Rehabilitálni kell Tompabanda egykori diktátorát,
mert nem is volt diktátor! Utólagos A tompaband számításaok alapján
kiderült, hogy hűséges, jóságos és igazságos vezetőt kell benne
tisztelnünk, mert a mocskos hazugságokkal ellentétben, hét, vagy nyolc -
úgynevezett - áldozattal kevesebb szárad a kezéhez. A "diktátor" és a
"kezéhez száradó" kifejezések tompandidegenek, ezért a szótárból ki kell
őket iktatni.
Ez az ember életét adta azért, ami nem található,
becsületére legyen mondva, nem is nagyon kereste. Saját bevallása
szerint, ha a zöldeskék sárga pipacsról azt állította, hogy ködlila,
soha többé nem vonta vissza semmilyen bizonyíték hatására.
Egyáltalán,
hogy lehet egy nemzeti hőst bíróság elé állítani, majd emigrációba
kísérni, aztán háromkerekű biciklivel visszakényszeríteni oda, ahonnan
nem akart elmenni? Döbbenet!
Amint a salakos országút hepehupáin megérkezett, a körben állók máris tudták mit kell tenni.
Kezet
nyújtottak neki, és nyújtott kezénél fogva tessékeljék biztonságos,
golyóálló acéljárműbe. Ez az ember nem tömeggyilkos! Az a néhány tízezer
alak, aki ezt rásütötte, fénykorában a nem tényezők csapatát
erősítette. Hogy nem önszántukból lettek nem tényezők, ilyen sarkalatos
kérdésekben csupán olvadó krumplicukor! Nem!?
Hiszen már mondottam,
végül is jóval kevesebb emberélet kioltásban minősíthető - úgynevezett,
természetesen nem valós - okozónak, mint amennyit ráfogtak. Érdekes, azt
sosem firtatják, hogy saját kezűleg talán egyben sem ölt meg!
A
harminchét évvel korábbi igazságtalanságot felvonulások, lázongások
kísérik, s hívei - akik a halálbüntetés bevezetéséért mindent, de
mindent megtennének -, legalább az ítéletét szeretnék megsemmisíteni, ha
az életbe nem lehet visszahozni. Érdekes, ezek az emberek eléggé
sajátosan gondolkodnak, szemükben azon sok ezer ember elpusztítása
jogilag hőstett... Viszont ebben az esetben nincs az az elvetemült
sorozatgyilkos, akit felelősségre lehetne vonni.
Beszéljünk "bíróságiul".
Pro primo: Mindegyik kevesebb embert küldött a másvilágra, mint ő.
Pro
secundo: Még azt a néhány tucatot, esetleg százat, akiket rájuk
bizonyítottak sem biztos, hogy tényleg áttessékelték, tehát minden
bizonytalan. Én messzemenően támogatom a halálbüntetést, persze csak
abban a vonatkozásban, ha ilyen körülmények között mindenkit fel kell
menteni.
Itt önmagammal kerülök ellentmondásba, mert csak ennek a
felmentő ötletnek eredménye a támogatás. A diktátorhős "különleges"
állapotán kívül, soha nem helyeselnék halálos ítéletet, de a gonosztevők
megérdemlik, hogy gonoszságukért bűnhődjenek. Ugyebár a kivégzés
bosszúállás, de a pocsék körülmények közötti, rémesen hosszú - mondjuk
három, négy életfogytig tartó - börtönbüntetés, az büntetés.
Eltértem
a témától, de Tompabanda egykori ura mindenkitől elvárta a
kötelességtudatot. Ő maga is hős volt, nem véletlenül menekült el a
felelősségre vonás elől. Ha nem biciklivel jön haza, sosem derül ki,
hogy a vándornyomok nem eltüntethetők, és a korábbi alá-fölé rendelés
hívei alárendelhető.
Guvadt szemű utódjai, egy bécsi bácsit idéznek
állandóan, akit a kilencvenes telefonkönyvből, találomra szúrtak ki
maguknak. A sompolygók is tüzes nyelvcsattogtatással próbálják őt
követni. Igaz, nem lehet valakit csak úgy bűnössé nyilvánítani, hiszen a
gyerekek már egy éves korukban is veszélyt jelenthetnek minden láncok
pedáljait taposókra.
Szép, csendes, már-már meghitt nyugalommal
üvöltöztek, gondolták kidíszítik emlékére az egyik utcát. Beszereztek
néhány antik lámpavasat, majd huszonnyolc kisdeddel szerették volna
feldíszíteni azokat. Ekkor ordított képükbe a valóság. Nem tehetik meg,
mert ezzel már biztosan igazolnák azt a számot, amit így sem, úgy sem
lehet bűnösségnek tekinteni. Joga volt hozzá, sőt kötelessége, mert
irtani kell és ezután is szükség lesz rá.
Legalább átmenetileg
hátrahőköltek. Most fényesítik a kaporszakállú őst, aki persze hogy nem
volt diktátor. Hogy is lehetett volna, olyan merev koponyahajzattal, de
amikor eldördült a díszsortűz, távolba mutató ujjai lelankadtak.
Átmenetileg ő maga is... Talán még rövid ideig elgondolkodhatott azon,
hogy azt a piculáját és ejnye-bejnye, de nagyobb összegben mernék
fogadni, hogy ezt sem tette.
Most mégis szükség lenne egy Kim Ir Szen
méretű emlék-bicskafára, ahonnan mindenki nyugodtan levehetne
egyet-egyet, ha az éppen zsebében kinyíló nem működik, és
belekarcolhatja abba a nagy monumentumba áldozatainak nevét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése