Menyasszonytánc

A fiú, vendég vendégeként érkezett a kora-délutáni órákban. Nagyon szeretett vonatozni, az a két közbeeső megálló kivirágoztatta benne az úti láz, és azt követő események gyümölcsét. Addig csak átutazott azon a falun, egyáltalán nem ismerte.

Rendkívül furcsállotta, hogy a kultúrháznak nincs udvara, bár az is lehet, hogy az épület, amiben a muri zajlott, nem is a kultúra otthona volt, hanem egy erre a célra berendezett helyiség.

A berendezés, ilyenkor kiürítést jelent, ezt már megtanulta.

Rosszul indultak a dolgok, csak öt darab tízest kapott a menyasszonytáncra. Barátjának szülei hiába győzködték, hogy majd ők leperkálják az érte szükségeset, hiszen másodkézből csatlakozva lett vendég.

Akkor, azon a helyen, ez a fiatalember a maga tizennégy esztendejével úgy gondolta, nem engedhet meg ekkora férfiatlanságot.

Az események nagyon hasonlóan indultak a már megszokotthoz, a férfiak orrát a késő délutáni órákra  ellepte a borvirág, és lugasokban lógott alá. Még a vőfély-versek is szinte ugyanazok voltak, mint amiket megszokott. Ám egyre közeledett az a kellemetlen esemény, amit nem hagyhatott ki. Egy igazi férfiember megpörgeti a menyasszonyt, mielőtt az holtfáradtan eltűnne választottjával, talán aludni az előzetes közös készülődés után…

Elérkezett az éjfél. A nagy vőfély a terembe ordította, hogy kiárusítás lesz, pontosabban „eladó a menyasszony, eladó a vőlegény”. Azoknak persze, a szétgürizett napok után más kedvük sem volt, mint ezerrel ropni. A vásárlók tódultak, mind a két nem jeles képviselői közül, csak úgy dobálták a százasokat egy kosárkába. A zenekar, ha addig kókadozott, akkor kifényesedett fejjel, tág vigyorral húzta a ropogós adó-vevő dallamot.

Mindennek meg kell adni a módját, nem szabad elijeszteni a jó vásárlót, ezért a menyasszony és vőlegény pörgetéséért jutalmul falánkodhattak még egy keveset, egy tortaszelet, meg egy kupica – a férfiak szóhasználatában tea – likőr kíséretében.

A násznép rögtön ezután valahova elszéledt – talán más terembe, mindenhol különböznek a szokások –, és ott maradt a „számlálóbizottság”. Ez még nem lett volna akkora tragédia, de az az öt darab tízes csak úgy ordított a kosárban. Ki akartak szabadulni, érezték, hogy nem oda illenek. Bár szerény számban ötvenesek is voltak, de az egészen más, mint ugyanaz aprópénzben.

Hősünk beszorult néhány összevissza hagyott, asztalnál gajdoló közé, ahol mindenfelé borospoharak tátották szájukat a mellettük félig, vagy egészen telt üvegek felé. Nagyon szeretett volna kimenni, mert táncolt bizony, forgatta a menyasszonyt. Muszáj, ezt már megtanulta…  Milyen férfi az a tizennégy éves, aki mással táncoltattatja maga helyett?

Százasokat százasokkal, ötveneseket ötvenesekkel párosítottak. A székről majdnem lefolyó férfiak mindenre fittyet hányva óbégatták, nekik kadarka kell, csak egy liter. Talán már egy fél pohárral sem bírtak volna el. Ő is lehúzott két pohárral.

A kosárban az utolsó öt bankjegy, az az öt darab tízes maradt.

– Ki rakta ide ezeket, hé?

Egy nő suttogni próbált, egy másik magából kikelve a sértettségtől, illemórát ajánlva odafordult és kezének mutatóujjával, tökéletesen józanul bökött a kamaszra.

– Az, ottan!

A másik is elveszítette a finomkodás előbbi hullámhosszát.

– Amék ott ül Görönci Józsi háta megett? Az meg kivel jött, oszt ki hítta ide? Tik vagy mink?

– Mit tom én? Még az is lehet, hogy csak úgy belógott.

Már a legényke hajszálai is elpirultak, de úgy tett, mintha nem hallaná, letöltött még egy pohárral, felegyenesedett. Ki a mell, be a has! Az idegtől le-felmozgó gyomorral diadalmas menetet játszva, valahogy mégis megtalálta a kijáratot, ami közvetlenül a számolóbizottsággal átellenben volt. Tehát nem lehetett megkerülni őket.

Kint majdnem összeesett. Szeretett volna egy egérlyukat találni, ahová elbújhat, de még a kutyák is visszaugatták a sötétebb utcákból.

Hamarosan újra döngött a lagzi lábmozgató csinnadrattája, és bár korábban kinézett egy hozzávaló kislányt, mire visszatévelyedett a terembe, a kontyos rádiók – valószínűleg azonos frekvencián – értesítettek mindenkit a sértésről. Öt darab tízest nem illik adni, ötször, vagy tízszer annyit igen, de azt sem ilyen apró bankjegyekben.

Meghívó barátja sem tudta jobb hangulatra hangolni, már alig várta a reggelt, amikor keservesen búcsúztak. Még indulás előtt az egyik számlálóbiztost lelátogatták, aki sok más szemes és szemtelen cselekedetek között villámokat szórt felé. Meghívói rokonai voltak valamelyik oldalon. Ott sem talált egérlyukat, láthatót semmiképpen nem.

Végre újra elindult a vonat, és zakatolt kétfalunyit. Boldogan szállt le, mert otthon is előfordult, hogy egyedül lakodalmazott, ám olyankor a megfelelő időpont környékén kisétált. Jól megnézte a környéket, amint érzékelte, hogy elmúlt az az egyforma dallamú, jól ismert zene és minden elcsendesedett, nagy bánkódással jelezte, hogy lemaradt a menyasszonytáncról.

– A világon semmi baj sincs, csókoltatjuk a kedves apukát és anyukát!

Ezért döntött úgy, hogy amíg lagziba megy, azt otthon teszi. Másfelé inkább az otthoni trükköt alkalmazza pénzhiány esetén, ha nem is egyértelműen tisztességes…