A
fiú, vendég vendégeként érkezett a kora-délutáni órákban. Nagyon szeretett
vonatozni, az a két közbeeső megálló kivirágoztatta benne az úti láz, és azt
követő események gyümölcsét. Addig csak átutazott azon a falun, egyáltalán nem
ismerte.
Rendkívül
furcsállotta, hogy a kultúrháznak nincs udvara, bár az is lehet, hogy az
épület, amiben a muri zajlott, nem is a kultúra otthona volt, hanem egy erre a
célra berendezett helyiség.
A
berendezés, ilyenkor kiürítést jelent, ezt már megtanulta.
Rosszul
indultak a dolgok, csak öt darab tízest kapott a menyasszonytáncra. Barátjának
szülei hiába győzködték, hogy majd ők leperkálják az érte szükségeset, hiszen
másodkézből csatlakozva lett vendég.
Akkor,
azon a helyen, ez a fiatalember a maga tizennégy esztendejével úgy gondolta,
nem engedhet meg ekkora férfiatlanságot.
Az
események nagyon hasonlóan indultak a már megszokotthoz, a férfiak orrát a késő
délutáni órákra ellepte a borvirág, és lugasokban lógott alá. Még a
vőfély-versek is szinte ugyanazok voltak, mint amiket megszokott. Ám egyre
közeledett az a kellemetlen esemény, amit nem hagyhatott ki. Egy igazi
férfiember megpörgeti a menyasszonyt, mielőtt az holtfáradtan eltűnne
választottjával, talán aludni az előzetes közös készülődés után…
Elérkezett
az éjfél. A nagy vőfély a terembe ordította, hogy kiárusítás lesz, pontosabban „eladó
a menyasszony, eladó a vőlegény”. Azoknak persze, a szétgürizett napok után más
kedvük sem volt, mint ezerrel ropni. A vásárlók tódultak, mind a két nem jeles
képviselői közül, csak úgy dobálták a százasokat egy kosárkába. A zenekar, ha addig
kókadozott, akkor kifényesedett fejjel, tág vigyorral húzta a ropogós adó-vevő
dallamot.
Mindennek
meg kell adni a módját, nem szabad elijeszteni a jó vásárlót, ezért a
menyasszony és vőlegény pörgetéséért jutalmul falánkodhattak még egy keveset, egy
tortaszelet, meg egy kupica – a férfiak szóhasználatában tea – likőr
kíséretében.
A
násznép rögtön ezután valahova elszéledt – talán más terembe, mindenhol
különböznek a szokások –, és ott maradt a „számlálóbizottság”. Ez még nem lett
volna akkora tragédia, de az az öt darab tízes csak úgy ordított a kosárban. Ki
akartak szabadulni, érezték, hogy nem oda illenek. Bár szerény számban
ötvenesek is voltak, de az egészen más, mint ugyanaz aprópénzben.
Hősünk
beszorult néhány összevissza hagyott, asztalnál gajdoló közé, ahol mindenfelé
borospoharak tátották szájukat a mellettük félig, vagy egészen telt üvegek
felé. Nagyon szeretett volna kimenni, mert táncolt bizony, forgatta a
menyasszonyt. Muszáj, ezt már megtanulta… Milyen férfi az a tizennégy
éves, aki mással táncoltattatja maga helyett?
Százasokat
százasokkal, ötveneseket ötvenesekkel párosítottak. A székről majdnem lefolyó
férfiak mindenre fittyet hányva óbégatták, nekik kadarka kell, csak egy liter.
Talán már egy fél pohárral sem bírtak volna el. Ő is lehúzott két pohárral.
A
kosárban az utolsó öt bankjegy, az az öt darab tízes maradt.
–
Ki rakta ide ezeket, hé?
Egy
nő suttogni próbált, egy másik magából kikelve a sértettségtől, illemórát
ajánlva odafordult és kezének mutatóujjával, tökéletesen józanul bökött a
kamaszra.
–
Az, ottan!
A
másik is elveszítette a finomkodás előbbi hullámhosszát.
–
Amék ott ül Görönci Józsi háta megett? Az meg kivel jött, oszt ki hítta ide?
Tik vagy mink?
–
Mit tom én? Még az is lehet, hogy csak úgy belógott.
Már
a legényke hajszálai is elpirultak, de úgy tett, mintha nem hallaná, letöltött
még egy pohárral, felegyenesedett. Ki a mell, be a has! Az idegtől le-felmozgó
gyomorral diadalmas menetet játszva, valahogy mégis megtalálta a kijáratot, ami
közvetlenül a számolóbizottsággal átellenben volt. Tehát nem lehetett
megkerülni őket.
Kint
majdnem összeesett. Szeretett volna egy egérlyukat találni, ahová elbújhat, de
még a kutyák is visszaugatták a sötétebb utcákból.
Hamarosan
újra döngött a lagzi lábmozgató csinnadrattája, és bár korábban kinézett egy
hozzávaló kislányt, mire visszatévelyedett a terembe, a kontyos rádiók –
valószínűleg azonos frekvencián – értesítettek mindenkit a sértésről. Öt darab
tízest nem illik adni, ötször, vagy tízszer annyit igen, de azt sem ilyen apró
bankjegyekben.
Meghívó
barátja sem tudta jobb hangulatra hangolni, már alig várta a reggelt, amikor
keservesen búcsúztak. Még indulás előtt az egyik számlálóbiztost lelátogatták,
aki sok más szemes és szemtelen cselekedetek között villámokat szórt felé.
Meghívói rokonai voltak valamelyik oldalon. Ott sem talált egérlyukat, láthatót
semmiképpen nem.
Végre
újra elindult a vonat, és zakatolt kétfalunyit. Boldogan szállt le, mert otthon
is előfordult, hogy egyedül lakodalmazott, ám olyankor a megfelelő időpont
környékén kisétált. Jól megnézte a környéket, amint érzékelte, hogy elmúlt az
az egyforma dallamú, jól ismert zene és minden elcsendesedett, nagy bánkódással
jelezte, hogy lemaradt a menyasszonytáncról.
–
A világon semmi baj sincs, csókoltatjuk a kedves apukát és anyukát!
Ezért
döntött úgy, hogy amíg lagziba megy, azt otthon teszi. Másfelé inkább az otthoni
trükköt alkalmazza pénzhiány esetén, ha nem is egyértelműen tisztességes…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése