Férfikönnyek

Lalika mindennap megnézte arcának hajlatait. Már hat éves volt és még sehol semi. S szakáll, se bajusz, se más. Most az egyik barátja elmesélte neki, hogy borotválás nélkül nem is nő az embernek szakálla, ezért a már önmagát minden szempontból felnőttnek tekintő Lalika, emberi jogaira hivatkozva, szüleitől rendelt magának egy borotvát és természetesen pengéket. Megkapta.

Az első időszakban csak napi egy alkalommal húzta le, majd a sikertelenségen – ha lehet így fogalmazni – felbuzdulva, már kétszer. Végül az egész fejét behabozta, és hajával is megpróbálkozott, ami ugyan nem sikerült, de a szemöldök végeit ügyesen leborotválta.

Ezek után a lépcsőház szépe, az öt éves Julika, még mindig egy lépcsőfokon üldögélve csodálta a világot, és keresztülnézett rajta. Az ilyesmit férfiember nehezen viseli.

Már óránként borotválkozott, aztán fél óránként, arcába kapott hébe-hóba, mert nagyon szerette volna szakállát cibálni, de nem tehette.

Micsoda jogvesztés, sérelem, s minő megaláztatás szakáll nélkül élni egy meglett, korosodó férfinak! Lalika sírt, magába roskadt, habot fújt a fürdőszobába, belehempergőzött és zokogott, mert ugyan tucatnyi jogvédő szervezethez fordult már, de egyik sem segített a cél elérésében. Mindegyik tíz esztendei türelmi időt kért. Hát lehet így visszaélni a szerelemmel?

Julika hozzánő a lépcsőfokhoz és még átnézni is elfelejt majd felette annyi idő után.