A mérleg nyelve

A zebrán, a zöld jelzést kihasználva, mind a két oldalról elindulnak az emberek, váratlanul, épp a középvonalon összetalálkozik két ismerősnek vélt szempár.
- Te vagy a Karcos Gyuszi?
- Én lennék. Ugye Fehér Szilárd vagy, a tizenhatodik padból?
- Hatodik, mert tizenhat nem is volt az osztályban...
- Aha... És hova-hova, cimbora? Hány éve is találkoztunk utoljára?
- Szerintem huszonnyolc.
- Szerintem is nagyjából annyi.
- Egy barátom szomorkodik, mert a dédszüleit kicsinálták Auswitzban. Megyek, megpróbálom felvidítani.
- Mi az, hogy kicsinálták? És hol is?
- Már mondtam hol... Talán hallottál a második világháborúról, a krematóriumokról és gázkamrákról. Ott haltak meg a srác dédszülei. Végül a szövetségesek szabadították fel a lágert. A Sanyi, mert úgy hívják a barátomat, azt mondta, boldog lenne, ha két-három börtönbüntetéssel kiválthatták volna azt az egyszeri alkalmat, de nem sikerült.
- Te izé, ha normális volnál, tudhatnád, hogy ez az egész nem létezett!
- Már micsoda, Auswitz?
- Az természetesen megvolt. Az emberek ettek, ittak, rendszeres mozgás és pihenés után szépen hazajöttek. Ma is vannak edzőtáborok!
- Ezt honnan tudod, Gyuszi? Nekem valahogy egészen más dolgokat meséltek!
- Tudod, ismerek tíz-tizenöt olyan személyt, akiknek nagyszüleik, nénikéik, bácsikáik, sőt unokatestvéreik sincsenek, csak a szülők.
- Na ezt már végképp nem értem.
- Egyszerű. Ők túlélték, a többiek nem.
- Mit!?
- Hát a gázkamrát.
- Szilárd, jegyezd már meg, hogy olyanok nem voltak! Ez a tipikus hamukamu! Itt az utca közepén büdösebb van, mint ott volt. Már ne mozogj, mert elindult a forgalom, aztán a végén még minket vihetnek.
- Ezt honnan tudod? Mert képek, riportok, tehát vallomások vannak. Nem egy közülük, az ott szolgálatot teljesítő - vagy mit csináló - tisztektől.
- Én kérlek szépen, a Krumpli Edömértől informálódtam, de be kell vallanom, az életemben sohasem voltam vaskalapos, betokozódott, megvezethető. Tehát tudtam, hogy ez egy nagy átverés!
- Krumpli Edömér? Az ki?
- Eldobom magam! Nem ismered a Kemény utcai fogvájóárust?
- Most hogy mondod, megismertettél vele... Akkor mit csinálok? Mert ugye összeomlasztottál bennem valamit, amiről meg voltam győződve. Szólnom kell Sanyinak, hogy az ő dédszülei legfeljebb sportbalesetet szenvedhettek. Aztán Pistának, Ferkónak, Jutkának és még hánynak el kell mondanom, hogy az egész rokonságuk kiábrándult! Hogyan oldom én ezt meg egyedül?
- Te keverted össze magadban a téves információkat. Én krumplis zsákokkal tudlak segíteni, és Edömértől mindig kapok annyi fogvájót, amennyire ilyenkor szükség van. Mondanom sem kell, ez természetesen a fedőszakmája. Indulj már és huszonnyolc év múlva, mikor ismét találkozunk itt, az elválasztóvonalon, meséld majd el, hogy tisztáztad a tisztázást. A félremagyarázás, nem kívánatos köreinkben, gyógyíthatatlan betegség is lehet! Megértettél!? Viszlát, jó munkát!
Szilárd még álldogált egy darabig, aztán megnézte magában a mérlegét, nem billent ki!