Murok, nappalijában tett-vett,
szöszmötölt. Szerteszét szóródtak gondolatai, éppen az anyagi csőd fojtogatása
ellen szeretett volna beszerezni egy-két potya plusz levegővételt, na meg
persze pénzt. Körülnézett, és mielőtt levakarta volna nyakáról a fejét,
eldöntötte, kizuttyintja akváriuma teljes tartalmát az ablakon, sőt magát az
üvegkalitkát is. Úgyis csak valami trópusi hülye, melegimádó hal hempergőzik
benne.
Egyrészt kutyául unta –
nem lelt benne örömet –, másrészt a haltápon és vízdíjon együttesen, havi nyolc
csipetnyi só árát spórolja meg. Sarkon fordult, és mielőtt elkaphatta volna
indulatait zaklató üvegedényét, ordító hangot hallott:
– Ne! Kérlek, ne tedd!
Teljesítem három kívánságodat, csak ne emelj ki a vízből, mert azonnal
elpusztulok!
Murok, hogy el ne
essen, széttárt karjaival – mint repülő orangután –, negyvenöt fokos szögben
előredőlve kilépett a valóságból, és úgy maradt. Nem hatott a gravitáció, hogy
rendesen pofára essen, de felegyenesedni sem tudott. Vesztére ez az állapot
kiengedett, és a hasalást nem kerülhette el. Dühösen tápászkodott fel, még
mindig a hallöttyentés ötletébe gabalyodottan, aztán agyának belső réseit
lassan elkezdték feltölteni a gondolatok.
– Ezt a hülyeséget
mesékben hallottam, valamikor… Anyám, apám – ki tudja, ki – olvastak róla, és
egy csomó gagyi, szappanos vígjátékban is láttam. Nem gondoltam, hogy a valóságban
megtörténhet…
A hal közben ordított.
Elég nehéz volt megérteni a hangját, ezért könyékig benyúlt, hogy kiemelje. Az,
ujjába harapott, és kétségbeesett segélykérőn még egyszer világgá ordította:
– Ne emelj ki, mert
elpusztulok! Így teljesítem három kívánságodat!
– Rendben van,
próbáljuk meg. Ha tényleg teljesíted a kívánságaimat, maradhatsz abban a vacak
vízben, és cserélem, ahogy kell. Potyogtatok – szotyola helyett vásárolt –
szárított fenetudjamit, amit annyira szeretsz. Megdumáltalak?
– Bingo – kiáltotta
fülig szájjal a hal –, mondhatod az első kívánságod.
– Na, te ponty, kerítésem
kolbászból, a házam sonkából, a cserepek pedig szalonnákból legyenek! Ez lenne
az első kívánságom.
– Parancsolj, kérlek!
– Kishaver!!! Trendi
ponty vagy, és szavatartó.
A ház pittyentésnyi idő
alatt, több kondányi levágott disznó utófüstölt alkatrészeivé alakult.
– Csodálatos az illat a
nappaliban, a mindenit, ezt ellopnák a gonoszok. Kérnék szépen egy bőrsajtot
termő fát, nem birsfát, bőrsfát. Ez a második kívánságom, jegyezd meg! Ki tudod
vitelezni?
– Apuskám, már meg is
történt, nézz jobbra!
És ripsz-ropsz, már
lógtak is a kerekedett, tömör bőrsajtok, az őket termőn.
– Örökké termő fa,
gondolom? Ez nem kérés, csak kérdés!
– Ez, kérlek szépen,
folyamatosan terem, tépj le egy gyümölcsöt!
Murok megtette, és láss
csodát, abban a pillanatban visszanőtt kocsányán a sajátos gyümölcs. Hátradobta
magát kedvenc foteljében, szimatolgatta a lakását betöltő, húsüzlet illatát,
aztán bekövetkezett a tragédia. Sem a sonka, sem a szalonna nem tégla és
cserép! Csúszósabbak és rövidebb életűek, a ház összedőlt, teljes
váratlansággal. Nem volt berezelős emberjelleg a ház ura, jobbra-balra harapott
egy-egy nagy nyeletűt, majd széttolva maga körül az omladékot, odaszólt a
kívánságteljesítőnek, hogy…
Nem szólt semmit, mert
akváriuma szétesett, és valamelyik építőanyagba sajtolódott halacskája az
utolsó utánit sem rúgta már. Murok kicsit elszontyolodott, magában meglengette
a "Fel a fejjel, le a buggyantakkal" saját zászlaját, bőrsajtfájáról
csak azért is tépve felállt, majd elkezdett zsonglőrködni.
– Szerencsenap ez a
mai, itt ülök nyakig disznóban! – dünnyögte boldogan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése