2018. március 1., csütörtök

Inni kell



Ivó Bütyök, aki nem rokona Matula bácsi neveltjének, de Cserepes Bütyöknek igen, valahányad apai elődjétől örökölt kalapjában közeledett a barlang bejáratához. Amúgy úriemberesen, másként mondva kocaturista módjára szelte át a hidat. Fellépdelt a vastag gyökerekből kialakult lépcsőn a kis hídig, megtekintette a szemgyönyörködtetően csobogó patakot, mely ifjúi hévvel és nagy reményekkel csobogott még nagyjából tíz métert, ahol tervei és a karrier legkisebb lenyomata nélkül befejezte földi pályafutását. Ha halni kellett, szépen tette, egy csodálatos vízesés formájában.
         Ivó úr, aki Bütyök és nem rokona Matula bácsi neveltjének, de Cserepes Bütyöknek igen, balra fordult, és elindult a folyással ellentétes irányba. Sétapálca is volt nála, ezt természetes tartozékának tekintette.
         Felballagott a barlang bejáratáig, benézett, majd hanyatt feküdt a parton, hátraengedte fejét, a patak vize tarkóját jegelte, és elkezdte kortyolni, kortyolni a levegőt, mert amilyen kicsi, olyan széles, sebes és nagyravágyó volt ez a patak. A tiszta víz, még tiszta belsőt rejtett.
         Miután a gyomra nagyobbra nőtt béka hasra kezdett emlékeztetni, és a szomját sem oltotta semmi, rájött, hogy levegőt nyel. Ekkor, egy úgynevezett légürítési böffentéssel megszabadult gázterhétől. Felült, kalapját és sétapálcáját átmenetileg maga mellé helyezte, hasra fordult, kezeivel előrenyúlt, megmarkolt két csúszós vízkoptatott sziklát a meder alján, s már tényleg elkezdte szürcsölni a vizet.
         Öt, hat liter után úgy érezte, ki kell innia a forrást, azaz a barlang vizét kiszárítani. Aztán a víz ízének, zamatának hatására negyedóra után újból felült. Már éppen eleget ivott ahhoz, hogy megint csodálni tudja a barlangot és a környezetet, hiszen másnap is tankolni szeretne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése