2014. február 3., hétfő

Szódaráló

– De boldog vagyok, amiért idetaláltam! Ugye nem értettem félre a cégért, és nem egy pösze ember írta ki helytelenül a termék jellegét. Azt olvastam kint, hogy szódaráló. Igaz,  egy újabb helyesírási kupán lökéssel, a pöszeségen túl félreértés is lehet, ha valaki egybeírta a „szóda rá ló”, rendkívül félreérthető gondolatot.
– Örülök, hogy ránk talált mélyen tisztelt… mi is a becses neve, esetleg tisztsége?
– Selyen Selyem nagyfőnök, a főnökök főnöke és a nagyok nagyja volnék. Rendkívül szeretek sasként magam fölött röpködni és csodálni beosztásomat, valamint igen szellemes, egyedi nevemet.
– Kedves főnökök főnöke, nagyfőnök, Selyen úr! Valóban félreérthető a cégérünk, szándékosan írtuk ki nagyon okos embereknek. Jöjjön, megmutatom!
A vendéglátó kinyitott egy ajtót, ami egy igen alacsony mennyezetű, de rendkívül tágas szobára nyílott.
– Ott hortyog, ő az.
– Tehát az a munkás!
– Úgy is mondhatja. Hetvenkét órán át szódarált, most, azt hiszem, igen fáradt.
– Ne szövegeljetek itt annyit mellettem, hékás! Még negyvenhét percnyi alvásidőre van szükségem, most menjetek a túróba ki innen, ha jót akartok!
– Látja, még álmában is beszél, sőt hadar!
– Már mondtam, hogy hagyjátok abba, a kifelé menet megperdítésének gondolati síkból gyakorlatba átültetésével. Némi csendre lenne szükségem, lekopás!
– Hihetetlen ez az ember! Már-már érthetetlen, mégis összefüggő válaszokat ad. Hogyan lehet így aludni? Ha hozzám szólnak, felébredek, olyankor általában legszívesebben lelőném a költögető, bujtogató kotlóst. Bocsánat, látja, én is szeretek, helyesebben muszáj a szavakkal játszanom… Abban a magaslatban, ahol én trónolok, szükség volna egy ilyen szódarálóra…
– Bérelni óhajtja?
– Nem szeretem mások holmiját használni, ezért megvásárolnám.
– Úgy tudom, nálunk már elméletileg és gyakorlatilag – papíron is meg minden más vonatkozásban –  tilos az emberek árusítása, de azért megkérdezem.
– Mit, a darálót?
– Nem, nem, félreérti, ez az ember maga a daráló!
– Aha… Akkor még jobban megveszem!
– Egy pillanat!
A házigazda visszalépett.
– Beszé Lipót, barátainknak csak Pót beszéli, muszáj megkérdeznem, eladhatlak-e ennek az úriembernek itt?
– Horgolj magadra egy horkolást, sima egyenes – bár az kötés – vegyértékekkel, aztán tégy, amit akarsz, még mindig negyvenkét percet kell aludnom.
– Rendben van, drága barátom, most kihúzhatod magad a konnektorból!
Behúzta az ajtót maga mögött, és szája mindkét irányba háromszor körbegurult a feje körül.
– Igent mondott, és én rögzítettem! Tudja, roppant előrelátó vagyok, egy közjegyzővel mindenre felhatalmaztattam magam. Úgy megbízik bennem ez a pacák, akit menedzselek. Nagyon jól fizetnek, mert bármely témában darálja a szót, és hinti, mint a sót. Az emberek kapkodják, mint a tyúkok a földről a kölest. Már nem pontosan emlékszem, hogyan, de a személyi eladására is beiktattunk egy lehetőséget, amennyiben ahhoz hozzájárul. Teljesen mindegy, tiltják vagy nem a törvények, önként és dalolva lesz a vásárló tulajdona. Mire szeretné használni?
– Az előbb említette, hogy szóhintőport darált szövegeivel. Én majd előre megmondom a témakört, és ő szórja a csipegetni valót.
– Engedelmével, kifejlesztettem egy találmányt, melyet szája elé helyezünk. Egészen egyszerű, de nagyon elmés, félkör alakú, többlyukú szerelvényről van szó, amelyet most tovább bővítek. Teljes kör, tehát egész fejét körülvevő szerkentyűvé, több rétegben egymásra halmozva, lefelé és fölfelé is néhány fokkal elmozdítva egymáshoz képest, így mindenkihez eljut majd szava. Nem az övé, az öné, mert ő az ön szájszerve lesz a retorika rektori kalapjával. Apropó, először szóljon az embereinek – rabszolgáinak, alávaló- vagy beosztottjainak –, hogy egy nyolc méter hosszú, három méter széles, három méter magas kamionrakteret töltsenek meg dugig százdollárosokkal, addig előkeresem a papírt.
Térültek, fordultak, beszéltek, nyomkodtak, s máris az asztalra került a lényegek lényege.
– No, kérem, mint látja, többsörösen pecsételt, számtalanszor aláírt, hitelesített okiratról van szó. Legyen szíves ide, odabecseskedni szerény Selyem nevét! Itt, itt meg itt írja alá!
A megrendelő főnökök főnöke, nagyfőnök már mozdult is, ám a kulcslyukon át előbb egy kéz, majd egy felsőtest, aztán az egész szódaráló kinyújtózott, csuklón ragadta, ásított egy nagyot.
– Még huszonnégy percnyit kellene aludnom, meg is teszem, de vegyetek elő egy nagyon nagy nagyítót!
– Nincs.
– Na, várjatok, mindig tartok a zsebemben, tessék, itt van.
– Na de, Beszé Lipót, miért tegezed a tisztelt gazdádat?
– Azért, mert ettől a pillanattól a tulajdonosotok vagyok. Legalul, ahol nem látszik semmi, intézkedtem, hogy záradékoljanak. Én sem vagyok annyira beszűkült, szótlan. Oda van írva, olvasd hangosan!
– De, de Pót beszéli! Hogy lehet ilyesmit csinálni, nálad aljasabb lénnyel nem találkoztam. Uram, ez a ronda beszélő ideíratta, hogy amennyiben megpróbálom eladni, én és a vevő is automatikusan, örök életre rabszolgái leszünk, és ez ellen nem lehet fellebbezni…
– Rettenetes, akkor nem tudom megvásárolni!
– Sebaj, öreg, megtartod a funkciódat, én majd figyelem, mit csinálsz. Úgy tudom, millióknak parancsolsz. Követem terveidet, a szöveget bízd csak rám. Te pedig, valamikor barátomnak csúfolt, végezheted az eddigi munkát, de mindkettőtöknek csak kosztot és kvártélyt tudok biztosítani.
Látom elnémultatok, beszélő szerszámaim, nem baj. Sebaj, a beszéd úgyis az én erősségem. 

