Távcsővel

– Ubul, kérem, ideadná a távcsövét?

– Parancsoljon, Ubulina, bár jobban tetszett korábbi neve, a Konda, de szíve joga a névváltoztatás… Méltóztasson arra fel tekinteni, ott a látnivaló! Látja már, vagy még növelni kell a lencsék teljesítményén? Néhány csavarással megoldható.

– Á, nem, nem szükséges! Úgy látom, felfedeztem egy hajlatot.

– Igen, kedves Ubulina, az már a combtő!

– Jé, ilyenek vannak itt, hová hozott maga engem, Ubul?

– Sehová, kedveském, de valahogy idekerültünk. Beástuk magunkat, vagy mások segítettek? Szépen, jól, magyarul nye znáju. De hogy a félreértést elkerüljem, a világ bármely nyelvén mondhatnám! Mondjuk, ich weiss nicht, non lo so, je ne sais pas… Nos, kérem, jól látja, az már a béka.

– Jé, ilyen alacsonyan van? Alig pár kilométer…

– Igen, kérem, ha optikailag ráerősítünk, talán a hasát is – legalább egy darabját – sikerül megtekintenie. Szóljon hátra a többieknek is, majd kézről kézre adogatjuk a távcsövet. Mutassa csak! Tágulást látok. Kiáltsa el magát, hogy mindenki vonuljon fedezékbe! Tüzér voltam a hadseregben, bemértem a becsapódás megközelítőleges helyét. Nagyon kellemetlen, pont felénk irányul! Ilyenkor a legkisebb üreg, mondjuk, egy egéré is menedéket ad. Persze az nincs ilyen mélységben, legyen a szúnyoglárváé… Durr, becsapódott. Becsapódtunk, kijátszottak, vagy kijátszottunk magunkkal, és most annyi év után először, már egészen más szemszögből újra csodálhatjuk a felül béka, alul szarka helyzetet… kicsinyítő képző nélkül. A légoltalmi veszély elmúlt, kedves Ubulina. Hej, de szép volt eredeti neve! Ím, itt a távcső, gyönyörködjön a fennség látványában. Ma már elméletileg nem lehet több csomagejtés.