Legyél a söröm, ó édes öröm!

A barátok rendszerint a jéghegyek tetején is összefutnak. Rosszabb esetben, párhuzamosan egymás mellett úszó Titanic-süllyesztők csúcsáról integetnek és jeleznek egymásnak. A mindenki által csak Macskafülű Álmosnak nevezett rozmaringos orrú sörlovag is a legtehetetlenebb helyen – már nem emlékszem rá, hol –, futott össze kezdő spicctanulóinas éveiből rámaradt barátjával, Közép Trabanttal.

– Szervusz, Trabant, üdvözöllek!

– Szia, Macskafülű Álmos! Mizujs a mit is forgatásban?

– Már rég kiment a divatból, pajtás, megkucorodva sem tudnék cipőt csinálni. Sajtolják őket, helyesbítek, fröccsentik, mint az öntött alumínium kilincseket.

– Te még mindig a papundekli csomagolású, szimpla üveg langyos sört iszod?

– Nyakalom, akár szúnyog a neki nektárt!

– Figyu, csak mert olyan rég ismerlek, adok egy tripla tippet. Nekiindulsz a stoplámpákkal szegélyezett Gerbera úti hársak alatt, és figyeled a fák tövét. Az egyik, nagyjából egy méter magasságban elhelyezkedő, öklömnyi fa odvába behelyeztem egy ódon katonasapkát, ott jobbra fordulsz, és az olimpiai öt karikával díszített fabódé mögött megkeresed Nádszál Bogyófejet, akinek bemondod a "dupla kávé, két szál rózsával" jelszót. Nála még az én nevem sem lenne garancia. Akkora fej, de akkora! Onnantól tényleg elhiszi, hogy én küldtelek, és kiszolgál, pontosabban odaenged a találmányok csúcsához, a dupla sörösüveghez.

– Dupla sörösüveg, cimbora? Muzsikálsz a fülembe, szebben, mint a legújabb falfúróm zenéje.

– Kérlek szépen, nem csak dupla, de ugyanannyi áron hideg, és kétszer olyan erős!

– A keservit, ha tudtam volna, hogy ilyen pancser vagyok, mint a celluloid film, aki létrejöttekor önkiirtotta volna magát, ha tudja, hogy egy digitális nyisz-nyuszra – ami még csak nem is gyúlékony – pillanatok alatt felpöccintik, és állítólag sosem szakad el.

– Önkinyírás leállítva, haver, a fúródat mindenképpen vidd magaddal, mert Macskafülű Álmos, ha be akarsz nála vágódni örök kuncsaftnak, egy sör árán négyért, mert ami dupla és ugyanannyi, mint az egy, de kétszer olyan erős, az négy. Tudsz követni?

– Megpróbállak…

– Tehát vidd a fúródat, mert aki szerenádot ad neki – ilyen régimódi krapek, tudod, és nem foglalkozik azzal, hogy azt általában nőknek szokták –, azt megszereti. Olyan, mint valamikor rég azok az epekedő fejűek, akik ablakukból lesték a sarkantyús megérkezőt.

– Hangom az egy szál se…

– Hallottalak már rappelni, csodálatosan bambulod fúrás közben, a "Reped a fal, lassan belegebedek", azt hiszem, saját szerzeményedet. Egy kérés…

– Mennyi pluszkérésed van. Folyton és állandóan növeled bennem a stresszt, épp ahogy a rétestészta alkotó elemeit pakolják egymásra.  Egy szemernyi együttérzés sincs benned, hogy én már nagyon szeretném azt a sokszoros sört nyakalni.

– Nos, csak segíteni akartam. Kell vagy nem az ajánlatom?

– Már hogy a fenébe ne kéne! Minden szavaddal csak hátráltatsz, be is rúgtam volna már a biciklimet, és félúton lennék.

– Ez fontos információ, és nagy segítség! A falrepesztő magánszámod mellé, még a "Recseg a lég, legyél a söröm, ó, édes öröm", meg tudod tanulni kívülről?

– Ha nagyon muszáj, de már úgy innék!

– Üljünk le szépen, és tanuld meg, utána mehetsz szerenáddal vásárolni, a duplán dupla sörödet.