1 megjegyzés:

Chief Eli Mark írta...

Ez a bizonyságomat tette Eli Mark főnök jó munkájáról, aki segít nekem .... Ann Earnis vagyok, az USA észak-karolinai részéről. e varázslógondoló segítségével visszatért a férjem, aki elhagyott engem az elmúlt 3 évben. Végül találkoztam ezzel a férfival egy blogoldalon, ahol az egyik ügyfél van segítségért, mindent elmagyaráztam neki, és elmondott nekem egy helyesíró, akiről tudott, és odaadta a WhatsApp-ot, hogy írjon a helyesírónak, hogy elmondja neki a problémáimat. Mindössze 2 hét alatt a férjem visszatért hozzám. Csak szeretnék köszönetet mondani ennek az igazságos és őszinte varázslónak, uram, minden, amit mondtál, történtek, és köszönöm uram. Kérem, mondjam meg mindenkinek, aki bármilyen megoldást keres a problémájára, hogy szíveskedjen konzultálni ezzel a helyesírás-olvasóval, ő valódi, hatalmas, és bármi is legyen a helyesíró-mondóval, mi fog történni, mert minden, amit a helyesíró mondott nekem, eljött átmenni. Kedves kapcsolatba léphet vele a következő címen: whatsapp + 2349015088017, e-mail: markmonroy869@gmail.com

Megjegyzés küldése