Horpadthegy

Borzevics Sün, Papanaya első emberének első embere, rátapintott országa felvirágoztatásának egyedüli  módjára. Nem egy idegen gyümölcs esetleges betelepítéséről van szó, hanem rájött, hogy ki kell lépni a síkságból.

Papanaya, a Mamanayával határos, kopár törpeállam. Egy kiszáradt fa jelzi a földrajzi középpontot. Autópályára nincs szükség, vízben gazdag fővárosát, Aztapicit, egy bő méter széles patakocska szeli át. Elmondhatná magáról, hogy a világ hídban leggazdagabb fővárosa, tíz-húsz méterenként lerakott deszkahídjaival. Rendkívül gyér lakosságú, szűkre méretezett főváros, ezért a huszonnégy deszkahíd sajnos nem elégséges a rekordok könyvébe kerüléshez, ám Mamanayában még ennyi sincs. Ott, a Zsugorka nevű fővároska hasonló szélességű nemzeti folyamán, a népi tömegsport átugrálásos formájával oldják meg a hídtalanságot.

A két ország békés, de szálkás szomszédságban él, nem nagyon kedvelik egymást. Elsősorban azért nem, mert olyan helyen élnek, ahonnan a legközelebbi valamirevaló – olyan igazi, legalább Monaco-méretű – hatalmas állam nagyon messze van. Ám mindent meg lehet oldani némi találékonysággal.

Nem véletlenül említettem Borzevics Sün nevét. Ez az ember előbb fejet vakart, homlokot ráncolt, aztán nyolc zsák dióbélért megvásárolta hazájának a senki földjén elterülő Nagy gödröt.

Mamanaya első embere úgy élte meg, hogy elkövette élete leghatalmasabb üzletét. Ott tátongott a két főváros Cseppfolyó és Kibugyog nevű folyóinak torkolata, vagy víznyelője, a Nagy gödör. Egy olyan helyen, ahol nincsenek embermagasságú dűnék, még a területet sem lehet legyalulni, csak gödörásással tudták volna a gödröt betömni, de arrafelé nem volt kocsma, mint Rátóton.

Nem kell megijedni, tó sohasem alakult ki a Nagy gödörből, mert mire belé torkollt a két gamma torkolatú vízfolyás, addigra tenyérnyi szélességűek, kicsit lejjebb ujjnyi, majd cérnavékonyak lettek. Deltájuk nem lehetett, ahhoz túl picik voltak, valójában egyszerűen becsordogáltak, de a torkolatoknak nevet kell adni és adtak is. A  Nagy gödör aljára soha nem jutott egy csepp víz sem, csak esőzésekkor tizenhat évente. Ettől minden irányba repedezett oldalsuvadások szegélyezték.

Borzevics Sün jó hazafiként levédette a nevet. Előbb Borzevics, aztán Sün, majd Borzevics Sünnek szerette volna nevezni. Végül hosszú gyakorlatozás közben önkritikát gyakorolva, fejének búbjára csapottL: – Negatív hegy, ez lesz a neve!

Merthogy uralkodó is van ám. Talán egyszer majd – életében, vagy azután, a kegyeleti szakaszban – elnevezi ő, esetleg utódja az első utáni első emberről. Borzevics Sün szélsebesen levédte a horpadt hegy, a lefelé csúcs és minden elképzelhető szót, amelyek népe felvirágoztatásának ötletét elhervaszthatják.

A mamanay delegáció még haza sem ért, visszatekintettek és nem értették, hogy a gyér közlekedésnek, annak az egy szál autónak miért építettek hirtelen autóutat. Otthonról, távcsővel vizsgálva már nyolcsávos autópályát láttak és a legmegdöbbentőbb, hogy forgalmi dugó alakult ki rajta, mert rácsatlakoztak a hőn áhított, nagyon messze levő, első igazi méretes ország infrastruktúrájára. Mamanayában már értették, hogy merről fúj a szél. Merről fújna? A Nagy gödörből, helyesebben negatív hegyből. Ilyen még úgy sincs a világon. Mért is ne lenne?

