Csőszkunyhó

Indák ölelkeztek, szorongattak amit csak tudtak.

– Kötelek mindenhol vannak. De itt minek?

– Mi van te csőszkunyhó, dinnyének képzeled magad?

– Én ugyan nem, de te legalább körülnézhetnél! Itt mindenki dinnye. Nagy kereken ott hevernek körbe, de miért neveztél csőszkunyhónak?

– Jár a szám, Bajkovics. Totyakos, kopasz Rákosi elvtársnak mégsem hívhattalak, nemde?

– Most tisztázzuk, Bilincsovity, hány jegyet akarsz vásárolni a délutáni lékelő bajnokságra, továbbá kinek, miért és hová? Utána állítsd be magadon a “Nyitva tartás véglegesen szünetel” táblát, esetleg egyszerűbben, “ Zárva”!

– Na de drága, köpcös Parasztovics elvtárs!

– Ovics nélkül, értem!

– Nem olyan régen barátok voltunk, legalább is a papírforma szerint, és persze egy csomó más ügyiratban. Miért kell nekünk újabb zsinórpadlás?

– Mert... Nem tudok válaszolni. Fellógatás nélkül elkanászosodik a pleb!

– Sokszor én sem tudok válaszolni, éppen ezért nem köttetek fel senkit.

– Magad oldod meg?

– Távol áll tőlem a hóhér szakma, de most azon gondolkodom, ha a kurta nem kapart volna, mennyivel magasabb lenne…

– Bölcs! Szeretem a bölcs mondásokat! Nem ártana végre felfedni ennek az egésznek az okát. Itt esszük egymást hárman, két “vics”- illetve “vityes” és egy “ovicstelen” paraszt.

– Bajkovics, te csőszkunyhó vagy, emitt hevernek a dinnyéid. Te pedig egy laktóz érzékeny korpahegy vagy, megértetted, Bilincsovity?

– Én igen, de most miért szakítottál meg? Egybe jobban érzem magma.

– Na de Bajkovics, Parasztovics!

– Nem ovics! Három jó barát miért ne ihatná együtt a borát, mint állítólag a lengyel elvtársakkal?

– És akkor kit fognak felakasztani?

– Na, ez jó kérdés, mert valakit muszáj. Szerintem a dinnyék alig várják.

– Sisakrostélyt fel!   

– Nincs, be kellene egyet szereznem…

– Ó, kisstílűség márványszobra, emeld már meg! Én emelem. Ne légy mindig idióta!

– Hánykor párbajozunk? A hajnali időpontokat zárd ki, olyankor aludni szeretek, csak zsinórozásra megyek, ha nagyon muszáj. A megkopaszodott nagy tanítvány legyen a párbajsegéded! Ez az egy kívánságom van a háromból, aztán kezdődhet a nagy dinnyeakasztás.

– Már elnézést, de az futott át az én fejemben, hogy ez a “dinnye”, itt talán egy kódszó, ami esetleg hajatlan nagy vezérünkre irányul.

– Dehogy! Hiszen ő megőszült.

Ez a kijelentés, Bilincsovitynál kiütötte a biztosítékot.

– Az az ember kopasz, nem?

– Nem láttál még ősz kopaszt?

– Hé, Bajkovics, ne kapkodd fel oly magasra a vizet, Parasztovics, te meg hallgass!

– Ovics nélkül, Bilincsovity! Különben, miért nem vágod le a bajszod?

– Azért, mert amikor dinnyéket akasztok, nem szeretnék a Bogárhoz hasonlítani.

– Mégis mikor szereti legjobban a dinnyeakasztást?

– Én reggel, délben, meg este.

– Lárifári! Parasztovics!

– Ovics nélkül!

– Fogja vissza magát! Az az ember egy...

– Igen tudom, csőszkunyhó!

– Bilincsovity, magát túlságosan kiképezték valahol, valamikor.

– Már elnézést, Bajkovics, már nincs is szükségünk a kékeszöld verébre!

– Tőlem el is repkedhet, csak tűnjön! Még nem kaptam választ egy alapvetően egyszerű kérdésre.

– A helyszínre céloz?

– Arra én!

– Izland legészakibb pontján, a nagy kőfókával szemben, napnyugta előtt két perccel. Dinnyét ne hozzon senki! Szétfagynának. Majd távollétükben, elméletben hajtjuk végre az ítéleteket. A termést háromfelé osztjuk. Ki-ki azt kezd a részével, amit akar. Én, a rám eső négy tonnát megeszem, mert félek a lefogyástól. Mi az a háromszáz kiló, ha meghízom? Legalább tele leszek kalóriával. Bírni fogja a szervezetem a gyűrődést. Nem úgy, mint egy nyavalyás, hatvan kilós, mint maguk Bilincsovity és Parasztovics!

– Ovics nélkül!

– A nyamvadt hatvan kilójukkal bármikor végleg elfogyhatnak. Tudták ezt? Csőszkunyhó! Éljen Rákosi!

– Részemről megfejelve egy krumplihéjjal! Legyen valami haja is.