Olyan a szemed, mint két gyönyörű tengerkékség. A pillák szende összeérő hajlatában, szemhéjad, mint félig magába zárt ragyogó csillagot rejti. Ajkaid arcoddal nevetnek, mint amikor felém kacsintottál kacéran, minden pillogáskor fürtjeidet röpteti a szél. Nyakad lágysága válladdal folytatódik, amit sokszínű selyem blúz rejt idegen szemek elől. Egy kockás, lábszárközépig suhogó szoknya repül derekad körül, a harisnyával azonos színű tűsarkú cipővel lábadon.
Szebbet tán el sem tudnék képzelni, oly könnyed lebegéssel szabadulsz meg minden frivolságra utaló, természeteddel összeegyeztethetetlen aprócska jeltől is, mint szúnyog felé legyintő, fehér kesztyűs kéz a nem kívánt röpködőtől. Közben, akárha egyszerre két tükörből látnám viszont saját képmásomat. Már nem tudom, mennyire barna, sőt őszbe fordult megritkult hajjal megigazítom bajszomat, és rámutatok a végtelen sejtelmes körvonalú ábrándjára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése