Egy idő óta só

– Sanyika, azonnal nyiss ajtót a nagypapának!

 A tizenhat éves, szép nagy, világvizsgáló Sanyika nyitott. Mindig szerette a nyitott kérdéseket, soha nem csukta be őket, mint ahogy most nagypapa után az ajtót sem.

– Szervusz, kisöreg! Hol is dolgozol? Ja, eszembe jutott, már segédmunkás vagy!

– Nem, nem, nem! Előléptettek. Villany vagyok – úgy mondják, hogy segéd-segédmunkás –, a betonkeverőt forgatom. Most képzeld el, mások egyetemet végeznek, látástól mikulásig güriznek, én meg csak nézem, ahogy a többiek lapátolnak, meg minden. Én vagyok az áram!

– De, Jolánka, mi a jó kacskaringó történik itt?

– Igen, drága papa, apukám, büszke vagyok, előléptették a fiút, ő lett az áram.

– A te árad? Idáig süllyedtél volna?

– Maga direkt nem akar megérteni, vagy rosszul hall. Valami baj van a fülével?

– Ne fülezz, de nagyon jó, hogy említed őket. Gyere szépen, Sanyikám, mutasd. Igen, neked is odanőtt két oldalt a fejedre. Szép nagy kagylóid vannak, mintázni lehetne őket. Jolán, hoznál egy nagy tekercs celluxot?

– Tán csak nem akarja a fejére ragasztani a füleit?

– Ugyan, kérlek! Nem látod, milyen szép nagy, mutatós gyerek? Faldíszt csinálok belőle. A két fülét felfalragasztom. Az egyiket jobbról, a másikat balról. Ott fog aludni, de nappal mehet dolgozni is. Igaz, akkor az egész nagy dekorációnak fületlen vége lesz… Éjszaka a szomszéd sem nézi, ti meg, azt hiszem, alusztok. Elég rossz alvó vagyok, majd át-átjárok, nagypapa-unoka vagyunk, nem? Most kapsz egy nagy fülest, az olyan, mint a barack, csak egyoldalú.

 Platty! Csattant Sanyikának az orrától balra, majd a nagypapa úgy döntött, a szimmetria minden esztétikumnak a központja. Igaz, nem tudta ezt így megfogalmazni, de a másik, úgynevezett jobb oldalsó fülre is odasózott egy kimértet.

– Nagytata, látod a plafont?

– Hogyne látnám.

– Anyu, hozzál szögeket!

– Minek az neked, fiam?

– Te csak hozzad, én majd csinálom. A nagypapa kalapját felszögelem a plafonra.

– Megbuggyantál, unoka? Ez a fejemre van nőve!

– Éppen azért. A szájába csavarunk egy energiatakarékos égőt, szebb állólámpa nem lesz a környéken.

– Nem érek fel a plafonig, függeni fogok a kalapomnál fogva…

 – Semmi baj, majd két-három sámlit rakunk cipellői alá.

– Te gyerek, nyúztak meg már téged?

– Még nem.

– Jolán, hagyd a szögeket, a nyúzókést hozd! Bőrdíszmű lesz az én drága unokám.

 – Ne mondja, tata! Magának kisebb füle van, mint nekem! Úgy látom, szürkék, ugye? A nyúzás előtt anyám ráhímezi Kalotaszeget, abban is van szeg, hadd szúrja a szürke fülemását.

– Édes, faldísz Sanyikám! A fazekas korongon készít egymás mellé rakott, törhető törpéket. Ha rájuk szegezed mesterfegyveremet, megadják magukat, mielőtt kipirosítod a foghíjukat. Jolánkám, hol mászkál a te Gézád?

– Fűt.

– Már megint a Naphoz szegődött el?

– Ó, de kicsinyes humora van kendnek, tudhatná, hogy igen. Másodállásban bőrkötésben könyv, mert a fűtői munkát olyan védőruhában csinálja, ami ráolvadt. Így magától adódik a lehetőség. Kisfiam, Sanyikám! Mielőtt szögelnétek, ragasztanátok, nyúznátok, gyorsan menj le a Szürcsmenti hídra, kiesett egy darab sín. Hallom, jön a vonat, feküdj oda és pótold, aztán gyorsan fuss haza!

– Egyik lábam itt, a másik ott, anyu. Már megdarálta Saca néne szemüvegét?

– Természetesen, ha hazajössz, berakhatod a cvikkerdara-gyűjteményedbe. Holnap a papa szemüvegét darálom meg, aztán Juliska ángyodét, majd a Terka mamáét.

– Te Jolán! Én nem látok szemüveg nélkül.

– Nem baj, apu, majd fülel. Füllel is lehet látni, azt mondják. Olyan ez, mint az idegzsába, átterjed egyik oldalról a másikra, csak meg kell szokni.

Jolánka az óráját nézte, nem hangosan, csak magában számolt.

– Három, kettő, egy, nulla… Apu, Sanyi, abbahagyhatjuk! A mai műsor szerencsére véget ért. Olyan hülyeségeket találnak ki, de olyan hülyeségeket! Muszáj volt ezt a life show-t bevállalni. Ki tudjuk fizetni az adósságot, a ház alá is beszereltethetjük a feltétlenül szükséges kacsalábat. Ha a fiú színjeltelenre végzett minden osztályban – nagyon szereti a történelmet, legalábbis az egyik részét –, megvesszük a falut, minden emberével. Majd olyan lesz, mint a hűbérkorban, vagy hogy is mondták.

– Az igen! Na, mondjad, Sanyikám, neked mi erről a véleményed? Muszáj volt ezt az eleven show-t besózni?

– Apám is úgy gondolta, hogy nekünk jár, ami másnak nem is tötyög. Ennyi pénzt csak bekeretezett szekercenyéllel kereshettünk volna. Meg ugye azt sem gondolja komolyan, hogy az élet legillatosabb oldalán is valaha betont kevernék vagy lapátolnék. Még jó, hogy nagyjából megmondják előre, miről dumáljunk. Remek a nézettségünk, nagyon szupi! Egy kamion pénzt kapunk. Jut eszembe, volt maga megfaragva ma? Ha nem, anyukám, hozd a szekercét!

– Sanyika, már lejárt a műsoridő, senki sem néz…

– Na, hozzad már! Gyakorlok, vagy mi!