Indák
ölelkeztek, szorongattak amit csak tudtak.
– Kötelek mindenhol vannak. De itt minek?
– Mi van te csőszkunyhó, dinnyének képzeled
magad?
– Én ugyan nem, de te legalább körülnézhetnél!
Itt mindenki dinnye. Nagy kereken ott hevernek körbe, de miért neveztél
csőszkunyhónak?
– Jár a szám, Bajkovics. Totyakos, kopasz Rákosi
elvtársnak mégsem hívhattalak, nemde?
– Most tisztázzuk, Bilincsovity, hány jegyet
akarsz vásárolni a délutáni lékelő bajnokságra, továbbá kinek, miért és hová?
Utána állítsd be magadon a “Nyitva tartás véglegesen szünetel” táblát, esetleg
egyszerűbben, “ Zárva”!
– Na de drága, köpcös Parasztovics elvtárs!
– Ovics nélkül, értem!
– Nem olyan régen barátok voltunk, legalább is a
papírforma szerint, és persze egy csomó más ügyiratban. Miért kell nekünk újabb
zsinórpadlás?
– Mert... Nem tudok válaszolni. Fellógatás
nélkül elkanászosodik a pleb!
– Sokszor én sem tudok válaszolni, éppen ezért
nem köttetek fel senkit.
– Magad oldod meg?
– Távol áll tőlem a hóhér szakma, de most azon gondolkodom,
ha a kurta nem kapart volna, mennyivel magasabb lenne…
– Bölcs! Szeretem a bölcs mondásokat! Nem
ártana végre felfedni ennek az egésznek az okát. Itt esszük egymást hárman, két
“vics”- illetve “vityes” és egy “ovicstelen” paraszt.
– Bajkovics, te csőszkunyhó vagy, emitt hevernek
a dinnyéid. Te pedig egy laktóz érzékeny korpahegy vagy, megértetted,
Bilincsovity?
– Én igen, de most miért szakítottál meg? Egybe
jobban érzem magma.
– Na de Bajkovics, Parasztovics!
– Nem ovics! Három jó barát miért ne ihatná
együtt a borát, mint állítólag a lengyel elvtársakkal?
– És akkor kit fognak felakasztani?
– Na, ez jó kérdés, mert valakit muszáj.
Szerintem a dinnyék alig várják.
– Sisakrostélyt fel!
– Nincs, be kellene egyet szereznem…
– Ó, kisstílűség márványszobra, emeld már meg!
Én emelem. Ne légy mindig idióta!
– Hánykor párbajozunk? A hajnali időpontokat
zárd ki, olyankor aludni szeretek, csak zsinórozásra megyek, ha nagyon muszáj. A
megkopaszodott nagy tanítvány legyen a párbajsegéded! Ez az egy kívánságom van a
háromból, aztán kezdődhet a nagy dinnyeakasztás.
– Már elnézést, de az futott át az én fejemben,
hogy ez a “dinnye”, itt talán egy kódszó, ami esetleg hajatlan nagy vezérünkre
irányul.
– Dehogy! Hiszen ő megőszült.
Ez a kijelentés, Bilincsovitynál kiütötte a
biztosítékot.
– Az az ember kopasz, nem?
– Nem láttál még ősz kopaszt?
– Hé, Bajkovics, ne kapkodd fel oly magasra a
vizet, Parasztovics, te meg hallgass!
– Ovics nélkül, Bilincsovity! Különben, miért
nem vágod le a bajszod?
– Azért, mert amikor dinnyéket akasztok, nem
szeretnék a Bogárhoz hasonlítani.
– Mégis mikor szereti legjobban a
dinnyeakasztást?
– Én reggel, délben, meg este.
– Lárifári! Parasztovics!
– Ovics nélkül!
– Fogja vissza magát! Az az ember egy...
– Igen tudom, csőszkunyhó!
– Bilincsovity, magát túlságosan kiképezték
valahol, valamikor.
– Már elnézést, Bajkovics, már nincs is szükségünk
a kékeszöld verébre!
– Tőlem el is repkedhet, csak tűnjön! Még nem
kaptam választ egy alapvetően egyszerű kérdésre.
– A helyszínre céloz?
– Arra én!
– Izland legészakibb pontján, a nagy kőfókával szemben,
napnyugta előtt két perccel. Dinnyét ne hozzon senki! Szétfagynának. Majd
távollétükben, elméletben hajtjuk végre az ítéleteket. A termést háromfelé
osztjuk. Ki-ki azt kezd a részével, amit akar. Én, a rám eső négy tonnát
megeszem, mert félek a lefogyástól. Mi az a háromszáz kiló, ha meghízom? Legalább
tele leszek kalóriával. Bírni fogja a szervezetem a gyűrődést. Nem úgy, mint
egy nyavalyás, hatvan kilós, mint maguk Bilincsovity és Parasztovics!
– Ovics nélkül!
– A nyamvadt hatvan kilójukkal bármikor végleg elfogyhatnak.
Tudták ezt? Csőszkunyhó! Éljen Rákosi!
– Részemről megfejelve egy krumplihéjjal!
Legyen valami haja is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése