Nettelenül

Aznap Gerenda lemászott a padlásról, pedig még télen is kedvelte azt a helyet, amikor hátával nekidőlt a kéménynek szuszakolt füstölőnek, és eljátszott térdeire pakolt laptopján. Ámde most nyár volt, az év ilyen szakában legalább egy negyed órát a napon kellene tölteni…

Rettenetes dolog, ha a felnőttek minden pillanatban zajonganak odakint. Vásott felnőtteknek szokta nevezni őket, mert korosztályának tagjai értelmesen, egymástól jó távol elbújva kattantak a netre. Az egyik azt írta épp: „De hol vannak azok a nagy történelmi regények?” Hát hol lennének, gondolta, talán egy könyvtár pincéjében… Hogyan is kérdezhet ilyen szénakazlat tűvel átdöfő kérdést valaki?

Amúgy, nem is rossz gondolat ez a szénásság… Megterebélyesedett gyermekségével, ami úgy húsz többletkilót jelentett, lecammogott a lépcsőn, és bemasírozott az udvar kellős közepére, ahol csakhogy beidegesítsék, a vásott felnőttek nem sokkal azelőtt durrogtatták a facebook-elterelő, fűnyíró kaszálógépet. Micsoda különcködők, ha már kaszálni akarnak, legalább azzal a pengéssel csinálnák. Annak is van ám zaja, a suhogás nagyon ki tudja zökkenteni az embert!

„Írjon már valaki!” Mondjuk, egy bécsi, vagy moszkvai intelektuálé, és rendezze el, hogy Gerendát szervezzék be saját nicknevén, valami futballmenedzsernek álcázva, kémnek. Dobják át a facebook mögött szervezkedő, facebookot megdönteni vágyók leleplezésére. Hol vannak ezek? Na, ezt kell megtudni, de gyorsan!

Beleharapott saját nyelvébe, úgy látszik, ez arra viszonylag gyakori szokás… A fájdalomtól felordított: „Facebook, facebook nélkül? Facebook-nélküliség? Hát olyan nincs, kérem! Kitör az első vagy második nettelenség.” El is döntötte, hogy vigyázó szemeit magára is veti, dobálja őket fentről lefelé. Hátradőlt a kissé már megsárgult szénakupacban, és kütyürült. Nem emlékszik, ki mondta így először ezt a netezésre utaló csúfolódást, de már ő is használja.

Gerenda szélsebesen kiírta az üzenőfalára a leselkedő veszélyt, és felkért minden jóérzésű, kelet-nyugati beszervezőt, hogy cselekedjenek. Ő tenni akar, ezeket a ronda bűnözőket, akik képesek lennének a világot megfosztani a szeretettesítőktől, le kell leplezni és jól elidegeníteni őket. A számítógépeik azonosítóját megjegyezve, ki kell zárni mindet mindenhonnan! Meg kell tiltani, hogy bármilyen álnéven új fiókot nyithassanak!

Ugye, micsoda brutális büntetés egy ilyen kacsacsőrű, tüskés kisközösség felé? Megérdemlik! Mi az, hogy megérdemlik? Talán valami egészen más büntetést kellene kitalálni, olyan, mintha egy nyulat elérhetetlen répával raknának körbe, és jó messziről nézhetik…  

Igen, nyulat a nyulaknak! Olyanok lesznek, mint egy-egy kampós felkiáltó egér, ami egyszerre kérdőjel is. Na, nem számítógépes! Persze van ám jobb megoldás is. Egy jó központi szeretetcsomaggal meg lehetne oldani, hogy rendes, el nem idegenítő közösségi oldalra egyáltalán ne tudjanak regisztrálni többé, és akkor megnézhetnék ám magukat! Eddig jó, de kellene egy csattanó…

Ezeket az egereket, egymásra inkompatibilissá kell tenni a lyukatlan berlini fal utánzatában.  A hozzá hasonló Gerendákkal legyenek a macskák, mert igenis lehetséges a tű körül megtalálni a szalmakazlat!

A gyerek nyomta a gombokat, négyezer körüzenetben hívta fel a figyelmet a veszélyre, és Szalmapulyka fedőnévvel ajánlotta magát a vigyázatlanok őréül.

Belegabalyodott…  Valami nagy-nagy összeesküvés történt, még az előbbinél is nagyobb. Felhő fedte el a napot, és nagyon rosszul látta a képernyőt, aztán fentről lefelé nyirok, majd kimondottan eső kezdett el zuhogni.

Sikított tehetetlenségében. Hogyan fogja így őt valaki futballmenedzsernek álcázva átdobni a túlsó oldalra, sőt önmagát is képtelen lesz ide-oda hajigálni. A számítógép átmenetileg szénanáthát kapott, néhány órán át nem lehetett használni.

A kis Gerenda, a rajcsúrozó felnőtteket megszégyenítően bömbölt, majd magába roskadva vonult vissza a füstölő mellé. Ölébe vett egy darab deszkát, hogy legalább a közös barátokkal nem tartott állandó kapcsolat illúziója megmaradjon, nyomkodta, mint egy billentyűzetet. Egészen addig – már fegyelmezetten, nem felnőttes lármásan – potyogtak a könnyei, amíg édesanyja utána nem ment.

– Drága, pici Gerendám, úgy látom, indul a gép.

Akkor eldobta a deszkát, feldöntötte édesanyját, és abban az évben először futott, még a padláslétrán is duplán vette a fokokat lefelé.