Olyan zordon világban élünk, amikor
senki nem szól a vadon élő mosóteknők érdekében, sőt technóval és hi tech-kel
helyettesítik ezt a hasznos, maga-vájta rejtőzködőt. Évszakok egymást követő
mardosása öblös kopottra kaparta őket, és a szél is alakított egy keveset
rajtuk. Alig különböznek – vagy talán egy cseppet sem – háziasított, faragvány
rokonaiktól, melyek már teljesen kihaltak ugyan, de legalább a múzeumok őrzik
egyik-másikuk szú-vájta emlékét.
Fényképek és festmények
is akadhatnak, az őket izomerőmozgással kiapadhatatlanul gyúró és dürückölő,
mosásra használó asszonyokkal. A háziasított mosóteknők sokkal hosszabb életűek
is lehettek volna, mint a vadonélők, de megkopásuk után tűzifává egyenlítették
őket. Akár a szelíd és vaddisznónál. Utóbbi szálkás soványságban, de szabadon
röfögi, dagonyázza és birtokolja erdei territóriumát, amit agyarasan vívott ki
magának. Míg elsőosztályú, kényelmes, ötcsillagos szállásaikon puffadtra
hízott, szelídebb társaik csúnyán megfizetnek a kényelemért.
A vadonélő mosóteknők,
hasonlóan a sertésélet felvázoláshoz, a maguk nyirokkorhadásában, moha álcájuk
mögött, kemény, de kimondottan hosszú életűek. Hacsak valaki fel nem dobja őket
egy terepjáró hátuljára… Abban az esetben ugyanúgy végzik, mint háziasított, ha
úgy tetszik szelíd társaik.
Ez a veszély, vadász-összefüggésben,
sörtés sertéséknél is fennáll, de lényegesen jobbak a kilátásaik. És mégis,
most, amikor leszokott a világ a szelíd mosóteknőkről, sőt lassan már csak
műanyag disznóhús kereng, és a valódi röfögők is elbujdokolhatnak, senki nem
emel egy óvó szót a vadonélő mosóteknőkért! Miért is kellene, hiszen
biztonságosabb perspektívával megáldottak.
Egyszerű a dominóhatás,
körkörösen beindulva leborogat minden ok-okozati összefüggést. Már nagyítóval
sem találunk nyirkos belsejű, napra vágyó, gubancos, félig vízzel telt
fateknőt. Legendává válik létük, és valaki ki fogja találni, hogy soha nem is
léteztek a világon, még annyira sem, mint a tüllkülsejű zsebgalaxisok.
Nem állítanak emlékművet,
nem őrzik emlékük nyomát sem egyetlen dietetikus múzeumi kiállításon. A hihetőségük
forog veszendőbe!
Majd jól ráfogják, hogy
azok a tömegek, melyek még találkoztak eleven vadmosóval, képzelődtek, vagy
csak egyszerű korhadó farönköt láttak.
Ugye, már mindenkinek
világos, miért fontosabb az űrutazásnál, fára mászásnál, jólétnél, nyugalomnál,
harmóniánál, vagy úgynevezett erkölcsi és szellemi értékeknél, főleg a
szeretetnél, a vadonélő mosóteknők védelme… Is…
2 megjegyzés:
Magam is nyirkos belsejű, napra vágyó, gubancos, félig vízzel telt fateknő vagyok.
Ez az igazi szolidaritás! ;)
Köszönöm, Gábor! :)
Megjegyzés küldése