A turisták özönlöttek. Negatív hegyről még soha nem hallottak. Az ország, különben tengerszint feletti egy méter átlagmagasságban fekszik. Maga, a világszenzáció, a heggyé átnevezett Nagy gödör elég mély volt.

A turisták előbb le akartak sétálni, aztán be kellett idomítani őket egy ilyen másmilyen hozzáállású benövéshez, mert ha pozitív hegyek kinövések, ez egészen biztosan benövés volt. Önképzett felpinisták pillanatok alatt tanították be a másfajta hegymászáshoz szokottakat. Elsősorban fejjel lefelé kell haladni, mert a csúcs, a legmagasabb negatív pont, pont az alján van.
A mászók nagyon élvezték, mert zuhanni itt is lehetett, de felfelé. A csúcs mindenképpen fent van, még akkor is, ha a hegy pereméhez képest kétszáz méterrel mélyebben. Az oldal sehol sem meredek, hanem rézsút lejtett, a „zuhanók” tehát legrosszabb esetben összemocskolódtak.

Az első tíz csúcsra jutott megkapta a Papanaya hőse kitüntetést. A többieknek jobban meg kellett küzdeni, akik képesek voltak a csúcson, azaz a gödör alján legalább egy hetet alkalmazkodva eltölteni, juthattak ehhez a kitüntető címhez.

Óriási összegek mozgatták be az addig ismeretlen Papanayát, mindjárt az első beruházások között  bankot építettek. Később csináltak egy valódi folyót maguknak, egész másfelé elterelve, aztán hozzáépítettek egy megfelelő fővárost.

A bungalófalvak ripsz-ropsz felhőkarcoló-rengeteggé váltak, Mamanaya pedig megmaradt az a kis, nyavalyás, földhözragadt ország, ami volt. A huszonnegyedik hónapra, amikor Papanaya már a világ nagyhatalmainak szemében is idegesítően gazdag lett, sikerült elég erős szövetségest találni ahhoz, hogy a saját háromszemélyes hadseregükkel együtt, megsemmisítő csapást mérjenek a Borzevics Sün marsall – átmenetileg kinevezte magát – vezette védőhadseregre.

A csatában Sün életét eltűntnek nyilvánították, és mert a dúsgazdag papanayai nép nem volt lüke, a béketárgyalások közbenjáróival – az országot előzőleg támadó hadseregek öltönyös nyakkendőseivel – megállapodtak az egyesülésre.

Ma, Mamapapának, vagy Papamamának nevezik az országot. Kétnyelvű felirat jelzi, hogy a nem mindennapi természeti jelenség küszöbe a hon. Átnevezték Negatív Horpadtheggyé, és a csúcsra csúszás már legalább hat-nyolc országot gazdagított.

Borzevics Sünnek lehetett volna annyi belátása, hogy saját szomszédját ne zárja el a lehetőségtől. Az a néhány zsák dióbél, háttérvédelem nélkül talán nem is volt olyan jó ötlet. Ahol negatív hegy van, ott egyesült országok esetében pozitív magaslatnak is lennie kell.

Az időközben bináris nemzeti hőssé avatott Borzevics Sünnek egy négyszáz méter magas, valódi égetett agyagszobrot állítottak. Arra ügyeltek, hogy ne vegye át a legkedveltebb turisztikai látványosság szerepét, ami továbbra is a negatív gödör, helyesebben pozitív hegy, tehát a horpadás maradt.

A Borzevics orrába beépített starthelyről bungee jumpingozni is lehetett a hegy tetejére. A csúcsra, a gödör mélyére.

Lassan megszűnt a klasszikus hegyek iránti érdeklődés, és minden alpinista felpinistává edzett át, hogy lejuthasson a mélybe, a gödrök gödrébe, a Nagy gödörbe, melynek korábbi nevét már egyetlen történelem- vagy földrajzkönyv sem tartalmazta ilyen formában.