyáthelyezést gyakoroltatjátok be velük, hogy minél gépszerűbbek legyenek. Ök lesznek a világ legélethűbb cyborjai! Van-e bárkinek, bármilyen felvetés?
Egy vékonyka hang megkérdezte.
- Vizet adunk nekik?
- Ja! Egyszer tankolunk naponta.
- És a kijövetelekkel mit kezdünk? – nyivákolt egy hang.
- Szkafander! Világos, ezt már rég feltalálták előttünk, csak bele kell szerelni.
- Rendben, de mi van, ha nem akarnak szobrok lenni?
- Semmi! Mi lenne? Az erőszak nem a mi kenyerünk. Meghajlunk akaratuk előtt, és részvétünket fejezzük ki, amiért percekkel távozásunk után, ragadozó emberek eltávolítják őket a sarokról, valamint az elevenek sorából.
Lassan ébredezett. A többiek tisztes távolból gyertyalánggal melengették, a negyven fokos hőségben takaró alól kilógó lábát. Felordított.
- Hé téglatársak, támadnak a szobrok!
És egy végiggürcölt, vasúti pályaépítő nap után, a körletvagonban kitört a röhögés. A cyborokon és rajta kívül mindenki hahotázott, a végén már ő is. El is döntötte, cybor akar lenni, hogy ne kelljen a síneket, tíz kilométerenként ide-oda rakosgatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése