Fűlényem

Bölény, a fűlényem te vagy, ős husikádból eszem a zöldet. Látod, nem igaz, hogy a növények nem tudnak ordítani. Te még sosem adtad meg magadat hangtalanul, pedig hányat megettem már belőled. Az egész csordát és az összest, ami szerencsémre itt összevissza vándorol, bölénynek nevezem, és kész.

Jönnek majd téged levadászók, amikor visszasírsz engem. Megvallom én is, amíg létezem, létezünk, mert ilyen finom vega kaja, mint te, nehezen képzelhető el. Dübörög a messzeség, amint nekilódulsz, az én legnagyobb örömömre vagy legelsz, vagy vágtatsz, nálad nincs középút, hiszen ha pataujj-hegyeken közlekednél, sokkal nehezebb dolgom lenne. Bár nagyon jó a szimatom, csak hogy tudd, legalább úgy érzem, érezlek, jelened és jövődet, mint te a fűét. Egy különbség van csupán, a fű megmarad, de te meg én elveszünk…

Bill és még sok más hős tízezrével öl le majd, csupán azért, hogy a tollas fejű nyilazókat eltávolítsa. Ne örülj, hogy kevesebb a vadász, boldogabb az élet, az előbb mondtam azt a nagyon nagy számot, amit még szorozz be egész önmagaddal. Majd meghagynak belőled hármat látványosságnak.

De szomorú az élet! Lám, én, ez a kedves növényevő evő, bánatomban utánad veszek. Valami ilyesmit mesélt a célzott jövőfüst, de most megtömöm pocakomat egy nagy adag szénával. Ne bámulj, és el ne kezdj bőgni, a széna igenis te vagy, te nagydarab fűizom és hústömeg. Csendben tűrj, mert szépek a szemeid, téged megjegyezlek. Most kezdődik a, most kezdődik a, most kezdődik a tánc. Mindig elfelejted, hiába mondom ezredjére is, hogy a növények nem ugrabugrálnak, és főleg nem támadnak, te orvtámadó.

Hogy micsoda? Én volnék a támadó? Ugyan, kérlek, te az én rétem termése vagy. Ez fájt… Szerencsémre kisebb és mozgékonyabb vagyok nálad. Na, bye – így fognak beszélni nemsokára itt körülöttünk –, végre saláta lettél. Nem tudom, mi az, de már unom a rengeteg füvet, legyél bármi más növény!

Nyakam köré tekerem a szalvétát, és eszem a fotoszintézis termékét. Félre bánat, félre bú, bolond, aki szomorú! És amit az előbb meséltem neked, kiverem a fejemből. Nem vagyok ám szadista, csak úgy békésen ütök, mert most szép az élet. Ott mennek a nagy ők, bivalynak álcázva, és már rád sem hederítenek. Azt hiszem, senkinek, nekem sem jutott el a tudatomig ez a fura, idefútt jövőszellőztetés.