2013. február 6., szerda

Hajcibál




Besötétedett, a retikült is nyugvóra küldte, még tornázott kicsit előszobájában a bátyja bütykölte bordásfalon, majd behunyt szemmel, hang nélkül felordított. „A szürke szemű kis csámpásnak volt képe azt mondani, hogy van egy ősz hajszál a fejemen!”
Ez a panelfalszínű bőbeszéd, akit ki sem lehet kapcsolni, mert nincs rajta semmilyen érzékelő, mindig nyomja a szöveget. Jó, persze, az igazság mindenekelőtt való, ugyebár nem az álmok mezején élünk, de azért tapintatosabban is szólhatott volna. Nyomkodhatja a távirányítót, mégis belepöszmököl egy-egy kéretlent az ember fülébe.
Így, húsz és kilencven között, még korai az őszülés! A felismeréstől, valahogy, valamiért, külön erre a célra épített gyorsvasúti pályán robogó szerelvény sebességével tódult bele a szomorúság.
Először bukósisak nélkül akart a vidámság felé vezető – kék madaraktól hemzsegő – oldalra fantázialétrán felmászni, de olyan összevisszaságban cikáztak ezek a másra kitalált szárnyasok, hogy a lajtorja még képzeletben is aláhullt.
Ekkor nekiállt a tépdesésnek. Hajának szálait az utolsóig kicibálta. Még soha nem találta szebbnek magát, mint a pirosló végeredmény után. Mindig különbözni akart a sok egyen formájú, egyenként ellenféltől, akik mind hasonló külsőt, frizurát, s egyebeket viseltek. Most megoldotta végre!  De legalább tényleg fehér lett volna az a cifra hajszálszőr… Picit mérgelődött, mert ha tudja, hogy nem az, talán mégis nyírógépet használ tépdesés helyett.

Nem hajcibált ő egyáltalán, egy sima hajfestés után meggyőzte magát, hogy ne tegye! Csak hajcihő hisztizett. Szépségversenygyőztes álmait a szárítókötélen lengedeztetve, loboncos kócosan, elképesztő vízió- vagy micsodája alatt álomba szenderült. Már nem zavarták sem szeplői, sem pufóksága, vagy testmérete, rendkívül dús haja sem.
Egyértelmű, hogy az a szürkeszem hajszőrszál-piszkálgató aznap valamiért, bár egészen furcsán, de udvarolni akart. Álmában mosolygott, sőt megkuncogta oktalan lekopaszító képzeletakcióját. Az álmok duruzsoló mezején, maga mellé képzelte azt a szívtelen hajfehérség-hazudót. Pedig lám-lám, ha lett volna is hasonló, az szőke lett volna!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése