Monolemmák

- Uram, ne tördelje a kezét, lazítson!
- Mit tetszik mondani? Én soha nem esnék az önpusztítás vétségébe. Nem értem, mire céloz?
- Csak arra, hogy félszeg!
- Ugyan, micsoda hely ez, kérem? Egészen elbizonytalanított. Nem vagyok, még félig sem szeg vagy szög!
- Kedves barátom, már mondtam, hogy nyugodjon meg!
- Ha annyira ragaszkodik hozzá, adjon egy kalapácsot.
- Tessék?
- Mondta volt, hogy tördeljem össze, vagy ne – már nem emlékszem – a kezemet. Ha lehetséges, inkább fakalapácsot kérnék...
- Kérem, lépjen végre a nyugalom virágokkal hímzett mezejére! Jegyezze meg, azzal kezdtem, ne tördelje a kezét, mert nálunk nem kell félni!
- Maguknál nem!? Kell félni!
- Ritka érthetetlen alak, szégyellhetné magát! Ennyit egyetlen vendégünkkel sem vacakoltam. Maga lopja a drága időmet? Mit gondol, más dolgom is van! Naponta két ilyen tökkelütött felvidításával foglalkozom, egyenként negyedórában, a fennmaradt időben három perces összegzést írok, majd dolgozom.
- Nem ez a munkahelye?
- Dehogynem. Ugye nem képzeli, hogy havi négyezer euróból meg lehet élni? A többi negyvenet tanácsadással keresem! Ha nem fekszik le, akkor a földhöz viszonyítva, kilencven fokban mégiscsak derékszög marad. Derék ember maga!
- Tehát, már nem szükségeltetik össze-visszatörnöm a kezeimet, tisztelt uram, és az előbbi mocskos hangnemet is visszavonja?
Az asztalnál ülő eltátotta a száját, hosszú, mély, igen súlyos csend után válaszolt.
- Bár ne jött volna ide, mert ez itt a szomorúakat boldoggá tevő intézet, de mert igen képzett vagyok - sokoldalúan fejlett, mint az egykori szocializmus -, fordítva is tudok dolgozni. Olyan ez, mint az osztás, vagy szorzás, felcserélhetőek. Ne bonyolítsuk! Ott álljon meg és ne mozduljon!
Tárcsázott.
- Jenő bátyám, itt egy potenciális veréb. Feljelentem súlyos testi sértésért, bizonyítsa be, hogy hazudok! Olyan nincs ugyebár? Az egyik féléves rabszolgádat már meg is találtam a roncs építéshez. Bocsánat, Jenő bátyám, ez az alak itt össze-vissza beszélt, már én is átveszem a stílusát, természetesen a ranchra gondolok. Igen. Rendben! Akkor felajánlom neki a két lehetőséget, hadd válasszon, mert undok ugyan, de mégiscsak ember. Mi pedig ennyivel tartozunk neki, ne járassuk le magunkat. Csókolom Lujza nénit és a kis Lajoskát, Felbehagya, megyei jogú városunk újdonsült, huszonkét éves polgármesterét! Erő, egészség! - letette - Jó ember, fakalapácsot, szöget, esetleg talicskát, lapátot, vagy egy néhány évre szóló, rácsozott beutalót kíván?
Az illető arca a megszeppenéstől remegett, még az orrcimpája is elsápadt, majd kipirult. Úgy látszik, igen jó színész volt. Benyúlt a zsebébe, nem tárcsázott.
- Gábor bátyám, főnök uram, mondtam én, hogy itt nagy disznóságok folynak. Ez az úr nagyon felvidított, gondolom téged is, kedves Gábor bátyám. Mi legyen vele? Különben kihangosítom, úgy minden szavad szebben szól.
- Elnézést kérek! - Rebegte az asztalnál ülő – Ez a Gábor bácsi, az a Gábor bácsi?
- Csendre inteném! - Mordult a telefonáló határozott, de atyáskodó hangon - Drága unokaöcsémet rabszolgának vagy börtöntölteléknek szerette volna átképezni. Ez igen fájdalmas, még annál is keserűbb, mint a magáról kiderült korrupciós disznóság és lojalitáshiány. Én is két dolgot ajánlanék, hatalmas dilemma lesz magának monolemmát csinálni belőlük. Kitüntetésként kap tizenhat évi Déli sark megfigyelést, mínusz nyolcvan fok alatti területen, vagy teljes vagyonából építtet, a magához hasonlóknak egy szigorított, amerikai típusú börtönt. Holnap reggelre várom a választ, természetesen írásban.